Hírek

LMBTQ-fiatalokon segít az Eurovízió meleg házigazdája

Elérkezett Európa egyik legjobban várt zenei rendezvénye, melynek újdonsült házigazdája 30 000 dollárt (több, mint 8,5 millió forintot) adományozott az izraeli LMBTQ-fiataloknak.

Assi Azar, akárcsak sokan mások, gyerekkora óta arra vágyott, hogy egyszer majd ő konferálhatja fel az Eurovíziós Dalfesztiválra kijutott előadókat, most pedig úgy tűnik, régen dédelgetett álma valóra vált– írja a Gay Star News.

 

Assi Azar

 

A boldogsághoz azonban rögös út vezetett. Nem volt könnyű dolga a konzervatív Izraelben felnőni, miközben fogalma sem volt arról, mikor és hogyan kellene megosztania titkát szüleivel. Huszonnégy éves koráig mindent megtett annak érdekében, hogy megfeleljen családja elvárásainak, és több lánnyal is randevúzott. Ezzel azonban felhagyott, és előbújását megelőzően négy évre bevonult a hadseregbe. Minden bizonnyal az ott töltött idő lehetett rá nagy hatással, hiszen egy társa vele osztotta meg először, hogy meleg, anélkül, hogy tudná: Azarral sokkal jobban hasonlítanak egymásra, mint azt gondolná.

Bár katonatársa inspirálta őt, saját előbújása kezdetben nem sikerült olyan fényesen, mint ahogyan azt remélni vélte. „Anyukám azt mondta, egyedül fogok meghalni, hogy nem lesznek soha gyerekeim, és HIV-pozitív leszek. De ahogy egyre több idő telt el, egyre többet látott a kapcsolataimból, a barátaimból, a karrieremből, egyre jobban kezelte a dolgot. Mostanra az édesanyám egyszerűen imádja a férjemet – nem csoda, miután a férjem tervezte a házát.

 

Assi Azar és férje

 

Most, hogy lassan tizenöt éve vezet élő show műsorokat, Azar végre az Eurovízió színpadára állhat, és úgy döntött, a fizetést, melyet a műsorvezetésért kap, egy izraeli meleg fiatalokért létrehozott szervezetnek adományozza.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin