„Itt az ideje szeretnünk egymást” – Interjú Kanicsár Ádám Andrással a 8. LMBT Történeti Hónap alkalmából

Idén rendezik meg 8. alkalommal az LMBT Történeti Hónapot, ahol több tucat érdekes esemény várja a látogatókat. A programsorozat elsődleges célja felhívni a figyelmet az LMBT társadalmi kisebbség által teremtett kulturális értékekre. Az LMBT Történeti Hónapról és elsősorban azokról a programokról, amelyeknek ő maga is szervezője, Kanicsár Ádám András újságíróval beszélgettem.

Miért fontos az LMBT Történeti Hónap?
Keveset gondolunk erre és beszélünk erről, de az LMBTQ közösségnek saját kultúrája és történelme van, amivel a közösség tagjaként kötelességünk foglalkozni és kötelező ápolni azt. Ráadásul a kultúránk és történelmünk igencsak érdekes, izgalmas és sokszínű. A közösség számára a történelem során mindig fontos volt az összetartás, ám ahhoz, hogy összetartsunk és együtt tudjunk harcolni, ismernünk kell az örökségünket és a múltunkat. A büszkeség, ami ebből fakad, óriási energiát biztosíthat minden LMBTQ ember számára. De azért is fontos mindez, hogy simán jól érezzük magunkat a bőrünkben és érezzük, hogy tartozunk valamihez, valakikhez. Ebben a hónapban mindenkinek lehetősége van arra, hogy ezzel a büszkeséggel gazdagabbá váljon. Annyira nagyszerű, hogy ezt megszervezik. Éljünk vele és ne vegyük alapvetőnek.

Cél az LMBT Történeti Hónapban a láthatóság elősegítése?
Erre a kérdésre a szervezők tudják a választ, de biztos vagyok benne, hogy fontos a láthatóság. Hiszen a láthatóság mindig fontos. A kultúránk és a történelmünk nemcsak nekünk szól, hanem az egész társadalmunknak. Csodálatos emberekről, izgalmas történelmi tényekről hallhatunk az előadásokon, feltöltődhetünk felemelő történetekkel és megérthetjük, hogy milyen szenvedéseket élt át ez a közösség. Ezeken a programokon mindenki közelebb kerülhet a közösséghez és jobban megértheti azt. A megértés pedig az elfogadás része, sőt, talán kezdete.

Te milyen programokat szerveztél idén?
Idén három programba is belevágtam, illetve két programban is részt veszek. Az egyiken már túl is vagyunk, a Pride Academy első idei estéjén én beszélgettem dr. Gráinne Healey-vel, az ír házassági egyenlőségért folytatott harc egyik vezetőjével. Írország volt az első ország a világon, ahol népszavazással döntöttek az egyenlő házassági jogok mellett, ami már csak azért is lenyűgöző eredmény, mivel egy igencsak konzervatív és vallásos társadalomról beszélünk. Rendkívül inspiráló beszélgetés volt, jó volt hallgatni és látni, hogy a közösségi összefogás, illetve a tudatos, kitartó harc hogyan változtatja meg egy ország arcát és egy kis közösség életét. Azt hiszem a magyarokra pedig igencsak ráfér most az inspiráció és a lelkesedés, na meg a jó példák.

Február 3-án 18:00-tól a Why Notban én vezetem az LMBT történeti kocsmakvízt, február 4-én pedig 19 órától az Aurórában A Pulse tragédia emlékezete és kényes kérdései címmel tartok előadást. Elég súlyos téma, nagyon érdekes kérdésekkel. Február 10-én 18:30-tól Az LMBTQ marketing múltja, jelene és jövője címmel tartok egy előadást a Gagában, február 27-én pedig Az LMBTQ sajtó- és média történelme címmel 10:45-kor az ELTE BTK-n, a 37-es teremben. Sűrű hónap lesz.

A Pulse nightclubban történtekről szóló előadáson mire fogsz összpontosítani?
Egyrészt alapvetően kicsit átvesszük, mi történt azon a tragikus estén. Ennek sajnos szükségét látom, mert máig sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora tragédiát is jelent az, ami a Pulse-ban történt és nem beszélünk róla eleget. Holott sajnos mérföldkő volt az LMBTQ történelemben. Nemrég az USA nagykövetségének jóvoltából részt vehettem egy International Visitors Leadership Program nevű programsorozaton, aminek keretein belül többek között Orlandóba is ellátogattunk és sokat foglalkoztunk a Pulse-tragédiával. Ott állni a helyszínen egy szívszorító, lélekbe maró élmény. Az itt készült fotókat is le fogom vetíteni, bár nem akarok katasztrófaturistának látszani.
Orlandóban emellett számos alapítvánnyal és szervezettel találkoztam a tragédia kapcsán. Rengeteget tanultam és rengeteg kérdést fogalmazódott meg bennem. Ezeket mind át szeretném adni, illetve közösen megbeszélni a közönséggel. Egyrészt nagyon tanulságos, hogy a tragédia után hogyan viselkedett a közösség, és milyen hatással volt hosszútávon az LMBTQ szervezetek működésére. Rengeteg pénz gyűlt össze adományokból, ami miatt viszont problémás kérdések sorozata vetül fel: kié legyen a pénz? Az áldozatok családjáé? Vagy jó döntés egy szuperdrága múzeum és emlékhely megépítése? Emellett állandó kérdések az orlandói közösségen belül, hogy hogyan lehet megemlékezni az áldozatokra, coming outoltatató-e egy áldozat vagy mibe szólhat bele a család és mibe a barátok, ha egy LMBTQ ember ábrázolásáról van szó halála után. Sok dologról akarok mesélni, de talán még több kérdést szeretnék feltenni és közösen megvitatni. Aki eljön, számítson egy olyan estére, ami után még nagyon-nagyon sokat fog gondolkodni.

Lehet egy ilyen tragikus eseményről felkavaró érzelmek nélkül beszélni?
Nem hiszem, de nem is kell. Negyvenkilenc társunk haláláról beszélünk. Nem lehetett ott lenni a helyszínen anélkül, hogy ne szorult volna az ember szíve, és nem is biztos, hogy lehet beszélni a témáról enélkül. Ezért is tartom fontosnak, hogy ez ne csak egy előadás legyen, hanem egy közös beszélgetés. Egy előadás alapvetően hideg, van egy előadó-közönség viszony, ami korlátoz. Ez a rendezvény nem kell, hogy így működjön. Legyünk együtt és beszélgessünk.

Mit kell tanulnunk egy ilyen tragédiából? Tudunk egyáltalán bármit is megtanulni a gyászon kívül?
Ez mindenkinek saját feladata, hogy eldöntse, mit tanul belőle vagy mit visz haza a beszélgetés után. De egy biztos: itt az ideje szeretnünk egymást.

Az LMBTQ marketinggel foglalkozó rendezvény nagyon izgalmasnak ígérkezik. Honnan jött az ötlet? Esetleg a tavalyi plakátos botrány inspirálta ezt a programot?
Nem! Már a tavalyi Pride hónap alatt volt egy előadásom a témában, ami igen szép siker lett és sokan írtak utána, hogy szerették volna megnézni, de nem értek rá, lesz-e máskor is erről előadás. Így alapvető volt számomra, hogy ismét megtartom ezt az előadást. De ha lehet mondani, ez egyfajta deluxe kiadás lesz. A vendégem lesz Erdei Zsolt, a Humen Media és a Pink Budapest atyja és a pinkmarketing legnagyobb magyarországi szakértője, akivel közösen fogunk mesélni az LMBTQ történelemről. Én hozok érdekes történeteket, történelmi áttekintést, vicces reklámokat és színes plakátokat, Zsolti pedig mesél a jelenről és a pink marketing mechanizmusáról vagy a pinkwashing problémájáról.
És persze azért lesz szó a Coca-Coláról is. Hiszen egyrészt mióta megtörtént a híres kampány, nem nagyon lehet úgy LMBTQ eseményt rendezni, hogy valahogy ne jöjjön szóba, másrészt pedig bármennyit is beszéltünk róla, mégiscsak egy marketingtörténelmi mérföldkő. De azért csak módjával persze.

Mi az a pinkwashing?
A pinkwashing az LMBTQ marketing egyik legaktuálisabb jelensége – lényegében annyi, hogy egyes márkák csak azért állnak ki az LMBTQ társadalom mellett egy-egy kampánnyal, hogy nagy pénzeket szakítsanak a szivárványzászlóval díszített termékeikkel, de amúgy alapvetően a társadalmi harcban nem vesznek részt. Van rá nagyon sok példa. De nem akarok spoilerezni.

Az LMBTQ sajtótörténelemről miért fontos beszélni?
Mert nagyon érdekes és mert büszkék lehetünk rá! Amikor az előbb említett programon voltam az USA-ban, jártam egy kiállításon, ami az LMBTQ sajtótörténelemről szólt és nemcsak tanulságos volt, hanem lelkesítő és inspiráló is. A sajtó az egyik legnagyobb fegyver a társadalom kezében és az egyik legnagyobb fegyver a közösségünk számára is. Ha az ember megismeri azt, hogy kik voltak azok, akik minden morális mércét szétzúzva újságokat adtak ki, cikkeket írtak, tévéműsort készítettek, vezettek vagy egyszerűen megírtak egy meleg karaktert egy sorozatban, olyan nagyszerű emberek történetével ismerkedik meg, akik tökéletes példák arra, hogy ha harcolunk, ha kitartunk, ha dolgozunk, akkor igenis szebbé tudjuk tenni a társadalmat és jobb helyzetet tudunk teremteni a közösségünk számára. Ismerjük meg a hőseinket. Tiszteljük őket. Vegyünk róluk példát. Vagy egyszerűen legyünk büszkék rájuk. És persze ne csak ebben a hónapban. De persze… az én rendezvényeimen különösen!

Bernhardt Dániel