Hírek

A Man-szigeten is házasodhatnak az azonos nemű párok

A döntéssel Észak-Írország lett az utolsó olyan terület a Brit-szigeteken, ahol továbbra sincs érvényben a házassági egyenlőség. 

_60555327_iom_tt_2009_ramsey_g

A kicsi, de gyönyörű Man szigete egy úgynevezett brit koronafüggőség, ezért bizonyos kérdésekben – mint például a házasság – jogilag önálló az Egyesült Királyságon belül. Ők voltak az utolsók a szigetcsoport államai közül, ahol legalizálták a homoszexualitást 1992-ben, azonban most beelőzték az észak-íreket az egyenlőségi törekvésekben. A Manx-i Törvényhozó Testület két nappal ezelőtt döntött a házasságról és a bejegyzett élettársi kapcsolatokról szóló törvény kiegészítéséről, amelyet 6-3 arányban szavaztak meg.

Uk_map_isle_of_man

Az eset különlegessége, hogy a sziget vezető minisztere (ez a miniszterelnöki pozíciónak felel meg) nemrég saját élényeiről is nyilatkozott, lévén ő maga is meleg. „Az emberek általában tudják rólam, hogy meleg vagyok. Soha nem csináltam titkot belőle, csak egyszerűen nem kérdeztek rá” – mondta Alan Bell, aki a ’80-as, ’90-es évekbeli megrázó élményeiről is beszélt. Többször előfordult, hogy képviselőtársai kemény homofób megjegyzéseket tettek egy parlamenti ülésen, miközben ő is ottült közüttük:„Gusztustalannak éreztem az egészet. Mintha mocskos lennék. Egy időben szégyelltem, hogy Man-i vagyok, olyan borzalmas viták folytak.”

1024px-thumbnail

Bell azt is elmondta, hogy mi vezetett pontosan a mostani döntés meghozásához: „Az ír népszavazás kitiszította a fejeket: egyetlen negatív reakciót sem hallottam vele kapcsolatban, és ez eléggé felbátorított. Bárkinek, aki szereti a partnerét – legyen bármilyen nemű -, egyenlő joga kell, hogy legyen a közös élethez. Teljesen logikusan következő emberi jog, és egyben emberi elvárás, hogy a hetero és a meleg személyek is azzal élhessék le az életüket, akit választanak. Én ezt teljes mellszélességgel támogatom.”

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin