Lil Nas X újra szingli
Lil Nas X újra szingli, szakított ugyanis barátjával, akiről azt hitte, hogy “az igazi”. Az Old Town Road előadója a Variety-nek korábban elmondta, azt hitte, hogy a kapcsolat, amiben van, hosszú távra szól.
“Volt néhány jó és néhány rossz kapcsolatom” – mondta akkor. “Sokan közülük érzelmileg elérhetetlenek voltak, vagy sok volt bennük a bizonytalanság és miegymás. Most találtam egy különlegeset. Azt hiszem, ő az igazi. Nem tudom megmagyarázni, ez csak egy érzés.”
A 22 éves művész két nappal ezelőtt egy Andy Cohennek adott rádióinterjúban elárulta, ennek vége. “Találkozgattam valakivel, de úgy döntöttem, hogy már nem akarom” – osztotta meg Lil Nas X.
Cohen tréfásan reagált, mondván “több ezer ember pályázik Lil Nas X barátjának állására.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az Industry Baby énekese utalt arra, hogy “biztosan van pár ember”, de jelenleg nem a kapcsolat a fő célja.
“Lehet, hogy most éppen szünetet tartok” – mondta Cohennek. “Csak a zenén akarok dolgozni, és néha-néha, tudod, talán nagy ritkán megcsókolok egy srácot.”
“Az életemnek azon a pontján vagyok, amikor végre rájöttem, hogy nem akarok szerelembe esni” – folytatta Lil Nas X. “Annyira a zenei karrieremre koncentrálok, a szerelem pedig sok időt vesz igénybe. Nagy felelősséggel jár, és nem hiszem, hogy most készen állok arra, hogy ez a plusz felelősség a vállamon legyen. Amikor megtörténik, akkor majd megtörténik.”
Lil Nas X várva várt debütáló albuma szeptember 17-én jelent meg Montero címmel. Több dalhoz már videoklip is készült.
A lemezen az egykori Hannah Montana sztár, Miley Cyrus is szerepel, aki az Am I Dreaming című záró számban is közreműködik.
“A dal alapvetően arról szól, hogy úgyszólván egy süllyedő hajón vagy” – mondta Lil Nas X az Apple Music 1-nek a számról. “Minden elsüllyed, haldokolsz, és mindenféle gondolataid vannak arról, hogy mit fognak mások érezni.”
Hozzátette, hogy Miley egy “legenda”, akivel imádott együtt dolgozni: “Miley egyszerűen a legédesebb ember a világon, és úgy érzem, hogy ő is azok közé tartozik, akik nem is tudják, hogy milyen hatással vannak másokra és mekkora legenda már most. (…) Csodálom őt és azt a képességét, hogy folyamatosan változni tud.”
Lil Nas X 2019-ben vált híressé a Billy Ray Cyrusszal készített Old Town Road remixének sikerét követően. A dal a leghosszabb ideig listavezető kislemez lett az Egyesült Államokban, 19 hetet töltött a Billboard Hot 100 listájának élén, és világszerte több mint 18 millió példányban kelt el.