Egészség

„Ha megfertőzöm a barátnőmet, biztosan megöltem volna magam”

A Háttér Társaság kéthetente szervez közösségi találkozót HIV-vel élők részére. A kötetlen beszélgetések minden érintett számára nyitottak. E rovat keretein belül azokat a rendszeres résztvevőket mutatjuk be, akik szívesen osztják meg olvasóinkkal is a történetüket.

Péter biszexuális. Mostanáig két komoly párkapcsolata volt, mindkettő lánnyal. Az első középiskolásként, a második az egyetemi évei alatt. A saját neméhez való vonzódásával tizennyolc évesen szembesült. Nehezére esett elfogadni, két évig őrlődött, mire fiúkkal is „kavarni” kezdett. Onnantól azonban elillantak a gátlások, nagyon élvezte, hogy „mindenkit megkaphat”.

Aktív és felelős szexuális életet élt. Bár a HIV létezéséről mindig is tudott, inkább azután gyűjtött róla információt, hogy már fiúkkal is ismerkedett. Tisztában volt vele, hogy a HIV nem egyenlő az AIDS-cel, tudta, hogy védekezni kell ellene, de ennél több nem érdekelte. Előítéletes volt a HIV-vel élőkkel szemben, meg sem fordult a fejében, hogy keresse érintettek társaságát. Közvetlen és közvetett környezetében sem tudott senkiről, akinek bármi köze lenne hozzá.

Péter világa 2016-ban indult változásnak, amikor elkezdődött a második párkapcsolata. Akkori barátnőjével három évig voltak együtt. Sajnos egy-másfél év után már nem volt minden felhőtlen, sőt. Veszekedések, érzelmi zsarolás, a magához láncolás érzése. Barátnője többször öngyilkossággal fenyegetőzött, ha Péter elhagyja. De ahelyett, hogy kilépett volna a kapcsolatból, Péter a félrelépésbe menekült. „Ha csapdában érezzük magunkat, nagy hülyeségekre vagyunk képesek. Amit csapdának érzünk, abból általában ki lehet jönni, csak sokszor nem tudjuk, hogyan – vagy egyszerűen nem merünk kilépni belőle.

A szexuális biztonságra azonban ezekben az időkben is nagyon ügyelt. Életében összesen négy ember volt, akikkel nem védekezett: a két barátnője, egy random srác húszévesen, és az utolsó fiú, akivel a párja mellett viszonya volt. Elmondása szerint a srác beszélte rá, hogy ne húzzanak gumit. Elhitette Péterrel, hogy minden rendben, és rajta kívül nincs más, akivel óvszer nélkül szexel. „Én meg belementem, mert idióta voltam.

Egy hónappal később aztán észrevette, hogy megnagyobbodtak a nyirokcsomók az ágyékán. Először háziorvosához ment, aki több vizsgálatra is elküldte, de egyik sem hozott eredményt. Úgyhogy Péter az internetről derítette kis, hogy a HIV is okozhatja a duzzadást.

Első útja a Karolina úti Anonim AIDS Szolgálathoz vezetett. A gyorsteszt feltételes pozitív eredményt mutatott, amitől ott helyben pánikrohama lett. Hazafelé menet felhívta a barátnőjét – aki addigra annyival volt tisztában, hogy Péter biszexuális. Ezt mindig is jól kezelte. A rendszeres megcsalásról azonban nem tudott. Péter elmondta neki, hogy pozitív lett a teszt, így jó esély van rá, hogy ő is fertőzött. Péter lakásán találkoztak; párja később elmesélte neki, hogy csak addig a pillanatig tudott haragudni rá, amíg meg nem látta az akkor már padlón lévő barátját.

Mivel a viszony mellett Péter a párjával is élt nemi életet, így érthető módon rettenetesen aggódott. Volt egy másfél hetes periódus, ami maga volt a rémálom: amikor ő már tudta, hogy HIV-pozitív, de barátnője tesztjét még nem végezték el. Ultimátumot adott magának: ha valaki más életét is tönkretette, akkor véget vet a sajátjának. De a lány tesztje negatív lett. Péter megkönnyebbülése leírhatatlan volt. „Ha megfertőzöm a barátnőmet, biztosan megöltem volna magam.

 

 

Bár kapcsolatuk ekkor már rég nem működött és barátnője elől menekült a félrelépésekbe, a HIV-ért nem őt okolja. Felelősségét kizárólag abban látja, hogy kicsapongóvá vált mellette. De azt a fiút sem okolja, akitől a vírust elkapta. A második, megerősítő vérvétel eredményét követően egyébként neki is szólt. A srác Pétertől tudta meg, hogy baj van. Az azóta eltelt másfél évben több alkalommal beszéltek, párszor találkoztak is, és mivel az egykori partner nem magyar anyanyelvű, így Péter többször igyekezett neki segíteni, ha a HIV-kezeléssel kapcsolatban kérdése volt.

Amíg lelkileg padlón volt, hagyta, hogy barátnője támogassa. Amikor még nem lehetett tudni, a lány is pozitív-e, beszélgettek a folytatásról. Úgy érezték, újonnan szerzett státuszuk összetarthatja őket. De Péter szakított a lánnyal, miután kiderült, hogy HIV-negatív, és lelkileg is sikerült kicsit megerősödnie. „Nem baszhatod el mellettem az egész életedet, mert azt hiszed, nem találsz jobbat, mint én” – közölte a barátnőjével. Nagy nehezen egyetértettek abban, hogy ez nem mehet így tovább és pontot tettek a hároméves kapcsolat végére.

Volt barátnője mellett Péter más, hozzá közel álló emberrel is megosztotta helyzetét. Sőt, úgy érzi, elkövette azt a hibát, hogy kezdetben kicsivel több embernek is elmondta, mint kellett volna. Iszonyatosan próbált kapaszkodni az emberek segítségébe, támogatásába. „Valahogy nyugtassanak meg, valaki mondjon valamit, amitől véget ér ez a rémálom.

Az különösen fáj neki, hogy három egyetemi barátjától semmilyen támogatást nem kapott. 2019 nyarának elején szűrték ki, és a nyári szünet időszakára teljesen elfordultak tőle: arra a néhány hónapra gyakorlatilag teljesen magára maradt a szenvedéssel. Részben ennek is köszönhető, hogy ismét foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, ezért pszichiáterhez kezdett járni, akivel rövid idő alatt három gyógyszeres kezelést is végigcsináltak.

Édesanyja már akkor tudott a szituációról, amikor Péter még csak szűrésre ment. Később, mikor hazautazott hozzá vidékre, igyekezett vigasztalni. Első este a fiával akart aludni, hogy Péter ne érezze egyedül magát. Édesapját az első teszteredmény után hívta telefonon, aki a hangját hallva azonnal felutazott érte Budapestre. Barátnőjével a lakásban ültek, amikor betoppant. Péter ekkor mondta el neki azt is, hogy biszexuális. Apja próbálta megnyugtatni: „Nem kell aggódnod, biztos vagyok benne, hogy nem csináltál akkora hülyeséget, hogy ennek kitedd magad.”

Péter azonban kegyetlenül őszinte volt. „De igen, pontosan akkora hülyeséget csináltam. Mi lesz most így velem?” – kérdezte kétségbeesve apjától, akit akkor látott életében először elérzékenyülni. Néhány másodpercre hátat fordított fiának és még egy könnycsepp is végigfolyt az arcán. Bár az azóta eltelt másfél évben egyszer sem kérdezte fiát a HIV-ről vagy a biszexualitásról, mindig nagyon figyelmesen meghallgatja. „Nagyon büszke voltam Apára, amiért csapot-papot otthagyott és eljött értem Budapestre, megpróbált vigasztalni. Világ életében homofób volt, úgyhogy ez új kihívás volt számára. De nagyon jól kezeli, még a nyelvhasználata is sokat változott azóta, legalábbis előttem.”

HIV-vel élőként az az időszak volt Péter számára a legnehezebb, amikor a vírusszáma még nem volt nullás. „Úgy éreztem, le vagyok vágva az életről.” Az első egy hónapban még nem kapott gyógyszeres kezelést, ekkor mindenféle tüneteket kezdett vizionálni, pánikolt, hogy az immunrendszere feladja. Az elviselhetetlen nyomás elől a füvezésbe menekült. Már azelőtt is függő volt, de ekkor radikális változás állt be. A heti egy-két grammról átállt heti öt grammra. Bár az egyetem őszi indulásakor lejjebb ment a mennyiség, mégis látszott rajta, baj van. Annyira megváltozott a pszichés hozzáállása a dolgokhoz, hogy semmire sem tudott koncentrálni. A következő év februárjában passziváltatta magát az egyetemen. „Össze kellett szednem magam ahhoz, hogy bármit tudjak csinálni.

Most, amikor Péterrel február elején beszélgetünk, már négy hete nem szívott egy szál cigit sem. Könnyebben megy, mint gondolta. Utoljára 2018-ban volt hosszabb kihagyása, akkor tizenhat napig nem szívott – de abból a prózai okból kifolyólag, hogy eltörte a kezét és egy kézzel nem tudott tekerni. Most az első négy-öt nap volt „nagyon kutya”, de egy idő után túllendült rajta. Kezdetben azért még az alkohol kellett, de most már az sem.

Úgy gondolja, hogy nem a fűnek vagy az alkoholnak a függője, hanem a szokásoknak. A cigitől is már hosszú ideje egyáltalán nem állt be, egyszerűen a vele járó szertartás volt az, amiért csinálta. Ugyanígy van az egyik nyugtató hatású gyógyszerrel is, amit egykor a pszichiátere írt fel neki. Bár erről is szeretne leszokni, ez jóval nehezebben megy. Van olyan, hogy akár egy hétig sem veszi be, de mivel rossz alvó, így rákényszerül.

2018 óta bizonyos időközönként terapeutához jár, ő ajánlotta Péternek a Pozitív Szemmel csoportot. Együtt hívták fel telefonon a Háttér Társaságot a találkozók részleteivel kapcsolatban, de még így is egy egész évébe telt, mire el mert menni az egyik péntek esti alkalomra. Nem tudta ugyanis, mire számítson. „Nem tudtam, mennyire zárt ajtós. Attól féltem, mivel nem vagyok meleg, nem fogadnak majd be.”

2020 nyarán ismét nagyon egyedül érezte magát. Úgyhogy elhatározta, elmegy. „Legrosszabb esetben kiutálnak.” Félelmei egyáltalán nem igazolódtak be, már az első alkalom végén oldottnak érezte magát. „Mindenki látta rajtam, hogy be vagyok szarva, de mondtam is nekik.” Egyikük azzal nyugtatta Pétert, hogy ő öt évig volt úgy vele, hogy nem mert beszélni senkinek sem a HIV-ről. Egy másik rendszeres résztvevő a vérvizsgálata eredményeit elemezte neki, megnyugtatta a számokkal kapcsolatban. Péter érezte, hogy szívesen látják. Azt tapasztalta, hogy a körben olyan dolgokról is szó van, amiket eddig egyedül kellett kihámoznia.

Az ismerkedés azonban még mindig döcögősen megy. Pedig hamar belevágott, mert azt hitte, attól könnyebb lesz. Egyetlen fiúnak mondta el a státuszát. Vele volt hosszú ideje az egyetlen rendes randevúja. A harmadik alkalommal mondta el neki és a srác nagyon jól kezelte. „Én is csináltam már hülyeségeket és kettőnk között annyi a különbség, hogy neked kevesebb szerencséd volt” – mondta neki a fiú. Péternek ez rengeteget jelentett. „A személyedet, hogy ki vagy, ez a státusz nem változtatja meg. Nem vagy attól rossz ember, hogy nem védekeztél.” Kettejük között végül nem működött a dolog, Péternek szembesülnie kellett azzal, hogy még nem áll készen rá érzelmileg. Óvatosabb is azóta, és úgy érzi, más irányába egyelőre nem lenne képes nyitni. Fél, hogy elutasításba ütközne és nem akar rossz élményt átélni. Fogalma sincs, hogy viselné.

Péter sokat töprengett, elmesélje-e nekünk a történetét. Bizonytalan volt. Rengeteget gondolkodott rajta, édesanyjával is megbeszélte. Végül az interjú mellett döntött, mert úgy gondolja, lehetnek olvasók, akik magukra ismernek története valamelyik elemében. Legyen szó biszexualitásról, börtönné vált párkapcsolatról, az abból való menekülési útvonalakról, a friss HIV-pozitív státuszról, a függőségről, vagy a mindezekkel való megküzdésről. Története nem könnyű, tele van nehéz pillanatokkal. De kitartással, kemény munkával, mások felé nyitással és a megosztással már túl van a nehezén, és bízik benne, hogy ebből mások is erőt merítenek.

Pozitív Szemmel – Rólad. Veled. Érted. 

HIV-vel élsz és vágysz egy közösségre? Gyere el a Háttér Társaság által szervezett, kéthetente péntek esténként megrendezett közösségi eseményre! További információ a Háttér Társaság Facebook-oldalán a „Pozitív Szemmel – önsegítő csoport” nevű esemény alatt, vagy a szervezet honlapján. Fontos! A koronavírus-járvány és a kijárási korlátozás miatt az alkalmak jelenleg szünetelnek.

A rovat előző történetei ITT, ITTITTITTITTITTITTITTITT, ITT és ITT olvashatóak.

 

Waliduda Dániel

Instagram: @waliduda

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb