Életmód

Években mért diszkrimináció

“Már csak öt évem van hátra” – sopánkodott egy velem egyidős, 35 éves gay barátom, mintha legalábbis valami halálos kór kínozná. “Mit fogok mondani a huszonéves, babapopsihoz szokott pasiknak a randikon, ha megkérdik, hány éves vagyok?!”- folytatta, én pedig így feleltem: “Azt hiszem, azt kéne mondanod, hogy 40 vagyok, és ha gondod van vele, jobb, ha már most elhúzol, de előtte fizesd ki az italomat – nem vagyok a cukrosbácsid.” – Steiner Kristóf írása.

 

A korizmus épp olyan destruktív, mint a rasszizmus, vagy a homofóbia
Ahhoz, hogy olyan világot teremtsünk, ahol a társadalom egyformán megbecsüli a feketéket és a fehéreket, a nőket és a férfiakat, a heterókat és a homoszexuálisokat, a harminc- és hatvanéveseket, elsősorban a saját gondolkodásunkat kell megváltoztatnunk. Amikor a HUMEN Magazin 5 éves szülinapi partiján a TÜTÜ-ben – tőlem megszokott módon – totális transzban táncoltam a DJ pultban Madonna lemezeit pörgetve, óriási meglepetésemre odalépett hozzám egy tizenhat év körüli srác, és a fülembe kiáltotta: “Egész jól nézel ki a korodhoz képest”. Tisztában voltam vele, hogy számára ez egyfajta flört, és egy kedves dicséretben részesültem, ugyanakkor elmerengtem rajta: lehetséges, hogy akadnak, akik szerint mélyen kivágott atlétában, szakadt farmerban, színes-szőrös KENZOxHM dzsekiben mutatkozva “képtelen méltósággal öregedni”?

Tizennégy éves modellek, negyvenéves fogyasztók
Szomorú, de igaz: a “középkorú” férfiak egy külön fajt képviselnek a társadalmunkban. Egy kasztot, amelyre egészen más szabályok érvényesek. Így született meg a rasszizmus és a szexizmus ikertestvére: a “korizmus”. Eleinte csupán a nőket érintette, majd a harmadik-negyedik X-et taposó férfiak is áldozatul estek. Mindenki, aki lázadni mer a korista rendszer ellen, kihívja maga ellen a sorsot, és ha életkorát meghazudtolva álmodni, vagy “ne adj’ Isten” cselekedni mer, akkor alighanem őrült.  A brit Vogue magazin főszerkesztője, Alexandra Shulman szerint nincs ebben semmi meglepő, a kereslet határozza meg ugyanis a kínálatot: “Amíg a magazinokat és divatházakat fiatal, fehér modellek adják el, nagy változás nem várható.”

 

 

Kortalan szépségek – hála a photoshopnak
A világ alternatív magazinjai, mint a LOVE, az Interview vagy a W igyekeznek felvenni a harcot a korizmus ellen, ám gyakran élettelenné retusálják a „Kortalan szépség” összeállítások modelljeit. A magazinokat lapozgatva nyilvánvalóvá válik:  a tény, hogy az ötödik X után is sugárzó és szexi férfi modelleket választanak – mint mondjuk David Beckhamet -, azt valamiféle szenzációként tálalják, és gyakran kerül elő a „még mindig” szókapcsolat. „Még mindig foglalkoztatják Hollywoodban”, „Még mindig jól néz ki”, „Még mindig van helye a kifutón” – mintha valami csodával határos eseményről számolna be a lap. Néhány oldallal később pedig már huszon-, sőt tizenéves kissrácok képei köszönnek vissza – kamaszok, akik üzletembereknek, “felnőtteknek” vannak öltöztetve. A képaláírások pedig arról árulkodnak: ők azok, akiket követnünk kell, ha szépek, értékesek, szeretnivalók akarunk lenni. Még a GQ magazin „Számolj le a szarkalábakkal” cikke melletti képen is egy legfeljebb huszönötéves modell srác bámul a kamerába, aki szarkalábakat legfeljebb az általános iskolai erdei osztálykiránduláson látott.

“Mit képzel magáról?”
Folytassuk a lapszemlét egy hetente megjelenő pletykalappal. „Mit képzel magáról?” – harsogja a címoldal, a szöveghez kapcsololódó fotón pedig az alig 22 (!!!) éves Justin Bieber feszít – aki a lap szerint nem hajlandó felnőni. A cikk kíméletlenül szedi ízekre az énekest, aki „még mindig azt hiszi, hogy tinisztár”. Ugyanebben a lapban hasonló elánnal pocskondiáznak egy „anorexiás” női, és egy „csúnyán elhízott” férfi celebritást – azt pedig felesleges is melemlíteni, hogy a party rovatban egy új energiaital piacra kerülése alkalmából rendezett eseményt promotálnak. A frissítő természetesen tele van finomított cukorral, néhány oldallal odébb pedig egy gyorséttermet reklámoznak – most két hamburgert kapunk egy áráért. A “korosodó” olvasó – vagy nevezzük inkább kortalan lapozgatónak – pedig becsukja a magazint, felhörpinti a reggeli kávéját, és nekivág a napjának… de hogyan? Felveheti egyáltalán azt a skinny jeanst, amit múlt héten vásárolt, vagy a kollégái összesúgnak majd a háta mögött, hogy kinek képzeli magát?

Leszünk botox-barátok?
És egyáltalán, hogy ihatott kávét antioxidánstartalmú zöld tea helyett, amikor a legutóbbi baráti szülinapon készült fotókon tisztán látszik, milyen karikás a szeme? Sebaj, már úgy is eldöntötte: amint eléri a negyvenet, becsekkol egy szépségfarmra. Semmi drasztikus, csak egy kis botox, esetleg még pár apróság, amit a plasztikai sebész fontosnak tart – hiszen ő a szakember. Amikor pedig majd megmutatja a világnak, hogy ő ennyi idősen is képes felvenni a versenyt a rommá retusált tizenéves Gucci-modellek plasztik orcájával, mindenki irigyen csodálja majd. De mi lesz, ha mégsem? Mi történik akkor, ha a fiatalítás túl jól sikerül majd, és a kollégák összesúgnak majd a háta mögött: “Tuti, hogy felvarratta az arcát. Látszik, hogy nincs kibékülve magával. Azért ez szomorú…” A korista társadalom legnagyobb csapdája ugyanis éppen az, hogy valójában olyan kirekesztő azokkal szemben, akik mindent feláldoznak az örök fiatalság oltárán, mit azokkal szemben, akik büszkén viselik a ráncaikat.

A feminizmus lesz az új sovinizmus?
Mára ott tartunk, hogy még a nők is szerencsésebb helyzetben vannak: amikor egy ötvenötéves asszony festi a haját és botoxoltat, az “természetes”, egy hasoló korú férfival szemben azonban már-már elvárás, hogy belássa: élete igazán aktív évei már jócskán mögötte vannak. Így történhet meg, hogy míg a Szex és New York mára negyven-ötvenéves főhősnői kábé ugyanúgy néznek ki, mint tíz éve, a férfi szereplők “öregedéséről” félévente jelennek meg összeállítások: “Az egykori Mr. Big milyen slampos!”, és “hogy elhagyta magát.” Legutóbb a Garbage zenekar énekesnője, Shirley Manson szólalt fel a jelenség ellen, mondván: “Aki megcsináltatja az arcát, abból gúnyt űznek, aki természetesen öregszik, azt elhanyagoltnak nevezik – ilyenkor azon nevetnek, hogy fiatal próbál maradni. Mégis mit akar üzenni ezzel a média? Azt, hogy mind öregszünk? Ebben mi a meglepő?”

A múlt árnyai VS a jövő reményei
Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a társadalmunk ne úgy tekintsen a “fiatalokra”, mint akiknek a kezében van a jövőnk, és az “öregekre”, mint a múlt árnyaira. Ha lemondunk valakiről, nagy az esély rá, hogy ő is lemond önmagáról. A korizmusról cikket megjelentetni egy nyíltan korista gay társadalomban bátor lépés, hiszen a fiatal olvasók közül sokan talán (még) nem is érzékelik a problémát, hacsak nem abban a formában, hogy a szórakozóhelyekre érkező negyveneseket milyen sokan “öregezik le” a tini és huszonéves generációból. Szívből remélem, hogy ezzel elindítunk valamit a HUMEN-nel közösen.

Teremtsünk új(generációs) világot, közösen
Tény, hogy mindannyiunknak korlátozott az ideje ezen a világon, de ez nem jelenti azt, hogy nem változtathatjuk meg az életünket gyökeresen – negyven, ötven, vagy hatvanévesen. Erre pedig jó példa, hogy Míkonoszon, Sitgesben, vagy Tel Avivban már teljesen normális és elfogadott, ha a gay beachen és a meleg partikon fejvesztve táncolnak az idősebb pasik is, és senki sem “sugar daddy”-zi le őket, ha épp egy huszonéves sráccal smaciznak a sarokban. Legyünk akárhány évesek is, bármi is legyen az álmunk, csak mi valósíthatjuk meg azt – egyetlen húszéves sem tudja megtenni helyettünk. Gyakran előfordul, hogy lehetőségeket kapunk nagy tettek végrehajtására, nagy célok elérésére, ám elmegyünk mellettük, mondván: “Ez már nem nekem való”. Ám amíg ezen a világon vagyunk, minden lehetséges, és minden megváltoztatható. Amíg hajlandóak vagyunk küzdeni, és kitartóan dacolni az akadályokkal, bármire képesek lehetünk – ennek pedig a világon semmi köze ahhoz, ki mikor született.
Én például 1982-ben. És nem akarok a “koromhoz képest” jól kinézni. Egyszerűen csak azt akarom, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: jól érzem magam a – 35 éves – bőrömben.

 

Steiner Kristóf

 

Previous post

Bíróság szakít el egy kamaszt az anyjától, mert túl nőies

Next post

A házasság már egyenlő, a válás még nem