Hírek

Másodjára is elkaszálták Trump transznemű katonákat diszkrimináló rendeletét

Az elmúlt egy évben az Amerikai Egyesült Államok elnöke már második alkalommal próbálta eltávolítani a transznemű katonákat a hadseregből – függetlenül attól, hogy ilyen irányú próbálkozásait rendre értetlenül szemléli a hadsereg vezérkara, és közülük többen is tiltakoztak már ellene.

 

Miután első kísérletét több szövetségi bíró megakadályozta, március végén elnöki memorandumban másodjára is nekifutott. Az új tervezet szerint már nem az összes transznemű, hanem “csak” azok nem teljesíthetnek katonai szolgálatot, akik nemi megerősítő műtétet terveznek, vagy már volt ilyen jellegű beavatkozásuk.

Egy szövetségi bíró azonban máris elkaszálta a Trump-adminisztráció újabb próbálkozását. Marscha Pechman végzésében megállapította, hogy akárcsak az első, úgy a mostani tiltás is alkotmányellenes, ezért nem lehet végrehajtani.

 

 

A bírónő indoklásában leírta, hogy a transzneműeket régóta arra kényszerítik, hogy némaságban éljenek, ha pedig előbújnak, akkor nyomasztó diszkriminációval kell szembenézniük. Mivel a transzneműeket rendszerszintű elnyomás éri, ezért Pechman szerint védelemre szoruló csoportról van szó. Így ahhoz, hogy a tiltás életbe lépjen, a kormánynak először bizonyítania kell, milyen nyomós indoka van erre és a hadseregnek miért érdeke a lépés – vagyis tisztáznia kell, hogy nem szimpla előítélet mozgatja a döntéshozókat, akik mögött a hírhedten LMBTQ-ellenes Mike Pence alelnököt sejtik.

A bizonyítással még lehetnek gondjai Trumpéknak, ugyanis a március végig bejelentéskor az igazságügyi minisztérium egyszerűen megtagadta a hivatkozott szakértők kilétének felfedését. Ezt már akkor is úgy értelmezték a jogvédők, hogy valószínűleg szakmailag nem megalapozott érvek alapján született a döntés.

Ez pedig most is előkerült. Pechman az ítéletében kihangsúlyozta, hogy kormányzati részről egyetlen olyan tábornokot vagy katonai szakértőt sem tudtak felmutatni az ismételt felszólításra sem, akivel konzultáltak volna a tiltás előtt.

 

(GayTimes)

 

 

Previous post

A Gandhi-dinasztia is a homoszexualitás dekriminalizálását támogatja Indiában

Next post

Baleset a medencében: Tom Daley kicsúszott a fürdőgatyájából