Mosoly, elfogadás, multikulturalizmus, tolerancia – avagy melegként Hollandiában élni – Interjú Tóth Ádámmal

Tóth Ádám közel egy éve él a holland fővárosban, Amszterdamban. Beilleszkedéséről, a hollandok mentalitásáról és a kinti meleg közösségről is kérdeztük.

Mikor és miért költöztél Hollandiába?

Tóth Ádám: Közel egy éve költöztem ki, otthon egy multicég központi irodájában dolgoztam, viszont nagyon monotonnak éreztem a munkám, egyszerűen nem sok kihívás akadt. Egy hétre meglátogattam az itt élő húgomat, aki három éve költözött ki, és az itt eltöltött idő alatt eldöntöttem, hogy igenis megpróbálom a külföldi létet, ami egy szuper döntés volt.

Könnyen akklimatizálódtál?

TÁ: Eleinte kicsit éles váltás volt pizzát készíteni közel három év irodai munka után, de mostanra már megkedveltem a helyet, tanulom a holland nyelvet, és igyekszem minél nagyobb mértékben beilleszkedni a társadalomba.

Miért szeretsz kint élni? Szimpatikus a hollandok mentalitása?

TÁ: Az anyagi oldala természetesen nem elhanyagolható. A magyarországi fizetésből egyik hónapról a másikra éltem, nem tudtam utazgatni és félretenni sem, ez itt egy kis odafigyeléssel könnyedén megoldható. A legfontosabb dolgok a holland mentalitásról csak címszavakban: mosoly, elfogadás, multikulturalizmus, tolerancia. Nem probléma, ha nem beszéled a nyelvet, azonnal átváltanak angolra, mindenki segítőkész, fejlett a város, sok a szórakozási lehetőség, és találkozhatsz emberekkel a világ minden tájáról.

Hogyan építetted fel a kinti karrieredet, baráti kapcsolataidat?

TÁ: A legnagyobb segítséget a húgomtól és a párjától kaptam, akik nélkül a kiköltözés nem jöhetett volna létre. Kezdetben ez volt a legfontosabb kapcsolat. A munkatársakkal  jó a kapcsolatom, bár egyelőre nem alakítottam ki igazán mély baráti viszonyt velük, ehhez több idő kell. Ahogy haladok előre a holland nyelvvel, úgy lesz egyre több lehetőség, ez még a jövő zenéje.

Hogy látod, miben különbözik melegként az élet kint és Magyarországon?

TÁ: Csak két óra repülőút választja el a két várost, de a különbség szinte tapintható. Az itteni meleg helyeket színes zászlócskák jelzik, hogy már messziről felismerhetők legyenek, nem úgy, mint otthon, ahol szinte úgy kell beosonni mondjuk egy szaunába vagy egy bárba azon szorongva, hogy vajon mit gondol, aki lát az utcáról.

Voltál a melegfelvonuláson? Milyen élményeket szereztél?

TÁ: Igen, hatalmas pozitív sokk volt, amit tavaly tapasztaltam. Itt nem kamionokon, hanem a csatornákon keresztül, színesen feldíszített hajókon vonul a társaság. Minden hajónak van egy szponzora, a rendőrség például a „büszkék vagyunk, hogy a barátaitok lehetünk” szlogennel vonult fel. A legnagyobb bank automatáit pink színűre díszítették, a legnagyobb szupermarket „to-go” márkáját a pride idejére „to-gay”-re változtatták. Szóval ez a fajta nyitottság sugárzik a városból.

A nyitottság a helyi meleg közösségben is jelen van?

TÁ: Abszolút. A kint élő meleg közösségek két részre tagolódnak. Az egyik közösséget a holland fiúk alkotják, a másikat a turisták. Ezek a közösségek a hétvégéken együtt töltik az időt jó hangulatú bulik keretében.  A külföldről érkezőt mindig szívesen fogadják, a kommunikációnak pedig nyelvi akadályai sem lehetnek, hiszen ahogy már említettem, ha nem beszélsz hollandul, angolul elegyednek veled szóba.

Most még biztosan nem aktuális a kérdés, hiszen, ahogy mondtad, jól érzed magad és megtaláltad a helyed odakint, de hosszabb távon gondolkozva tervezed, hogy hazajössz? Tudnál itthon élni a Hollandiában eltöltött évek után?

TÁ: Ez egy nagyon érdekes kérdés. Nem úgy terveztem, hogy végleg elhagyom Magyarországot, de öt éven belül biztosan nem fogok hazaköltözni. Ezt a kiköltözést én egyfajta kalandnak élem meg, szóval csak semmi fix időtartam, ameddig jól érzem magam – márpedig ez így van –, addig maradok. Aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. A család és az otthon maradt barátok természetesen hiányoznak, de ezt próbálom orvosolni azzal, hogy igyekszem gyakrabban hazalátogatni.

Szerző: Dömötör Nikolett