Kultúra

A tárgyak – és ami mögöttük van, interjú Hegyi Barbarával

Hegyi Barbara életében fontos szerepet töltenek be a tárgyak. A népszerű színésznő lassan huszonnegyedik éve a Vígszínház oszlopos tagja, de 2016 óta a Spirit Színház rendszeres fellépője is, ahol jelenleg hat futó darabban játszik. Spirit-beli szerepeiről és az azokhoz kapcsolódó tárgyakról beszélgettünk. Ezek sokszor szinte láthatatlanok, mégis izgalmas jelentéstartalmakat hordozhatnak.

Nálam a konyhában rengeteg régi használati tárgy van” – mondja. –  „A nagynénémtől, aki már nincs köztünk, a pótapámtól, rengeteg rokonomtól, akik már nincsenek ott, de ők használták. Sótartó, merőkanál, fakanál, kanál, ezer dolog! Amikor előveszem a nagynéném, Lili kanalát, olyan, mintha újra velünk lenne. Az ajtó című előadásban – ami Szabó Magda regényéből készült – Emerencet alakítom. Az ott szereplő ételhordót otthonról hoztam az előadásba, és azt a terítőt is, amivel megterítek az írónőnek. Benne van a nagynéném monogramja, előadás közben mindig megsimogatom.

 

Hegyi Barbara

Emerenc karakteréről első blikkre nem biztos, hogy te jutnál egy rendező eszébe.

Nagyon örültem neki, ráadásul igen sok ismerős elem van Emerenc figurájában, ami hozzám közel áll.

Mint például?

Van olyan rokonom, aki hordoz magában valamennyit ezekből a jegyekből. Emerenc sokkal szigorúbbnak és keményebbnek látszik, mint amilyen valójában. Egy zárt, már-már félelmetes jelenség. Ezzel könnyen tudok azonosulni.

Szoktak félni tőled?

(fölnevet) Néha igen! Amin persze mindig meglepődöm. Nem vagyok félelmetes! Idegesítő – az tudok lenni. (nevet) De az más.

Ha az ember elkezd az anyaszínházán kívül máshol is játszani, az azt is jelentheti, hogy vannak lekötetlen vegyértékei, vagy…

Vagy azt is, hogy kíváncsi. Nagyon szeretem a családomat, a Vígszínházat – egy társulat 23-24 év után elkerülhetetlenül a családoddá válik. De jó időnként másik közegbe is belekerülni, ahol másképp gondolnak rád, ahol új emberekhez kell alkalmazkodnod. A különböző nagyságú terek rugalmassá tesznek, a változó körülmények szerénységre tanítanak. Szeretem, hogy mindig jön valami, ami mást kér tőlem. A Veszedelmes viszonyokban Merteuil márkinőt játszom. Egy nagyon egzakt, kemény, abban a korban már-már maszkulinnak számító, magabiztos nőt. Mondtam a rendezőnek, Jantyik Csabának, hogy találjunk ki valami olyan hobbit a karakternek, ami nem tipikusan női.

 

 

És mi lett az végül?

Amikor jön hozzám Valmont, én éppen kopácsolok és kijövök egy maszkban – hogy ne szívjak túl sok port –, a kezemben véső és kalapács. Azt találtam ki, hogy a márkinő szobrot farag. Nem tudni, a magáét faragja-e, vagy Valmont-ét. Azt akartam, hogy valami különös dolog legyen benne, olyan, ami túlmutat önmagán.

Izgalmas dolgok ezek, kitöltik, gazdagítják a szerepet. A Szexpedíció című előadásba is beletettél valami személyes tárgyat?

Otthonról elhoztam egy testhez simuló dresszt és egy combcsizmát, ez a szado-mazo résznél van. (nevet) Ez nemcsak komédia, hanem házassági dráma. Aki valaha élt bárki más emberfiával, annak nagyon ismerős mondatok hangzanak el, a nézők pedig nagyon élvezik, hogy tudnak egymáson és magukon is szórakozni.

Miben láthatunk még?

A Londoni lakosztály Neil Simon darabja, most októberben volt a bemutatója. Két szerepet játszom benne: az egyikben egy anyát, ott a lányomat Trokán Anna alakítja. Özvegy vagyok és a lányom szeretné, ha lenne udvarlóm, és a végén kiderül, hogy már réges-rég van. A jelenet karácsonykor játszódik, és kértem, legyen benne egy adventi koszorú, amin vannak diók. Mert a lány összehozza őt valami skóttal, akivel elmennek egy kínai étterembe, de a mama gyűlöli a kínait, és amikor hazaér, nagyon éhes és a szállodai szobából kirámolja a minibárt, mindent megeszik és megiszik, ami csak elé kerül, és azt találtam ki, hogy leeszem a diót az adventi koszorúról. Van egy magas sarkú csizmám, azzal töröm fel. Az Öröm és boldogság című előadás erdélyi melegekről szól, ott öt figurát játszom.

 

 

Negatív figurákat!

Igen, hála istennek! (nevet) Az egyiket hideg, szőke fehér emberre, amolyan übermensch-jellegű nőre vettük, ehhez van egy nagyon jó paróka és gyöngysor. Aztán egy iskolaigazgatónőt játszom, aki nehezen tolerálja, hogy az egyik tanára meleg. Ott egy szemüveg van rajtam, ami egy régi szerepem kelléke, jó kemény arcot csinál. A harmadik egy férfi, egy paraszt, ott bajszot rajzoltam magamnak. Az előadásban van egy kis eltartás, tehát megengedhető, hogy rajzolt bajuszom legyen. Játszom még ápolónőt, meg egy kocsmáros feleségét. Állandó gyorsöltözésem van.

Valóban sokféle szerepben láthat itt a publikum. Milyen a Spirit Színház közönsége?

Elfogadó és hálás. Hálás, mert itt valami mást lát, mert tud valamit ez a szabálytalan tér. Van itt valami különös erő, ami segít és meglep minket – és a nézőket is.

Canjavec Judit

 

Previous post

Petícióval szedetnék le a Nők Lapja szivárványcsaládokat bemutató hirdetését

Next post

Brazília mégsem törölteti Netflixről a meleg Jézusról szóló filmet