Tudja valaki, hogy milyen félelmek nélkül élni? Ha nem, akkor még nem győzte le az élete során összegyűjtött félelmeit. De az is lehet, hogy csak nem emlékszik gyerekkorának arra az időszakára, amikor nem értette, mit mondanak neki, és nem igazán törődött azzal, mi történik körülötte. Nagyon régen volt, és nem is volt hosszú az az időszak, amikor nem hallottuk meg, vagy legalábbis nem tapasztaltuk meg, hogy mitől kell félnünk.
Legtöbbször, ha eljutunk egy élethelyzetbe, nem azért félünk, mert a saját bőrünkön tapasztaltuk meg a kudarcot, a csalódást, a fájdalmat, hanem azért, mert mások már elmondták, milyen veszélyeket rejteget. Ha pedig nem mondta volna el senki, akkor látjuk, hogy mennyi rossz történik körülöttünk, milyen sok a félnivalónk. Ezért általában minden helyzetnek a lehető legrosszabb kimenetelét látjuk magunk előtt.
Szépen lassan elkezdünk félni mindentől. Attól, hogy nem vagyunk elég okosak, szépek, szórakoztatóak, tiszteletre méltóak. Tartunk a függetlenségünk elveszítésétől, vagy éppen attól, hogy egyedül kell megoldanunk minden problémát. Sokan aggódnak a bizonytalanság, mások az állandóság miatt. Félelmet szülhet az elkötelezettség, a szerelem, a felelősség, a betegség, a halál, és sorolhatnánk még reggeltől estig, akkor sem lenne vége.
Senki nem egy valamitől fél és nem csak bizonyos időszakonként. Előbb-utóbb kialakul valamilyen félelem az élet minden területén. Ráadásul minden napunkat, döntésünket, cselekedetünket meghatározza anélkül, hogy észrevennénk. Ahogy telnek az évek, észrevétlenül belénk ivódik, hogy mindig valamitől tartanunk kell. Este attól, hogy nem tudunk elaludni és fáradtan ébredünk. Reggel attól, hogy elkésünk, kapkodni kell. Napközben attól, hogy nem felelünk meg az elvárásoknak, valami elromlik, valami nem jön össze. Ha szép az idő, arra gondolunk, úgyis elromlik, ha elromlott, akkor pedig arra, hogy már megint az történt, amitől féltünk. Észre sem vesszük, hogy milyen gyakran eszünkbe jut mindenféle rossz, ami csak megtörténhet. Sőt, már mindig csak a legrosszabb eshetőségre gondolunk, akármire is készülünk.
Emiatt az ember nem is figyel arra, ami jó vagy szép az életében, folyamatosan a félelemre és a legrosszabb eshetőségre koncentrál. Nem tudja átélni az élete igazán jó pillanatait, hiszen attól fél, hogy mindjárt vége lesz. Lassan már nem is meri jól érezni magát, nem mer boldog lenni, mert tudattalanul is arra gondol, hogy semmi nem tarthat örökké. Vagy talán nem is érdemli meg. Miért tegyen meg mindent azért, amit szeretne, ha úgyis csalódás lesz a vége? Ha úgysem képes rá?
Innentől kezdve az életet nem a lehetőségek, hanem a félelmek irányítják. Már akkor lepődnénk meg, ha nem következne be az, amitől annyira tartunk. Kicsit olyan, mintha mi magunk tennénk meg mindent a kudarcért, vagy eleve elmenekülnénk a lehetőségek, a boldogság elől.
Pedig nem az a lényeg, hogy megtörténik-e az, amitől tartunk, hanem az, hogyan élünk. Görcsölve, félelmekkel tele? Vagy inkább könnyedén és a lehetőségekre koncentrálva? Mikor érezzük magunkat jobban? Akkor, ha a félelmeink miatt szorongással telnek a napjaink? Vagy inkább akkor, amikor túllépünk az aggodalmainkon, kiiktatjuk a görcseinket és másnak sem hagyjuk, hogy ránk zúdítsa a saját félelmeit?
Sokkal nehezebb feldolgozni azt, ha az ember nem tett meg valamit, mert nem mert, mint azt, hogy mindent megtett azért, amit szeretne, de valami miatt kudarcot vallott. Sokan mégis a gyávaságot választják. De miért?
Mert egész életükben azt látták maguk körül, hogy jobb félni, mint megijedni. Mindenki így él, akit ismernek, ez a követendő példa és biztonságosnak tűnik. Nincs kockázata. Hiszen sokkal nagyobb a csalódás, a fájdalom, ha nem számít rá az ember. Biztonságosabbnak tűnik a félelmekkel teli, de rizikó nélküli élet. Könnyebb elkönyvelni, hogy ebből úgysem fog jó kisülni, nincs is értelme megpróbálni.
Pedig csak fel kellene tenni a kérdést magunknak, hogy mi történik legrosszabb esetben, ha félelem nélkül élünk. Ugyanaz, mint ha félünk, de így megvan az esély arra, hogy átéljünk olyan dolgokat, amiket a félelmekkel teli életünkben nem éltünk volna át. Ehhez persze bátorság kell, őszinteség magunkkal szemben és magabiztosság. Bízni kell saját magunkban és megismerni a félelmek nélküli életet. Nem könnyű és nem megy egyik pillanatról a másikra. Hiszen évtizedek alatt, észrevétlenül alakultak ki félelmeink. A felismeréshez, a szembesítéshez óriási erő és türelem kell. Ezenkívül mindenkinek egyedül kell legyőznie a saját félelmeit. Míg a félelmek kialakulásában vagy akár felismerésében részt vehetnek mások, leküzdeni őket csak egyedül lehet.
Akár félünk, akár nem, történhetnek velünk rossz vagy jó dolgok. Választhatunk: végiggörcsöljük az egész életünket vagy szembenézünk a félelmeinkkel és közömbösítjük őket. Szorongásaink miatt nem teszünk semmit vagy félelmek nélkül fordulunk az adott pillanat kihívásai felé, és a lehetőségeket látva a legjobbat hozzuk ki abból a bizonyos helyzetből. Persze úgy, hogy közben megőrizzük a magabiztosságunkat.
KáVé
