Kultúra

Chat Hajnal Jánossal – “Csakis belülről, őszintén lehet játszani”

A Spirit Színház októberben debütáló Chatszoba című darabjában olyan tabukkal nézünk szembe, mint a gyász, az árulás, a homoszexualitás és a házasságon belüli biszexualitás. Az intim hangulatú előadás fiatal főszereplőjével, Hajnal Jánossal a darabról, a chat világáról és karakteréről beszélgettünk a Humen Magazin Chatszoba-inspirálta fotózása alatt

Robertnek, a fiatal, szegény írónak páratlan lehetőség zuhan az ölébe: egy producer egymillió dollárt ajánl élete művéért, ám cserébe komoly változtatásokat kér: az írás nem szólhat két férfiről. Pedig a történetet Robert nemrég elvesztett szerelméről írta. A lelkiismeretével küzdő szerző helyzetét csak bonyolítja, hogy viszonyba keveredik a producerrel, akinek felesége egy chatszobában lép kapcsolatba a forgatókönyvíróval, annak halott párjának kiadva magát.

Hajnal János

Hajnal János

Izgalmas, ugye? A Robertet játszó Jánostól nem áll messze a Chatszoba világa. A fotózás próbafelvételei alatt, miközben instrukciók sorát hallja, hova nézzen és hogy álljon, hamar őszinte vallomást tesz: „Most ért véget egy két és fél éves kapcsolatom, ami az interneten született. Ebből a szempontból ez a szakítás kapóra jött, így a gyász alaphangulatával nem kell foglalkoznom.”

Az arcára vetített chates képek árnyékában a színész mégis bevallja, hogy a próbák után kell egy óra séta, hogy kitisztuljon a feje. Ez nem meglepő: a Chatszoba valóban súlyos témákban merül el. Ám egy nehéz darab sokszor pont ezért jó darab. És egy jó darabhoz jó közeg kell. Mint a Spirit Színház: „Hiszek abban, hogy csak akkor lehet jót csinálni, ha közös érdekű emberek tömörülnek. Így van ez itt is. Mindenki jó színházat akar csinálni és úgy tűnik, ez egy igazán szerencsés találkozás. Mindenki rögtön elfogadta a másikat, ezért nagyon lazán és jól lehet próbálni. Nem viszi el az energiákat a megfelelni akarás.”

Hajnal János

Hajnal János

Ám ha a tabukról beszélünk, nem mindenképpen csak az olyan nagy és érzékeny témákra kell gondolni, mint a házasságon belüli biszexualitás. János szerint alapvetően már arról is megéri beszélni, hogy mi történik velünk egy olyan ismerős szituációban, mint az internetes párkeresés: „Veszélyes dolog. Azt mutatjuk magunkból, amit mi előnyösnek gondolunk. Kialakul egy kép bennünk a másikról, egy illúzió, ami nem minden esetben azonos az emberrel. Persze éppen az lehet az ember leglényegesebb oldala, ahogy Robert is mondja” – teszi hozzá mosolyogva, pózt váltva, ismét igazolva jó viszonyát karakterével.

János amúgy is meglepő közelséggel beszél Robertről, akiben hamar megtalálta önmagát. Éppen ezért nem is tudja elítélni a főszereplő tetteit: „Mindig a lelkiismeretemre hallgattam, de volt már elgondolkodtató helyzet. Ne legyünk álszentek, mindig van az a pénz. Robert egymillió dollárt kap. Azért annyi pénz tényleg más életminőséget biztosít.”

Hajnal János

Hajnal János

Bár karakterét láthatóan őszintén szereti, a Spirit Színház színésze szerint Robert több szinten is kihívás egy színésznek. Nemcsak azért, mert a szereplőben több dolog zajlik érzelmi szinten, hanem azért is, mivel a kamaraszínházi darabot olyan intim környezetben láthatja majd a közönség, ami színészileg plusz erőbefektetést igényel: „Itt csakis belülről, őszintén lehet játszani, különben azonnal lebukik az ember. Nem lehet sumákolni. De azt hiszem ez a legjobb az egészben.”

Nézd meg velünk a Chatszobát és beszélgess egyet a színészekkel!

Október 6-án a Humen Magazinnal és a Spirit Színházzal egy zártkörű előadás keretein belül nézheted meg a Chatszobát.

Az előadás után a színészekkel és a szakemberekkel egy közös beszélgetésen vitatjuk meg a látottakat.

Jelentkezz e-mailben “Chatszoba” tárgymegjelöléssel az info@humenmagazin.com címen!

Kanicsár Ádám András

Fénykép: Sáfár Krisztián

Kreatív: Kanicsár Ádám András

hirdetés
Previous post

Proud Hungary - The Budapest story of a Brazilian guy

Next post

Ellen Page barátnőjével érkezett legújabb filmje bemutatójára