Egészség

Miért nem eredményesek a bőrápolási termékek?

Sokat hallom ismerősöktől, de azoktól az emberektől is, akik először fordulnak hozzám, hogy eredménytelenül fektetnek bőrápolási termékekbe, vagy legalábbis a hatás nem olyan, mint amilyennek azt várták. Csalódottan keresnek meg, hogy már szinte mindent kipróbáltak, de semmi sem az igazi. Sőt, egyes esetekben még rosszabbodást is tapasztaltak. Mi lehet az oka ennek és mi lehet a megfelelő választás? Derítsük ki!

A nagy kozmetikai cégek mindent bevetnek, hogy vásárlásra buzdítsanak minket. Szebbnél szebb sztárokat kérnek fel termékeik népszerűsítésére, akik persze teljesen más márkát használnak és az esztétikai bőrgyógyászat high-tech vívmányait is előszeretettel veszik igénybe. Az ígéret sokszor ugyanaz: fiatalosabb, ránctalanabb és problémamentes bőr, amiről mindenki álmodik. A szépen becsomagolt különböző tonikoknak, szérumoknak és arckrémeknek nehéz ellenállni a drogériák polcain, nem beszélve az elérhető árfekvésről, ami szintén vonzó lehet sokak számára.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért is nem használnak ezek a termékek, több szempontból kell megközelítenünk őket. Talán az elsődleges és legfőbb ok az, hogy a termékek árának nagyobb része a reklámra és a csomagolásra megy el, keveset hagyva a hatóanyagok megfelelő mennyiségben és minőségben való alkalmazására. Habár a csomagoláson feltüntetett hatóanyagok legtöbbször tudományosan is bizonyítottan kedvező hatással vannak a bőrre, azonban a koncentrációjuk olyan alacsony, hogy a megfelelő hatást már nem tudjuk velük elérni.

A stimuláló hatóanyagok nélkül csak újrahidratáljuk a már leválni akaró, elhalt hámréteget, s így felrakódnak a bőrünkön az elhalt hámsejtek, ami miatt egyre szürkébbé, sápadtabbá és dehidratáltabbá válik a bőrünk.

A másik ok szintén a termékek összetételéhez köthető. A kenhetőség és az állag javítása érdekében olyan olcsó alapanyagokat használnak, mint például a kőolaj, avagy a paraffinum liquidum. A kőolajról tudni érdemes, hogy bizonyos százalékban hasznos lehet – főleg az ekcémás, erősen kiszáradt bőrön –, azonban a nem megfelelő arányban való használata tönkreteheti a bőr természetes funkcióját és védekezőképességét. Biztosan sokan éreztétek már, hogy fürdés után húzódik a bőrötök és kellemetlenül kiszárad, ha nem krémezitek be. Sajnos a túl meleg fürdőzés mellett ez is a kőolajnak tudható be, hiszen „ellustítja” a bőrt, ami ennek következtében már nem fogja előállítani a kellemes bőrérzethez szükséges anyagokat, az ún. lipideket. A problémás bőrrel, mint például az aknével vagy mitesszerekkel küzdő embereknél a kőolaj hatására a pórusok még jobban eltömődhetnek, így lehet az, hogy bizonyos termékek használatával rosszabbodást tapasztalhatunk vagy problémássá válhat a bőrünk.

Talán nem meglepő, de az eladások növekedését is szolgálják a rosszul összeállított, aktív hatóanyagokat épphogy tartalmazó készítmények, hiszen a kívánt hatás elmaradása vagy a bőr állapotának rosszabbodása újabb termékvásárlásra ösztönözhet bennünket. Mi is lenne a nagy kozmetikai cégek bevételével, ha egy készítménytől mindenki egyszerre megszépülne?!

 

Fotókredit: Unsplash

 

De akkor mit használjak?

Azok a szépségápolási termékek, amik valóban hatnak, az orvoskozmetikumok családjába tartoznak, s általában csak patikából, orvosi rendelőből vagy szakképzett személytől lehet hozzájuk jutni. A különbség abban rejlik, hogy a hatóanyagok magas százalékban vannak jelen bennük, és a termékek úgy vannak összeállítva, hogy azok hatásos módon jutnak a bőr mélyebb rétegeibe, ahol aktiválják a sejtjeink működését. A változás azonban nem feltétlenül lesz kellemes, mint ahogy a kevésbé minőségi termékeknél megszokhattuk. Míg a közönségtermékek a használattal elért jó közérzetre és a kellemes illatkompozíció megteremtésére helyezik a hangsúlyt, addig a valóban ható készítmények kezdeti bőrirritációt, pirosságot és hámlást idézhetnek elő. Azonban ez ne tántorítson el senkit a használatuktól, hiszen szokás mondani, hogy a szépségért szenvedni kell, vagy ahogy az angol is mondja: no pain, no gain! Jó hír azonban, hogy ezek a kellemetlen mellékhatások átmenetiek, s idővel megszűnnek, ahogy a bőr erősödik és toleranciát épít ki az aktív hatóanyagokkal szemben.

Betartod, amit a szakértő javasol?

Ha már minőségi kozmetikumokat használsz, és továbbra sem jár eredménnyel a használatuk, akkor lehet, hogy több elhivatottságot és fegyelmet kíván a bőrápolás a részedről. Előfordul, hogy kihagyod a bőrápolási rutinodat egy rohanós reggelen vagy egy fáradt estén? Ilyen mindenkivel előfordul, de a megfelelő eredmény elérése érdekében a következetesség kulcsfontosságú lehet. A másik probléma abból adódhat, ha nem megfelelő mennyiségben vagy nem az előre felállított sorrendben használod a termékeket. Gyakori az is, hogy sokan impulzívan összevásárolnak termékeket pluszban, aminek következtében bizonyos összetevőket túl is adagolhatnak. Ha magadra ismersz, itt ideje, hogy betartsd azt, amit a szakértő összeállított neked, és türelmesen, egy termékcsaládot használva érd el a várva várt hatást!

Kiss Milán

Instagram: @the_healthpolymath

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin