Itthon

Kulka János és Kovács Patrícia hangjával jelentkezik a legújabb szivárványcsaládos kampány

Mától tekinthető meg a Szivárványcsaládokért Alapítvány legújabb kampányfilmje, amely üzeni: a szivárványcsaládok életében ugyanaz a törődés, ugyanaz a szeretet és aggódás van jelen, mint az összes magyar családéban.

A három hétköznapi szituáció – aggódás az orvosnál, szurkolás a gyerek sportmérkőzésén és az esti családi rutin – bizonyítja, hogy ami valóban számít, abban nincs különbség, hiszen a család az család.

 

 

A kampány rámutat arra, hogy a családi jogok, a szülői gondoskodás lehetőségének joga nem is elsősorban a felnőtteknek jár, hanem az érintett gyerekeknek, akik ma egészen egyszerűen nem ugyanolyan fontosak a magyar államnak, illetve a döntéshozóknak, mint más magyar családok sarjai.

A kampány igazodik az örökbefogadást megnehezítő törvény benyújtásának évfordulójához. Egy éve javasolta a kormány, hogy az örökbefogadásoknál a gyermekvédelmi szakemberek döntését felülbírálhassa egy politikus, Novák Katalin családügyi miniszter, sőt, csaknem egy éve került az alaptörvénybe az is, hogy az apa férfi, az anya nő. A szivárványcsaládok betiltásáról aztán decemberben szavazott a parlament.

A most induló gyermekvédelmi kampányban a Szivárványcsaládokért Alapítvány közösségi felületein elismert szakértők és szervezetek mondják el a véleményüket, köztük a Unicef, a Gyermekjogi Civil Koalíció, a Háttér Társaság, Székely Zsuzsanna gyermekvédelmi-örökbefogadási szakember, Bojti Andrea gyerekpszichológus és Perintfalvi Rita teológus.

 

„Szerintem egy igaz Krisztus-követőt az jellemez igazán, hogy tud szeretni”

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin