Az egyik hazai bulvár blog nemrég a címben szereplő „szenzációs hírrel” állt elő. A weblap szerkesztői szükségtelennek érezték, hogy felkeressenek, és elmondhassam, mit is gondolok a gyermekvállalásról, ebben pedig sajnos semmi meglepő nincs… Így hát elmesélem itt, hogyan vélekedek. Egy gyermek érkezése egy családba nem egy projekt, nem egy x éves terv, hanem egy áldás. Az áldás pedig nem úgy érkezik, mint a vonatok: nincs menetrendje. Nem reklamálhat az ember, ha késésben van, vagy ha korán érkezik, így aztán én úgy vagyok vele: ha egy gyermeknek az a karmája, hogy velünk kell felnőnie, a maga idejében meg fog érkezni.
Nem túl érdekes infó egy bulvárlapnak, igaz? Ahhoz azonban nem kell engem idézni, hogy több ezer, véresszájú szitkozódó kommentelő gyűljön össze a cikk alatt. És úgyis ez a cél… Sokan mondják, hogy Magyarország még az átlagosnál is kevésbé elfogadó. Szerintem az az igazi baj, hogy sok magyarban nincs meg a kellő kíváncsiság ahhoz, hogy utánanézzen: melegnek lenni talán több annál, mint hogy egy dobozba kerüljünk a pedofilokkal és a nemi betegségekkel.
A homoszexuálisokat tudatosan és következetesen lejárató médián keresztül áradó fals kép mellett tehát a természetes nyitottság és tanulási vágy hiánya az, ami megakadályozza, hogy értve legyünk. Ha körülnézek a közvetlen környezetemben, látok anyát, aki a férjét annak pszichológusával csalta, apát, aki minden harmadik pohár pálinka után a családra támad, és anyukát, aki szerint ha a családnak nincs pénze, a família nőtagjainak kötelességük vagyonos pasi után nézni. Ezekért a családi tragédiákért ki a felelős?
Persze nem szükséges ilyen széthulló családokat, kártékony kapcsolatokat felhoznunk példának, ha az LMBTQ emberek családhoz való jogát firtatjuk – hiszen olyan világban élünk, ahol a klasszikus férfi-női szerepek már egy heteroszexuális kapcsolatban sem úgy működnek, mint egykor. Az olyan családmodell fehér holló, amit a Zelk Zoltán-féle „Este jó, este jó” dalocskából ismerünk, ám egyes érdekek továbbra is ezt promotálják mint követendő példát: „apa mosdik, anya főz”… Én viszont hiszem, hogy az elvált, a szingli, a meleg szülők gyerekeinek, és az azonos nemű párok által nevelt gyerekeknek is épp annyi esélyük van a boldog, teljes életre, mint bárki másnak.
A férfi és női példaképeinket nem feltétlenül a szüleink után választjuk meg. Spirituális szempontból pedig azt kell mondanom, mindannyiunkban ott van a férfi és a női princípium. Ami pedig „az azonos nemű szülők által nevelt gyerekek nagyobb eséllyel lesznek homoszexuálisok” kérdést illeti: én arra fogom nevelni a gyermekemet, hogy úgy éljen, hogy boldog legyen. Ha lány létére autóval szeretne játszani, boldogan vennék neki matchboxot, ha Barbie-zna a kisfiam, nem tiltanám el tőle. Ezeket a dolgokat azonban sohasem erőltetném rá.
Senki nem lesz meleg attól, hogy természetesnek kezeli, ha két nő, vagy két férfi szereti egymást. A legjobb, amit tehetünk, hogy úgy neveljük fel a gyermekünket, hogy egyrészt ne bántson másokat azért, mert nem olyanok, mint ő, másrészt a lehető legbölcsebben kezelje a bántó helyzeteket. Ez pedig nem a homoszexuális szülők, hanem minden szülő felelőssége és kötelessége. A gyermekünket folyamatosan készítjük fel az életre, és ahogy megtanul bilibe pisilni, vagy késsel-villával enni, úgy tanulja meg azt is, hogy milyenek az emberek a világban.
Nagyon szeretnénk megóvni a gyermekünket minden nehézségtől, és mindent elkövetünk, hogy boldog legyen. Szülőként rengeteg olyan helyzettel találjuk magunkat szemben, amire nem tudjuk felvértezni őket. A felnőtté válásnak nem mesterségesen felépített „papa-mama-gyerekek” panoptikumban kell zajlania, hanem hegyen-völgyön át, erdőn-mezőn-tengeren- nagyvárosban, élő és életteli szereplőkkel körülvéve. Jóságra, tisztességre, önzetlenségre és szeretetre tanítsuk meg a gyermekeinket – ha így teszünk, nagy baj nem történhet. Nem (homo)szexualitásra, hanem elfogadásra neveljük a gyermekünket.
Hamvas Béla szerint szinte minden mesterséges embercsoport – ország, gyülekezet, vallási csoport, felekezet, unió – pont arról tereli el a figyelmet, ami egységet teremtene: a tényről, hogy mindannyian, hetero- és homoszexuálisok, feketék és fehérek, vallásosak és ateisták voltunk már kirekesztettek, akiket „másnak” bélyegeztek az „egyformák”, és minél inkább azonosulunk az egyféleséget értékként feltüntető közegekkel, annál több kirekesztésnek adunk helyet. A világ – szerencsére – színes, az emberek milliófélék, és az határozza meg, hogy milyen emberek vagyunk, hogy mennyi felelősséget vállalunk abban, hogy jobb, élhetőbb, toleránsabb és szeretetteljesebb hellyé tegyük – nem pedig az, hogy a puncit vagy a kukit tartjuk szexisebb szervnek.
„Az én fiam, tudod, hányszor jött haza tépetten, véresen csak azért, mert egy kínai fiú a barátja? Mit fog kapni egy ilyen környezetben felnövő gyermek?” – vetette fel a kérdést egy kommentelő. Az én véleményem szerint ilyen alapon egy zsidó, egy fekete, vagy akár egy szeplős ember sem vállalhatna gyereket, mert „mi van, ha bántják majd?”, ám a diszkrimináció ellen nem azzal kell védekezhetünk, hogy „nem barátkozunk kínaiakkal”, vagy eltitkoljuk, hogy melegek vagyunk. Hanem azzal, hogy edukáljuk a társadalmat és önmagunkat. Azaz… beszélgetünk. Amíg nem így lesz, addig az emberek mindig találnak majd okot arra, hogy kirekesszék, utálják egymást.
Egy tiszta homoszexuális szerelem – épp úgy, mint az önzetlenségre épülő kapcsolatok bármelyike – a világunkat összetartó szeretet egyik formája. Lehetünk melegek, biszexuálisok, heteroszexuálisok, a lényeg az, hogy szeretetteljes életet éljünk, és ezt biztosítsuk a szeretteink számára, sohasem behódolva mesterséges társadalmi normáknak, ránk erőltetett elvárásoknak. A homoszexualitás – az én értelmezésemben – nem genetikai mutáció vagy betegség, nem trend, és nem is tanulható viselkedésforma, hanem egy újabb csodálatos lehetőseg Istentől, a Fénytől, az Univerzumtól – ki-ki válassza ki a neki tetszőt – arra, hogy mi, melegek szerethessünk, hogy ti, heterók megértést tanúsíthassatok, és hogy mindannyian gyakorolhassuk az empátiát, elfogadást, befogadást.
És akkor visszakanyarodva a gyermekvállaláshoz… egyáltalán nem „görcsölök rá” – ha lesz, lesz, ha nem, nem, de ez nem változtat a tényen: tudom, hogy képes vagyok felnevelni egy embert, akinek igaz a szíve, tiszta a tekintete és a helyén van az értékrendje. És ez a páromra, Nimire is igaz, akiért egyenesen rajonganak a gyerekek. Búcsúzóul pedig megosztok veletek két bejegyzést, amelyek számomra felértek két fényes reménysugárral. „Remélem, egy napon gyereke(ke)t neveltek majd, mert biztos vagyok benne, hogy neked való: bárcsak a heteró szülők nagy része ilyen türelmes lenne, mint ahogyan te kommunikálsz. A legjobbakat: egy anya és gyermeke, akik nagyon szeretnek.”
És slusszpoénnak a másik, rendkívül szórakoztató megjegyzés: „Harminc éve a lakosság többsége még a fogmosást is ezoterikus izének tartotta. Majd ezt is elfogadják…”
Még több LMBTQ sztori az Instagramomon: @kristofsteiner és a blogomon: www.proudhippieboy.com.
Ez a cikk a Humen Magazin 2021/2. számában jelent meg. Ha szeretnéd megkapni a nyomtatott magazint, a Humen.Shop felületén a postaládádba is kérheted. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen számról sem, akkor csatlakozz a myHumen hűségprogramhoz!
