Kultúra

A Budapest100 bemutatja: Rakpart

2017. április 22-23-án immár hetedik alkalommal rendezik meg Budapest egyik legnépszerűbb közösségi programját, a Budapest100-at, amelynek idei témája a budai és a pesti rakpart, vagyis egészen pontosan az itt álló épületek. Ha még sosem hallottál erről a kezdeményezésről, akkor merülj el alábbi cikkünkben; de ha már gyakorlott Budapest100-látogató vagy, akkor is tartogathat érdekességeket.

Fotó: Schöff Gergely

 

A Budapest100 2011-ben azzal a céllal indult útjára, hogy az OSA (Open Society Archives, ma: Donald és Vera Blinken Archívum) akkor 100 éves épületét, az Arany János utcai Goldberger-házat megünnepeljék. Az ötletgazdák azonban ekkor gondoltak egy merészet: miért ne ünnepelhetne Budapest minden 100 éves háza? Elindultak a kutatások és a megkeresések, egyre gyűltek a lelkes önkéntesek és az érdeklődő lakók, és végül 44 ház várta nyitott kapukkal és rengeteg izgalmas programmal a látogatókat.

Ahogy mondani szokás, a többi már történelem: a Budapest100 szervezőcsapata számos sikeres programot és még annál is több csodálatos pillanatot tudhat maga mögött. Az önkéntes alapon szerveződő program célja, hogy megmozgassa mindazokat, akik szeretik a várost, érdeklődnek Budapest múltja, jelene és jövője iránt, és hogy az épületekben rejlő régi és új történetek segítségével összehozza mind a házbeli, mind pedig a házakon kívüli közösségeket.

A Budapest100 tavaly koncepcióváltáson esett át, az első világháború ugyanis érthetően megakasztotta az építési kedvet és lehetőségeket, így nem nagyon találunk százéves házakat az 1914-1918 közötti évekből. A szervezők ezért úgy döntöttek, hogy innentől tematikus egységekkel foglalkoznak: 2016-ban a Nagykörút, idén pedig a rakpart a rendezvény témája. „Rakpart” alatt jelen esetben az Árpád hídtól a Rákóczi hídig terjedő budai és pesti szakaszokat kell érteni; az itt álló épületek koruktól függetlenül csatlakozhattak az eseményhez, amelynek szervezése ezen írás megjelenésekor már az utolsó fázisában jár.

És hogy mire számíthatunk idén? Az már biztos, hogy több, mint 50 lakó- és középület fog megnyílni, amelyekben épülettörténeti kiállításoktól könnyű- és komolyzenei koncerteken át kincskereső játékokig és udvarzöldítésig mindenfélében részt vehetünk. Az épületek között találunk 18. századi barokk és 20. század eleji modern lakóházat is; olyan, városképileg meghatározó épületek ezek, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, most pedig végre a belsejükbe is betekintést nyerhetünk az önkéntesek és a lakók együttműködésének köszönhetően. Az egyes házakon belül zajló programokon kívül pedig egész szakaszokon átívelő sétákra is benevezhetünk, amelyek során egy-egy városrész története is feltárul.

 

 

Mivel a rakpart az évszázadok során jelentős mértékben átalakult mind funkcióját, mind pedig arculatát tekintve, ezért különösen érdekes felfedezni a történetét. Kik éltek, kik építkeztek itt? Mi az, ami már nincs meg a rakpartból? Mikor lett olyan a rakpart, amilyennek most ismerjük? Milyen fontos események színhelye volt a Duna-part? A történelmi perspektíva mellett a tavalyi évhez hasonlóan most sem elhanyagolható az a szempont, hogy mit gondolunk a terület jövőjéről – elég csak a Duna és a város kapcsolatára, vagy a közlekedési lehetőségekre gondolni. Április negyedik hétvégéjén, illetve az azt követő héten – kísérőprogramok keretében – mindezekre a kérdésekre válaszokat kapunk, úgyhogy mindenképpen érdemes lesz a Duna-parton lógni!

Letölthető programfüzet ITT.

 

A Budapest100 tavalyi témája a Nagykörút volt:

 

6. Budapest100: Nagykörút (2016)

A Budapest100 2016-ban a 120 éves Nagykörútról szólt, és ezzel együtt a városról is, közös diskurzusok lehetőségével. Célunk továbbra is, hogy különböző társ…

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin