A hajdanvolt Brit Birodalom kulturális befolyása nem múlik el egyhamar: még ha nem is uralják ma már a fél világot, valószínűleg kevés az olyan ember, aki egyáltalán soha ne foglalkozott volna akár csak egy újságcikk elolvasásának erejéig a brit arisztokráciával, amit persze nemcsak az angol kultúra iránti érdeklődés fűt, hanem az az egyszerű voyeurista hajlam is, hogy belássunk a „gazdagok és szépek” világába. Edward St. Aubyn szélesre tárja az ajtót regényeiben, hogy ne a kulcslyukon át kelljen leskelődnünk – de azt nem ígérem, hogy kellemes látványban lesz részünk.
A Patrick Melrose-regények szerzője, Edward St. Aubyn gazdag és befolyásos angol családba született 1960-ban Londonban. Ősei között brit, orosz és francia arisztokratákat, és még egy amerikai némafilm-sztárt is találunk, azonban természetesen nem hangzatos családfája vezette arra, hogy megírja a brit 1% életének mocskos részleteit. Önéletrajzi ihletésű regényeinek főhősével, Patrickkel több mindenben is hasonlítanak egymásra: mindketten szexuális és fizikai erőszakot szenvedtek el az apjuktól, és részben ennek a traumának köszönhetően felnőtt korukra heroin- és alkoholfüggőségben szenvedtek, amelyből aztán pszichoterápia segítségével kilábaltak.
Patrick személyes élettörténete adja a sztori gerincét, azonban a körülötte felvonuló szereplők – a szülei és azok barátai, a rokonok, majd később a felesége és a saját gyerekei – legalább annyira jelentős szereppel bírnak, mint a főhős. Miután a legtöbb esetben több szemszögből látjuk az eseményeket, egy kicsit mindenkinek „belemászhatunk” a fejébe, és megismerhetjük azt a bonyolult kapcsolati hálót, ami átszövi és meghatározza az életüket. Az egyes történetek általában egy (vagy mindössze néhány) nap eseményeit tartalmazzák: tulajdonképpen már minden megtörtént azelőtt, hogy elérkeztünk volna ahhoz a hihetetlenül sűrű és súlyos csúcsponthoz, amely a könyvek tulajdonképpeni témája.
Az első részben a Melrose-család dél-franciaországi birtokán gyűlik össze a baráti kör: a történet során végigkövethetjük az oda vezető útjukat, és amíg megérkeznek, St. Aubyn egy csokorra való diszfunkcionális és sok esetben abuzív kapcsolatot tár elénk. Az együtt töltött időt pedig végig meghatározza David Melrose, Patrick apjának fenyegető jelenléte, aki ötéves kisfia molesztálásán túl feleségét is a gyógyszerfüggőség felé sodorja erőszakos cselekedeteivel. A második könyv sokkal szorosabban fókuszál az immár 22 éves Patrickre: főhősünk New Yorkba utazik, hogy elhozza elhunyt apja hamvait – az amerikai metropoliszban töltött egy napja egy drogban úszó látomás.
A harmadik kötetben egy fényűző parti erejéig elmerülünk a brit társaságban, ahol az ekkor már józan, függőségeitől szabadulni vágyó Patrick próbára tétetik: igazán maga mögött tudja-e hagyni szülei látszatvilágát, képes-e megbocsátani, és elengedni mindazt a traumát, amit okoztak neki? Mindezek után visszatérünk a franciaországi nyaralóba, amelyet Patrick idősödő édesanyja éppen egy vallási szektának készül odaajándékozni, amit persze egyetlen családtagja sem vesz túl jó néven. A negyedik rész rendkívül izgalmas képet nyújt az anyák, fiúk és feleségek közötti kapcsolatok állandóan változó dinamikájáról. A kritikusok talán ezt a részt dicsérték a legtöbbet: a metsző hangvételű próza, amely egy csipetnyi száraz humorral vegyül, Man Booker-díj jelölést hozott St. Aubynnak. Végül lezárásképpen egy igazán klasszikus szituációt kapunk: az ötödik könyvben Patrick édesanyjának temetésére gyűlik össze a társaság, akiket már jól ismerünk. Miközben mindenki az elhunytra emlékezik, Patrick igyekszik a jövőbe tekinteni, amelyben végre, a szülei nélkül, felszabadultan élhet.
Minden tragikus történés vagy sötét részlet ellenére különösen érdekes, hogy néhol mennyire humoros a könyvek nyelvezete – valószínűleg egyszer sem fogunk hangosan hahotázni, de egy párszor biztosan bólogatva elmosolyodunk olvasás közben. St. Aubyn stílusán természetesen – a legjobb értelemben – érződik az oxfordi tanulmányok hatása: nemcsak tartalmi szempontból nem kifejezetten könnyű olvasmányok a Melrose-könyvek, hanem meg kell birkózni az író finoman megmunkált, az adott karakterhez mesterien passzoló nyelvezetével is. Csípős szellemességgel és hihetetlenül pontos megfigyelőképességgel szedi ízekre a diszfunkcionális családokat, a látszatra adó, de közben a színfalak mögött borzalmas tetteket elkövető férfiakat és nőket, akik csak gazdagságukban hasonlítanak valóban nemes elődeikre.
