Nagyvilág

Lengyelországnak el kell ismernie az azonos nemű párok kapcsolatát

 

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden kimondta, hogy Lengyelország megsérti az emberi jogok európai egyezményét azzal, hogy semmilyen formában nem ismeri el az azonos nemű párok kapcsolatát – írja a Politico.

A bíróság döntése öt azonos nemű lengyel párral kapcsolatos, akiknek házassági kérelmét a hatóságok elutasították, mivel a lengyel törvények szerint házasság csak férfi és nő között köthető. A bíróság szerint Lengyelország nem biztosított megfelelő jogi keretet a párok kapcsolatának védelme és elismerése érdekében.

Ez a mulasztás azt eredményezte, hogy a felperesek képtelenek voltak életük alapvető aspektusait szabályozni, és ez a magán- és családi életük tiszteletben tartásához való joguk megsértését jelentette – tette hozzá a bíróság.

Donald Tusk miniszterelnök az idei választások előtt azzal kampányolt, hogy bevezetné a regisztrált élettársi kapcsolatot az azonos nemű párok számára.

Katarzyna Kotula, az újonnan kijelölt, egyenlőségért felelős miniszter az X-en (korábban Twitter) reagált a bíróság döntésére. Azt írta, prioritásként fogja kezelni, hogy mindenki valóban egyenlő legyen a törvény előtt, ahogy azt az alkotmány garantálja.

„Lengyelországnak be kell vezetnie az azonos neműek házasságának szabályozását – döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága! Botrányos, hogy a Jog és Igazságosság párt miatt az LMBT embereknek az európai színtéren kell harcolniuk a jogaikért, mert hazájukban egy gyűlölködő kormány elvette az alapvető jogaikat.

Jó nap a mai. A diszkrimináció ideje véget ér. Tudjuk, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, de egyenlőek. Biztosítani fogjuk az egyenlőséget mindenki számára, amit az Alkotmány 32. cikke garantál” – közölte a miniszter.

A posztjához a #MiłośćtoMiłość (A szerelem az szerelem) hashtaget csatolta.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin