A novemberi Sportcipő rovatban két leszbikus személyi edző, Túróczi Brigitta és Majer Renáta történetéről olvashattok, amelyben végigvesszük, hogyan jutottak el – főállású munkahelyüket feladva – a sporthoz, amely mára kizárólagos megélhetésük. Szó lesz még Brigi saját terméről, a közös célokról és arról, mit gondolnak a „mindenki személyi edző”-jelenségről. Az interjú elején szeretnénk tisztázni, hogy történetük nem az orientációjukról szól, de mindenképp említésre méltó, hiszen sikeres LMBTQ személyek önmegvalósítását követi nyomon.
Egy rendhagyó kérdéssel kezdenék: minek készültetek fiatalon?
Renáta: Gyerekként régésznek vagy csillagásznak készültem. Aztán ahogy idősödtem, úgy múlt el a vágy, és így kötöttem ki a kommunikációs pálya mellett.
Brigitta: Én fiatalon mindenáron bankigazgató szerettem volna lenni, és ez az álom egész sokáig bennem élt.
Mindig fontos szerepet játszott az sport az életetekben?
R: Rólam egész korán megállapították az orvosok, hogy hiperaktív gyerek vagyok. A kilencvenes évek elején ezt még úgy próbálták kezelni, hogy orvosról orvosra jártunk (eredménytelenül), majd a sporttal sikerült lekötni a figyelmemet. Már ennek tudatában írattak a szüleim testnevelés szakos általános iskolába, ahonnan a kosárlabda iránti szimpátiával érkeztem a gimnáziumba. A sportolás tulajdonképpen mindig része volt az életemnek, így felnőttként ezt már igényli az ember. Mára viszont csak az edzőterem és a futás maradt.
B: Nekem annyira nem, hogy fiatalabb koromban túlsúlyos voltam. 165 cm-re 89 kg volt a teteje, miközben 60-65 kg az átlagos normál testsúly ilyen magasságnál. A változás 25 éves koromban történt, először elkezdtem futni (ami nagyon nem tett jót a térdemnek), majd edzőterembe jártam ismerősökkel (főként vállra és mellre gyúró fiúkkal, velük is rendszertelenül), de egyik sem hozott átütő sikert. Ezt követően kerestem fel személyi edzőt és kezdtem el mellette rendszeresen terembe járni, ami az összeállított étrenddel együtt eredményes volt. Mivel többet szerettem volna járni, mint amit megengedhettem magamnak, így az edzőm tanácsára elvégeztem a személyi edző és testépítő szakképzést.
Ebből következett, hogy nemcsak magadat, de másokat is elkezdtél edzeni?
B: A banki szférában egy bizonyos idő után elértem egy olyan szintre, ahonnan nem láttam, merre tudnám a karrierem folytatni. Ugyanebben az időben egyre többen kerestek meg tanáccsal, ugyanis ha a közösségi médiában posztolt képek alapján látják az emberek az elért eredményeid, akkor automatikusan benned keresik a megoldást, mert te biztos jobban tudod, hogyan kell jól kinézni. Ezt követően már nem tudtam sokáig fenntartani azt az életvitelt, hogy a munka előtti és utáni órákban másokkal foglalkozzak, és mivel a bank már nem nyújtott semmi motivációt, így belevágtam.
R: Az én estemben elvárás volt a család részéről, hogy felsőoktatásban tanuljak. Mindig érdekelt a sport és a főzés, de csak hobbiként támogattak ebben. Nem gondoltam volna, hogy ebből valaha meg fogok élni. Reklámügynökségeknél dolgoztam, amitől egy idő után kezdtem kiégni, és a nagyon stresszes időszakokat az edzőteremben vezettem le, heti háromszor. Ez volt az egyetlen menekülőút, hogy ki tudjak kapcsolni. A személyi edző szakmát elsősorban magam miatt tanultam ki, hogy jól végezzem a feladatokat, majd lett egy kisebb vendégköröm. Ugyanabba a kerékbe kerültem, mint Brigi, hogy eleinte munka előtt és után másokkal foglalkoztam, a munkám pedig egyre kevésbé érdekelt. Egy közös ismerősöm ajánlására kerestem fel őt, és a termében már fél éve tartottam az edzéseket, mire idén szeptemberben úgy döntöttem, hogy otthagyom a reklámszakmát, és mostantól csak ennek élek.
Brigi, hogyan jutottál el odáig, hogy saját termed legyen, illetve hogy élted meg Reni csatlakozását?
B: A két OKJ-képzésemet 2014-ben fejeztem be, és 2016 januárjában döntöttem úgy, hogy elengedem a banki pályafutásom. Több mint egy évig edzettem másokat ugyanabban a teremben, ahová én is rendszeresen jártam. Volt egy álmom, hogy szeretnék egy kicsi, szoba jellegű termet, ahol adott a privát szféra, de le mernek jönni az emberek. Így találtam rá az Almássy tér 13. szám alatti pincehelyiségre, amelyet 2017-ben megvettem, és belevágtam a saját vállalkozásba. Így tulajdonképpen három év alatt jutottam el oda, ahol most vagyok. A termet egy edzőnek találtam ki, de kényelmesen elférünk ketten is, így egy időben akár 4-5 személlyel is tudunk foglalkozni. Ez egy olyan hely, ahol az edzés nem arról szól, hogy ebbe vagy abba a gépbe ültetem a vendéget. Itt gondolkodni kell, ki kell találnod a feladatot a vendégednek. Egy közös barátnőnk mutatott be minket egymásnak, és Reniben láttam az elkötelezettséget és alázatot a szakma iránt, ami miatt úgy gondoltam, vele szívesen dolgoznék együtt, és örömmel látom az ő vendégkörét is.
Milyen jövőbeli terveitek vannak akár együtt, akár külön? Mit szeretnétek elérni, milyen célokért küzdötök?
B: Én személy szerint testépítő versenyre szeretnék eljutni, de ami igazán fontos szerintem a közös munka kapcsán, hogy az ide járó közel 30 főnek szeretnénk idén egy karácsonyozást, illetve jövőre egy nyári edzőtábort. A jövőben több figyelmet fordítunk a közösségépítésre. A lehetőségekhez mérten a terem további fejlesztése is célunk, és nagyon szuper, hogy ehhez már ketten vagyunk.
R: Nekem van egy gyerekcipőben járó gasztroblogom, amit szeretnék fejleszteni, mert mindkettőnk vendégkörénél rendszeresen felmerülő probléma a helyes táplálkozás. A tábort én is nagyon támogatom, mert ez egy megvalósítható projekt. Ezenkívül workshopokat tervezünk, ahol az emberi testtel, izomzattal, táplálkozással, és egyéb témához kapcsolódó beszélgetésekkel várjuk majd az érdeklődőket.
Mit üzentek azoknak, akik szívesen csatlakoznának hozzátok?
B: Ennek a teremnek, úgy gondolom, nemcsak a testet építő, de lelki és szellemi építő jellege is van. A legtöbb terembe a világ ridegségével érkezik az ember és úgy is megy ki. Felteszed a fülhallgatót, leedzel, majd hazamész. Semmi pozitív nem történt veled, nincs, aki megdicsérjen. Ebben a teremben foglalkoznak veled, és úgy érzed, kaptál is valamit a pénzedért. Gyakorlatok szempontjából én erőnléti edzéseket tartok, valamivel kényesebb a vendégköröm, mint Renié.
R: Merjetek megkeresni minket, mert itt tényleg figyelni fogunk rátok, és nem ciki lejönni. Higgy ebben, működik! Viszont neked is akarnod kell a változást, mert különben nem fog menni. Jelenleg van egy kisebb, de fix vendégkörünk, akik heti 2-3 alkalommal járnak. Olyan személyeket keresünk, akik szívesen csatlakoznak, és szeretnék a testmozgást az életük részévé tenni. Én inkább funkcionális edzéseket tartok, több mozgással, mint Brigi óráin.
Kérlek, reagáljatok a „ma mindenki személyi edző”-jelenségre:
B: Ma mindenki a külsőségekre megy. Ha jó nézel ki és el tudod magad adni, akkor az se számít, hogy van-e mögötte tudás. Mivel minden vendég más, így igazán az lesz jó személyi edző, aki az alapvető szakmai ismeretek elsajátítása után is fejleszti magát és tanul, hogy minden típusú vendégnek a legjobbat tudja nyújtani. Ez egy populáris szakma, de ki fog hullani a nagyja, mert sok helyen nem figyelnek rád eléggé. De akinek egy nagyobb név számít, az úgyis olyan terembe megy.
R: Sajnos előfordulhat, hogy olyan edzőhöz kerülsz, aki inkább kókler, nem figyel rád eléggé, és úgy érzed, lehúzott a pénzzel. Ilyen esetben nem hogy edzőhöz, de lehet, hogy még edzőterembe se mész nagyon sokáig. Mi olyanokat várunk, akiknek számít, hogy működjön, számít a jó hangulat, és számít, hogy ne bántsák.
Molnár Viktor
Fotók: Sin Olivér / 1foto.hu
