Nagyvilág

Billie Eilish szeretné, ha békén hagynák az orientációjával kapcsolatosan

 

Billie Eilish a Variety magazin Power of Women címlapsztorijában véletlenül bújt elő, ezt nemrég meg is erősítette a médiának – írja a CNN.

Az interjúban az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas énekesnő elmondta, hogy nagyon fontosak számára az életében lévő nők, és hogy fizikailag is vonzódik a lányokhoz. „Ugyanakkor félek is tőlük, a szépségüktől, a jelenlétüktől” – nyilatkozta akkor.

A Variety vörös szőnyeges eseményén aztán egy riporter rá is kérdezett, és Eilish megerősítette az előbújását: „Nem akartam [előbújni a cikkben]. Ugyanakkor azt gondoltam, hát nem nyilvánvaló?”

„Nem tudtam, hogy az emberek nem tudják. Egyszerűen nem igazán hiszek ebben. Én csak úgy vagyok vele, hogy ‘Miért nem tudunk csak úgy létezni?’ Már régóta csinálom ezt, csak nem beszéltem róla. Hoppá” – tette hozzá.

Aztán meglátta a cikket és arra gondolt, „nahát, úgy tűnik, ma coming outoltam”.

Mindezek ellenére vasárnap egy Instagram-posztban kritizálta a Variety-t. „Köszönet a Variety-nek a díjamért, és azért is, hogy délelőtt 11 órakor egy vörös szőnyegen bújtattatok elő, ahelyett, hogy más lényeges dolgokról beszélnénk” – írta. „Szeretem a fiúkat és a lányokat, légyszi hagyjatok békén ezzel kapcsolatban, szó szerint kit érdekel?”

Az előbújás óta Billie Eilish százezer követőt vesztett Instagramon.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by BILLIE EILISH (@billieeilish)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin