Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök az elmúlt hetekben ismét a nemzetközi figyelem középpontjába került homofób megjegyzéseivel és a szivárványcsaládokkal kapcsolatos állásfoglalásával. Bár ő egyenesen tagadja, hogy homofób lenne és szerinte állítását semmi nem bizonyítja jobban, minthogy melegeket is szokott vendégül látni.
Talán ennek is tudható be, hogy tegnap délután négyszemközti találkozón fogadta Bart Staszewski LMBT aktivista-filmrendezőt. Bart a találkozóról Facebook-bejegyzésben számolt be, amelyet Jurewicz Ádám fordításában teljes terjedelmében közlünk.
A köztársasági elnök reagált a találkozóra vonatkozó kérésemre. Több mint egy órán át beszélgettünk. Magammal vittem a fényképét azoknak, akik elnöksége idején az őket ért homofóbia miatt öngyilkosságot követtek el. Míg az ülés tartott, a fotók végig az asztalon voltak.
Meséltem a köztársasági elnöknek arról, milyen a lengyel LMBT-emberek helyzete jelenleg. Elmondtam, hogy évek óta küzdünk a jogegyenlőségért, miközben a Jog és Igazságosság Pártja 2015-ös hatalomra kerülése óta az LMBT-közösség tagjait rendszeresen bántalmazzák. Mikor felemlegettem, hogy a pride felvonulásokon az ellentüntetők kövekkel dobálták meg a résztvevőket, az elnök annyit mondott, hogy nem látta az erről szóló híreket.
Beszéltem arról is, hogy az LMBT-fiatalokat a coming out után gyakran kitagadja és utcára teszi családjuk és az, amit a köztársasági elnöktől hallanak, csak ront a helyzeten. Felemlegettem, hogy akkor is hallgatott, amikor bombatámadással fenyegették a második Lublin Pride Felvonulást. A köztársasági elnök erre annyit felelt, hogy sohasem hallott róla. Annyit válaszoltam, hogy az erőszakot nem lehet letagadni és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna.
Három fotót mutattam neki emberekről, akik önkezükkel vetettek véget életüknek a kormány homofób kommunikációja miatt. Dominikról, Casperről és Milóról készültek a fényképek. Elmondtam, hogy egyre több tinédzser követ el öngyilkosságot az őket körülvevő homo- és transzfóbia miatt. Dominik és Milo nem ideológiák, hanem emberek, akik nem tudták magukat megvédeni, így öngyilkosok lettek. Akárcsak sok más fiatal, akiknek a nevét sosem fogjuk megtudni. A köztársasági elnök nem jelent meg a sírjuknál, nem gyújtott mécsest az emlékükre és nem ítélte el a homo- és transzfóbiát. Zavarban volt, mikor a szemére vetettem. Közöltem, hogy botrány a biztonságos tranzíciót lehetővé tévő törvény megvétózása, amivel elveszi a transznemű emberek méltóságát.
Melegként és lengyelként jogom van hallatni a hangomat, megmutatni az öngyilkosságot elkövető fiatalok fényképét, egyenlőnek lenni a törvény előtt és jogom van ahhoz, hogy a köztársasági elnök a szemembe nézzen.
Sokan vannak, akik nem fognának kezet Andrzej Dudával és sokan vannak, akik a szemébe mondanák: a homofóbia és a transzfóbia öl. Én ezt megtettem. A beszélgetésünk végén az elnök azt mondta, hogy nem fog bocsánatot kérni a szólásszabadság gyakorlásáért. Ezt követően felálltam és kézfogás nélkül búcsúztam el tőle.
Hogy a lengyel közszolgáltati televízió mit mond a találkozóról – nem érdekel. Mindig is hazudtak és hazudni fognak.
