Itthon

Köztársasági elnök lett Novák Katalin, az egykori családokért felelős miniszter

137 szavazattal a magyar országgyűlés ma öt évre köztársasági elnökké választotta Novák Katalint, aki 2014-től először család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként, majd 2020 októberétől családokért felelős tárca nélküli miniszterként dolgozott az egymást követő Orbán-kormányokban. Róna Péter, az ellenzék jelöltje 51 szavazatot kapott. A szavazás érvényes és eredményes volt, Novák Katalin május 10-én lép hivatalba.

Kérdés, Novák Katalin számára mi fér bele a nemzet egységébe. Az LMBTQ-közösség ugyanis aligha, és ezt az elmúlt évek során sajnos számtalanszor bizonyította, hol nyíltan, hol a színfalak mögött.

Az ex-miniszter korábban olyan szélsőséges szervezetekkel dolgozott együtt, akik például részt vettek az orosz “LMBTQ propagandát” tiltó törvény megszövegezésében, akik azért lobbiztak, hogy Ugandában halálbüntetés járjon a homoszexualitásért, hogy afrikai országokban ne töröljék el a saját nemükhöz vonzódó emberek számára a börtönbüntetést, és az LMBTQ emberek jogi szintű diszkriminációjának népszerűsítéséről konferenciáznak világszerte, Lengyelországtól Ausztrálián át Nigériáig.

Novák Katalin szakmai partnerei között szerepel többek között a Katolikus Család és Emberi jogi Intézet (Catholic Family & Human Rights Institute, C-FAM), amelyet az Amerikai Egyesült Államokban gyűlöletcsoportként tartanak nyilván. Ők többek között az ENSZ rokkantügyi egyezménye és a nemi betegségekkel kapcsolatos felvilágosítás ellen lobbiznak: azt nehezményezik, hogy az absztinencia, azaz a szextől való tartózkodás helyett az ENSZ az óvszerhasználatot népszerűsítené.

Novák Katalin együttműködött a Szabadságvédő Szövetséggel (Alliance Defending Freedom), akik nemcsak az egyenlő házasság és az iskolai szexuális felvilágosítás ellen küzdöttek az Amerikai Egyesült Államokban, de azért is, hogy a közép-amerikai Belizében ne helyezzék hatályon kívül azt a törvényt, ami 10 éves börtönnel bünteti azokat, akikről kiderül, hogy melegek.

Hazánk következő köztársasági elnöke mindemellett veszélyesen közel került olyan orosz oligarchákhoz, amerikai szélsőséges csoportokhoz és vallási fundamentalistákhoz, akik bármit képesek megtenni azért, hogy más országokban lobbizva érvényesítsék a politikai céljaikat. A tárca nélküli miniszter által kiépített kiterjedt nemzetközi szélsőjobboldali kapcsolatok révén a Fidesz kormány importálta a stratégiáikat, retorikáikat és intézményeiket, mintájukra pedig elkezdte kiépíteni a témára szakosodott “civil” szervezeteit, amik dezinformációs kampányokkal próbálják radikalizálni a magyar társadalmat.

Novák Katalin szerint egyáltalán nem fontos, fogadhatnak-e örökbe gyereket az azonos nemű párok

 

Novák Katalin szerint egyáltalán nem fontos, fogadhatnak-e örökbe gyereket az azonos nemű párok

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin