Hírek

Börtönben kelt egybe egy meleg szerelmes pár

Kevork Tontian és Wemson Gabral da Costa a második azonos nemű pár, akik az Európai Unió egy börtönében mondták ki a boldogító igent. A ciprusi Tontian olyannyira bele van zúgva partnerébe, hogy a börtönből való első szabadulása után kizárólag azért szegett ismét törvényt, hogy visszakerülhessen a rácsok mögé, ahol újra együtt lehettek.

 

Kevork és Wemson

 

A férfit a bűncselekmény ismételt elkövetésében az is erősítette, hogy családja nem fogadja el szexuális orientációját és munkát sem sikerült találnia – számol be az NBC News.

Jelenleg mindketten ugyanabban a nicosiai börtönben töltik büntetésüket, ahol múlt héten keltek egybe a biztonsági őrök és néhány rabtársuk társaságában. A hatályos ciprusi polgári jogi törvény értelmében egyelőre csak bejegyzett élettársi kapcsolat kötésére volt lehetőségük, ami azonban a gyermek örökbefogadását leszámítva a házassággal megegyező jogokat és kötelezettségeket biztosít számukra.

Szabadságvesztésüket mindketten drogkereskedelem miatt töltik és idén júniusban szabadulhatnak – addig is közös cellán osztoznak, köszönhetően az erre vonatkozó petíciójuk pozitív elbírálásának.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin