Egészség

„Nem találkoztam még magamon kívül HIV-vel élő, heteroszexuális férfival”

A Háttér Társaság szervezésében 2019 év eleje óta kerül kéthetente megrendezésre közösségi találkozó HIV-vel élő magyarok részére. A kötetlen beszélgetések minden érintett számára nyitottak. E rovat keretein belül azon rendszeres résztvevőket mutatjuk be, akik szívesen vállalták, hogy a Humen olvasóival is megosztják történetüket.

Ottó heteroszexuális férfi. A HIV sokáig csak élete perifériáján jelent meg. Először filmekben találkozott vele, majd Freddie Mercury 1991. novemberi halála volt az az esemény, ami tudatosította benne, hogy milyen veszélyes is a kór. Mivel a köztudatban úgy élt a vírus, mint „a melegek betegsége”, így soha eszébe sem jutott szűrésre menni. Bár egyszer átfutott a fején, hogy fertőzöttként mit tenne, de akkor sem vette komolyan. Amíg ki nem derült, hogy ő is az.

Több mint egy évtizeddel később, 2004-ben járt egy lánnyal, aki hipochonder volt, már-már kényszeresen foglalkozott a saját egészségi állapotával, folyamatosan betegségek nyomait kutatva. Ennek egyik eleme volt, hogy majdnem minden héten vérvételre járt. Egy alkalommal, a legfrissebb leleteit tanulmányozva felfigyelt rá, hogy romlottak az értékei, így elkezdett az interneten kutakodni, és azt a következtetést vonta le, hogy HIV-fertőzött. El is ment szűrésre és a teszt eredménye megerősítette félelmét. Azonnal hívta Ottót és kérte, hogy ő is végezze el a tesztet. Ottó nem akart hinni a barátnőjének, kitalációnak vélte, és ragaszkodott hozzá, hogy hívja fel őt a lány orvosa. Így is tett, úgyhogy Ottó befáradt a kórházba, elvégezték rajta a tesztet és kiderült, hogy ő is HIV-pozitív.

A bejelentés sokkolta. Aztán az első kérdése nem is magára vonatkozott, hanem a barátnőjére. Ő fertőzte meg a lányt? Vagy a lány őt? „Nyilvánvalóan én fertőztem meg őt” – meséli Ottó. Az orvos a részletes eredmények összevetése alapján valószínűsítette, hogy ő volt előbb fertőzött, így ő adta át a vírust a lánynak és nem fordítva. A második kérdése az volt, hogy mire számíthat? Egy hónap? Fél év? Öt év? Akkoriban az ember még azt a választ kapta, hogy „nem tudjuk.” Nagy volt a félelem, de a legrosszabb mégis a bizonytalanság és kiszámíthatatlanság volt. Nem tudta, mire számítson.

 

 

Barátnőjével egy ideig még megpróbáltak együtt lenni, de a kísérlet tiszavirág életűnek bizonyult, néhány hónap után kudarcba fulladt. A lányban nagy fokú félelem, ledöbbenés, majd harag volt. Ottó ezt elfogadta. „Én tettem tönkre az életét, megértem, hogy haragszik rám.” Hébe-hóba tartják a kapcsolatot, de keveset beszélnek. Inkább csak ünnepek és születésnapok alkalmával hívják egymást.

Ottó a családjának sem akkor, sem azóta nem mondta el. Úgy van vele, hogy szülei idős emberek, segíteni úgysem tudnának, inkább csak a féltés és aggódás maradna. Néhány barát tud az állapotáról, de mára ők is elfogadták. „Mindegyiküknél jobb egészségnek örvendek abból az okból kifolyólag, hogy tudom, vigyáznom kell magamra. Nem iszom, nem dohányzom, viszont rendszeresen sportolok és alapvetően egészségesen élek” – meséli. Ez a különbség főleg testvére és közötte szembeötlő. Kicsi kettejük között a korkülönbség és nagyon érdekes számára látni, hogy öccse mennyivel rosszabbul tartja magát, nem ad magára, mert nincs motiváció, ami miatt oda kellene figyelnie.

A diagnózist követően sokféle táplálékkiegészítőt szedett: vese- és májtisztító, gomba- és vírusölőket, gyógyszert azonban nem. Kezdetben a CD4-száma 350 körül mozgott, majd ez az érték – véleménye szerint a kiegészítőknek köszönhetően – 600 fölé emelkedett és ott is maradt 3-4 évig. Miért fontos mindez? A CD4-sejtszám mutatja meg, hogy milyen állapotban van szervezetünk immunrendszere. HIV-fertőzötteknél tájékoztatást ad a fertőzés mértékéről, segít a szövődmények és további fertőzések kockázatának becslésében, és segítségével nyomon követhető a kezelés hatékonysága is. Egészséges felnőttekben a normális CD4-szám 500 és 1500 sejt között van, így Ottónál a 600-as érték elfogadható volt. 2007 környékén azonban esni kezdett az érték egészen vissza 300-ig, így kérnie kellett a gyógyszert, amelynek hatására újra fölfelé ívelt „a pályája”.

Feldolgozni, hogy HIV-vel él, hosszú és nehéz folyamat volt. Ami azonban szerinte fontos, hogy nem vált önpusztítóvá. „Ha rossz dolog ér, mindig arra koncentrálok, hogy lerakjam a terheket és megoldjam a feladatot” – vallja; a HIV esetében azonban nem volt mit megoldani, hiszen a klasszikus értelemben kigyógyulni nem lehet belőle. Úgy érezte, zsákutcába került. Elmondása szerint közel egy évig tartott, mire antidepresszánsok segítségével kijött a gödörből. Lassan elmúltak az öngyilkos gondolatok.

Azzal a néhány lánnyal, akivel a szűrést megelőző 5 évben járt vagy szexuális kapcsolata volt, közölte a hírt. Kivétel nélkül mindegyik megijedt, fenyegetőzött, de a szűrés mindenkinél negatív eredményt mutatott. A megkönnyebbülés pillanatait már inkább a pozitív hozzáállás és hála jellemezte, amiért szólt róla.

De akkor mégis honnan kapta el? Volt egy futó kapcsolata egy külföldi lánnyal – meggyőződése, hogy ő fertőzte meg, mivel ő az egyetlen, akit nem kísért el a Szent László Kórházba szűrésre. Háromszor voltak együtt, később nem is tartották a kapcsolatot, az azonban a fülébe jutott, hogy abban az időben, amikor őt kiszűrték, a hölgy olyan rosszul volt, hogy kórházba került. Ennek Ottó nem tudott utánajárni, hiszen a lány nem rokona, így az egészségügyi intézmények semmilyen információt nem adnak ki vele kapcsolatban. De így, hogy minden más lány negatív eredményt kapott kézhez, nem volt egyéb elképzelése.

Az ismerkedés azóta rögössé vált. Először is alapelv nála, hogy HIV-negatív lánnyal úgy nem fekszik le, hogy nem mondja el neki a státuszát. „Meg kell nekik adni a választás jogát. Nem szabad várni, amíg szerelmes lesz, egyszerűen nem korrekt vele szemben” – vallja. Azonban a helyzetet a kezdetektől nehezíti, hogy szinte pszichés görcse van, ha negatív lánnyal kell lefeküdnie. Igaz, hogy a vírusszáma nem kimutatható, mégis fél tőle, hogy megfertőz valakit. Arról nem is beszélve, hogy a lányokban is ott van akarva-akaratlanul a félelem, még ha csak a kis szikrája is. A leghosszabb párkapcsolata HIV-negatív lánnyal öt évig tartott, de a gát miatt szinte semmilyen szexuális életük nem volt. Így egy ideje fel is hagyott a próbálkozással, már csak kizárólag HIV-pozitív lányokkal ismerkedik.

 

 

Azonban ez sem könnyű, hiszen Magyarországon nincs olyan csatorna, ahol ez kivitelezhető. Két magyar barátnője volt, mindkettőt úgy mutatták be neki, de egyik kapcsolat sem tartott sokáig. Így maradtak a nemzetközi oldalak, valamint egy nemzetközi applikáció. Az első randevúja egy amerikai lánnyal volt, ki is utazott hozzá Miamiba egy hónapra, és a lány is töltött Magyarországon két hónapot, azonban nem tudta megszokni ezt az övétől annyira más világot, úgyhogy végül hazament. Ezenkívül spanyol barátnői voltak még, egyikükkel három éven át ismerkedett.

Ami fokozza a magányát, hogy idehaza, Magyarországon senkit nem ismer, aki hasonló cipőben járna. „Nem találkoztam még rajtam kívül HIV-vel élő, heteroszexuális férfival” – meséli. Nincs sorstárs, akivel meg tudná vele beszélni a tapasztalatait. Arról van információja, hogy szoktak kiszűrni olykor heteroszexuális férfiakat is, azonban mivel körükben nagyon alacsony azok száma, akik szűrésre járnak, így összességében a számuk is alacsony, és ha meg is tudják, hogy fertőzöttek, azt jellemzően titokként kezelik. Nemcsak a családdal nem osztják meg, de igyekeznek teljesen hallgatni róla – az pedig, hogy ők maguk keressenek sorstársakat vagy akár közösségbe járjanak, számukra elképzelhetetlen.

Ottó azonban nem adja fel, a Pozitív Szemmel közösségi eseményeire is ennek reményében jár. Találkozni, beszélgetni szeretne más érintettekkel, sőt, még egy önkéntes képzésre is jelentkezett, amelyet, ha elvégez, tud segíteni más, frissen kiszűrt HIV-pozitív embereken: akár csak néhány jó szóval, vagy tanáccsal.

Mit hoz a jövő? Minden nehézség ellenére bízik benne, hogy rátalál a szerelem, egy hosszú távú párkapcsolat, amelyből akár még közös, HIV-negatív baba is születhet. Hiszen hála az orvostudomány jelenlegi állásának és a hatékony gyógyszeres kezeléseknek, ma már ez sem elérhetetlen álom.

 

 

Pozitív Szemmel – Rólad. Veled. Érted.

HIV-vel élsz és vágysz egy közösségre? Gyere el a Háttér Társaság által szervezett, kéthetente péntek esténként megrendezésre kerülő közösségi eseményre! További információ a Háttér Társaság Facebook-oldalán a „Pozitív Szemmel – Közösségi találkozó” nevű esemény alatt.

A rovat előző történetei ITT és ITT olvashatóak.

Waliduda Dániel

Instagram: @waliduda

 

Previous post

Kitette a homofób szerzetes szűrét a katolikus egyház

Next post

Töröltetné Netflixről a meleg Jézusról szóló filmet a KDNP alelnöke