Kultúra

Két díva, ha találkozik: Ute Lemper és a legendás Marlene Dietrich randevúja

 

Ute Lempert már pályája kezdetén Marlene Dietrichhez hasonlították, és míg eleinte zavarban volt, hogy a világ leghíresebb kabaré-énekesnőjéhez mérik, ma már megkerülhetetlen, hogy egy lapon említsük őket. Azért is, mert Ute Lemper időközben több mint harminc albumot készített, számtalan sikerdarabban szerepelt, és személyes élményei alapján megalkotta saját, Randevú Marlenével című estjét, amelyet világkörüli turnéja alkalmából február 13-án láthat először a hazai közönség, csak és kizárólag a Müpában.

Meseszerű történet szövi át Ute Lemper önmagában is csodálatra méltó karrierjét: huszonnégy éves volt, amikor 1988-ban Párizsban, a Kabaréban nyújtott alakításáért Moliére-díjjal jutalmazták, a sajtó pedig egyenesen Marlene Dietrichhez hasonlította. A fiatal, pályakezdő énekesnő-színésznő zavarban volt, hogy a világ leghíresebb kabaré-énekesnőjéhez mérik, így levelet írt az akkor már teljes elszigeteltségben élő 87 éves dívának, hogy bocsánatot kérjen tőle az összehasonlításért, és kifejezze mély tiszteletét iránta. Nagy meglepetésére a válasz egy telefonhívás formájában érkezett: Marlene Dietrichhel három órát beszélgettek közös szülőhazájukról, Németországról, a hozzá fűződő ambivalens viszonyukról, a nácikról és az ellenállásról, Weillről és Brechtről, Rainer Maria Rilke verseiről, szerelemről és szabadságról – egyszóval magáról az életről.

 

 

Ute Lemper azonban később elmondta, sajnálja, hogy huszonnégy évesen a maga csekély élettapasztalatával nem tudott minden tekintetben egyenrangú beszélgetőpartnere lenni a legendás énekesnőnek. „Arra gondoltam: bárcsak felkészültem volna jelentős, húsbavágó kérdésekkel és az életére, filmjeire vonatkozó információkkal.” A vele való telefonbeszélgetés mégis életre szóló élmény maradt az akkor pályakezdő énekesnő-színésznő számára, és nem mellesleg kitűnő alapanyagként szolgált ahhoz, hogy harminc évvel később személyes benyomásai alapján megalkossa saját, Randevú Marlenével című estjét.

„Tavaly három különböző produkció kért fel Dietrich szerepére. Az összes forgatókönyvet sablonosnak, felszínesnek éreztem. Gondoltam: miért ne írhatnék róla egy saját darabot, amely az én személyes benyomásomon alapul?! Ez az én hódolatom ez előtt a lenyűgöző hölgy előtt. Rengeteg portré született Marlenéről, ez az én szívemből táplálkozik. Az ő története hangzik el a személyes szűrőmön keresztül, és a dalai csendülnek fel az én hangomon” – nyilatkozta a New Yorkban élő Ute Lemper, aki azóta éppolyan megkerülhetetlen alakja lett a sanzonok világának, mint az 1992-ben elhunyt ikonja, Dietrich.

 

 

Napjainkig több mint harminc albumot készített, a klasszikusok, Marlene Dietrich és Edith Piaf mellett olyan szerzők dalaival, mint Elvis Costello, Tom Waits, Philip Glass és Nick Cave. Színpadi sikerei is magukért beszélnek: olyan kultikus darabokban szerepelt, mint a Kabaré Párizsban, A kék angyal Berlinben és a Chicago Londonban. A Marlene Dietrichnek szentelt estjén akusztikus zenekarával nemcsak a legnagyobb Dietrich-slágereket idézi meg, hanem a díva személyét is: azt a lángoló poklot és mennyet, amelyben Marlene alkotott és élt. A Randevú Marlenével, amit jelenleg egy világkörüli turnén mutat be a szélesebb közönségnek, egy ma is aktuális történet a bátorságról, fájdalomról, és egy progresszív, emancipált nőről. Mindez átitatva Ute Lemper titokzatos, karizmatikus lényével és összehasonlíthatatlan hangjával. Két díva méltó és felejthetetlen találkozása egy estén.

 

 

 

Ute Lemper: Randevú Marlenével

2020. február 13. 20:00 – 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
, Müpa
Közreműködők:
Vana Gierig, zongora;
Romain Lecuyer, nagybőgő;
Cyril Garac, hegedű;
Matthias Daneck, dobok

További információk a koncert adatlapján vagy a Facebook-oldalán.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin