Hírek

Coming outolt a vallásos gyerekkönyvei miatt ünnepelt író

 

Az amerikai Matthew Paul Turner a kortárs vallásos irodalom egyik sikerszerzője. Gyakran hivatkoznak rá úgy, mint aki az egyik legbefolyásosabb progresszív képviselője a médiában a keresztény hangnak.

Pályafutása során 16 könyvet jegyez, a legnagyobb sikereit gyerekkönyveivel érte el. A 2019-ben megjelent „When I Pray For You” (Amikor érted imádkozom) című kötete több mint százezer példányban kelt el, ezzel pedig felkerült a bestseller listákra is.

A több keresztény folyóirat szerkesztőjeként is dolgozó Turner most azonban alaposan felrázta a vallásos tábort. A közösségi médiában jelentette be, hogy elválik a feleségétől, méghozzá azért, mert meleg.

„Kedves barátaim, nehéz hírt kell megosztanom veletek. Rengeteg töprengés, ima és tanácsadás után a feleségem, Jessica és én arra a döntésre jutottunk, hogy befejezzük a házasságunkat. És bár a legjobb barátok vagyunk, és nagy szeretetben éljük az életet, neveljük a gyerekeinket, és követjük együtt az álmainkat, pontot kell tennünk a házasságunk végére, mert meleg vagyok. Olyan emberként, aki több mint 30 évet töltött a fundamentalista egyházak mellett, aki Istent a konzervatív teológiai tanításokon keresztül tapasztalta meg, számomra a napjaim sokasága telt félelemben, szégyenben és öngyűlöletben. De életemben először, a most érzett szomorúság és fájdalom ellenére, magabiztosan tudom mondani, hogy meleg férfiként készen állok magamhoz ölelni a szabadságot, a reményt és Istent.”

Turner a kiadója támogatásával folytatja írói munkásságát, és a jövőben is gyermekeknek szeretné bemutatni könyveiben az isteni szeretetet.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Matthew Paul Turner (@matthewpaulturner) on

 

Felesége, aki szintén író, a Facebook oldalán elmondta, hogy a történtek ellenére szereti a férjét, gyermekei apját, de a házasságukat így nem tudják folytatni. Ő már korábban megtudta, hogy Turner meleg, és egy évig jártak közösen tanácsadásra, hogy megmentsék a házasságukat. 17 évvel ezelőtt ismerkedtek meg egymással, 2004-ben házasodtak össze, és három gyerekük született. Akik a szüleik elmondása szerint meglepően jól fogadták a hírt, Turner pedig így foglalta össze, milyen volt a coming outról beszélnie a gyerekeivel:

„Az egyik legnehezebb és legszebb dolog volt, amit valaha tettem.”

 

 

A katolikus egyház engedélyével került szivárványzászló a templomra Linzben

 

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin