Lifestyle

Matt Bomer a Men’s Fitness címlapsztárja

A kétgyermekes színész többek között arról beszélt a fitneszmagazinnak adott interjújában, hogy milyen együtt dolgozni Lady Gagával, hogyan egyezteti össze az edzést a gyerekneveléssel, és hogy milyen módszerrel küzdi le a szorongását. 

2_bomer

Matt Bomer, akit legutóbb a Magic Mike XXL-ben, illetve az Amerikai Horror Story legújabb évadában láthattunk viszont, elmondása szerint nagyon örül annak, hogy az általa is kedvelt magazin címlapjára kerülhetett; a képeket elnézve pedig egyáltalán nincs mit csodálkozni azon, hogy a testedzéssel foglalkozó újság őt választotta.

A fotózáson készült videóban először arról kérdezték, milyen volt együtt dolgozni Lady Gagával – vagy ahogy ő hívja: Stephanie-val -: “Az egyik legintelligensebb ember, akivel valaha találkoztam, de az esze mellett a szíve is a helyén van.” A popsztár még munkaügyben is tanácsot adott a színésznek: “Azt mondta, hogy szerinte a szórakoztatóipar legnehezebb része, hogy el tudod-e viselni a lelki nyomást. Meg kell tanulnod minden alkalommal felállni és újrakezdeni, és közben megőrizni művészként a nyitottságodat és a kreativitásodat.”

bomer

Bomer azt is elmondta, hogy a stressz ellen meditációval küzd, de a hagyományos edzésformák is kikapcsolják: többnyire a saját garázsában edz, és ideje nagy részét különféle súlyemelő gyakorlatokkal, valamint egyéb erősítéssel tölti. Az edzéseket pedig természetesen aköré szervezi, hogy milyen egyéb otthoni feladatai vannak, férjével ugyanis két gyermeket nevelnek.

Az elmúlt években mindezek mellett azzal is lenyűgözte rajongóit, hogy az Igaz szívvel-ben AIDS-es karaktere alakításakor nagyon lefogyott, majd a Magic Mike sztrippereként ismét kigyúrta magát. Ő azonban ezt tartja munkája egyik legérdekesebb részének: “A színészkedésben az az egyik legjobb dolog szerintem, hogy fizikailag is teljesen átlényegülsz egy másik karakterré és a szó szoros értelmében megtestesíted. Az a legfontosabb, hogy a lehető legrealisztikusabban adjunk elő egy adott történetet.” 

A fotózáson készült videót alább nézhetitek meg.

Matt Bomer – Men’s Fitness Jan/Feb 2016

Matt Bomer in Men´s Fitness Jan/Feb 2016

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb