2018-ban Párizs adott otthont a Gay Games sporteseménynek, ahol az LMBTQ-közösség sportolói méretik meg magukat. A következő, 11. játékok rendezési jogát akkor Hongkong nyerte, ahol nagy várakozással tekintettek az esemény elébe.
Minden idők legnagyobb Gay Games-ét akarták létrehozni, 15 000 sportolóval 36 sportágban. Összehasonlításképp: Párizsban tízezer sportoló volt jelen, a 2014-es clevelandi játékokon pedig 8800. A szervezők mintegy 127 millió dolláros bevétellel számoltak, belekalkulálva a turizmust is.
2020-ban azonban kitört a koronavírus-járvány, és Hongkong a világ egyik legszigorúbb karanténszabályait állította fel. Még a teljesen eldugott hegyi túrautakon is kötelező volt maszkot viselni, a beutazókat pedig 21 napos szállodai karanténra kötelezték. Ezek a szabályok egészen idén szeptember 26-ig voltak érvényben, a kötelező karantént csak ekkor szüntette meg a kormány.
Ez azonban már későn jött a játékok szempontjából, a szervezők kénytelenek voltak 2023-ra tolni a rendezvényt, ráadásul most már egyedül nem tudják lebonyolítani, így a mexikói Gudalajara lett a társszervező. Így valószínűleg az eredetileg tervezett sportolóknak csak a fele fog Hongkongban versenyezni, és kevesebb mint 25 000 nézőre számítanak. A szervezők örülhetnek, ha az esemény egyáltalán visszahozza a befektetett költségeket.
A szervezőknek bürokratikus nehézségekkel is meg kellett küzdeni, mivel jogilag jótékonysági szervezetként léteznek, a fontossági sorrendben a ranglétra alján vannak az állami intézmények bérleti lehetőségei tekintetében. Vagyis például egy uszodát csak akkor foglalhatnak le, ha a helyi oktatási intézményeknek és sportkluboknak nincs rá szükségük. Egyes konzervatív szószólók hangosan ellenezték a játékok megszervezését, arra hivatkozva, hogy politikai szócsőnek fogják használni a rendezvényt. A tajvani sportolók például már jelezték, hogy nem mernek részt venni, mert félnek, hogy a kínai hatóságok letartóztatják őket, ha tajvani nemzeti színekben indulnak (Kína tartományként tekint Tajvanra és nem ismeri el önálló államnak).
Nem jó az LMBTQ-közösségek helyzete Ázsiában
A Gay Games hongkongi rendezése fontos lépcső lenne pedig az ázsiai LMBTQ-közösségek számára, a helyzet ugyanis nem rózsás.
Hongkongban eléggé felemás a helyzet. 2018-ban a hatóságok engedélyezték, hogy a külföldi munkavállalók családi vízummal azonos nemű párjukat is magukkal hozhassák a városba. 2019-ben egy meleg köztisztviselő megnyerte azt a pert, melyet a férje házastársi kedvezményei miatt indított. 2021-ben a legfelsőbb bíróság két leszbikus anya esetében közös gyermekfelügyeleti jogot határozott meg. A Kína különleges igazgatású területeként kezelt városban ráadásul a lakosság nagy része támogatja is az LMBTQ-jogokat. Mégsem valószínű, hogy a közeljövőben törvényi erőre emelkedhetne az azonos neműek házassága, vagy hogy jogilag elismernék a transznemű embereket. Az élet sok területén a diszkriminációval is számolni kell.
Szingapúr ugyan nemrég dekriminalizálta a homoszexualitást, de egyúttal kőbe véste, hogy a házasság férfi és nő között köthető csak. Az LMBTQ-paradicsomnak tekintett Thaiföldön valójában rendszerszintű diszkriminációval néznek szembe a közösség tagjai. Tajvanon ugyan már engedélyezett az azonos neműek házassága, de csak abban az esetben, ha tajvani állampolgárral, vagy a törvényben felsorolt mintegy 30 olyan ország állampolgárával kötik, ahol szintén engedélyezett az azonos neműek egybekelése.
Más ázsiai országokban ennél is rosszabb a helyzet, Indonéziában attól félnek, hogy a büntetőtörvénykönyv reformja lesújt majd az azonos nemű párokra, Bruneiben pedig halálbüntetéssel fenyegetik a meleg férfiakat.
A hongkongi Gay Games tehát rendkívül fontos szerepet tölt be, és a szervezői a sok viszontagság ellenére is bizakodva várják a jövő évi játékokat.
