Nagyvilág

Egy hídról ugrott együtt a halálba a fenyegetett örmény pár

„Happy end… Minden tettünkről együtt döntöttünk” – írta egy örmény meleg pár az utolsó közösségi médiás bejegyzésükben. A boldogságot sugárzó közös Instagram-fotók után azonban az öngyilkosságot választották, a két fiatal leugrott a jereváni Davitashen-hídról.

Az örmény epress.am hírportál úgy tudja, a párt az öngyilkosság előtt megfenyegették. A helyi újságíró, Sam Martirosyan a Twitteren arról ír, hogy az országban és a szomszédos régióban több ezer LMBTI embernek kell naponta szembenéznie az erőszakkal. Nem csak fizikai, hanem érzelmi bántalmazással és zaklatással is. A homofób közgondolkozást jelzi, hogy a közösségi médiában most tömegek gúnyolódnak a halálukon. Martirosyan szerint törvények kellenek a kiszolgáltatott kisebbségek védelmére.

 

 

A 16 éves Arsen és a 21 éves Tigran kapcsolatát nem nézték jó szemmel a még kiskorú fiú szülei, édesanyja próbálta eltiltani tőle, a fiú pedig végül elszökött otthonról. A nő a tragédia után a képek alatti kommentekben az idősebb fiút okolta, emiatt sokan zaklatni kezdték az asszonyt. Arsen egyik közeli barátja egy posztban azt írta, az édesanya védeni akarta a fiát, és arra kérte az embereket, hogy ne támadják a nőt, aki később törölte a kommenteket.

Az ILGA-Europe európai ernyőszervezet 2011 óta minden év májusában, a Homofóbia és Transzfóbia elleni világnaphoz kapcsolódóan jelentést készít az LMBTI emberek európai helyzetéről. A Szivárvány Európa (Rainbow Europe) címet viselő kiadvány 49 európai és öt közép-ázsiai ország LMBTI szempontból releváns jogszabályairól és joggyakorlatáról gyűjt adatokat, amely alapján minden májusban egy rangsort és egy térképet állítanak össze. Ezen a listán Örményország rendre a legutolsó helyeken végez, 2021-ben csak Törökországban és Azerbajdzsánban volt rosszabb az LMBTI emberek helyzete.

 

Ha te is úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített számok egyikét: 14 év alattiaknak a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vonala a 116-111, illetve a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat a 116-123-on. A Háttér Társaság telefonos lelkisegély szolgálata: 137-37.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin