Itthon

Barabás Richárd: Ez a törvény több gyereket nyomorít meg, mint amennyit megvéd

Barabás Richárd, Újbuda alpolgármestere (jobbra) és Erdei Zsolt, a Humen Media ügyvezetője / fotó: Tücsök György, Újbuda Fotó

 

Az elfogadott melegellenes propagandatörvény után sajnos aktuálisabb nem is lehetne a Humen Media májusban indult „Én is ember vagyok” nevű társadalmi figyelemfelhívó kampánya, amelynek főszereplői olyan magyar LMBTQ emberek, akik életük egy-egy olyan meghatározó élményéről mesélnek, amikor diszkrimináció érte őket.

Az önkormányzatok, nagykövetségek és cégek által támogatott kezdeményezés résztvevőivel nem csak az online térben lehet találkozni, a plakátok a főváros több pontján feltűntek már. Most a Bikás parknál egy hétig Újbudán is találkozhatnak velük a járókelők.

Ennek apropóján beszélgettünk Barabás Richárddal, Újbuda alpolgármesterével arról, mit jelent a tolerancia a kerületnek, hogy mennyiben befolyásolhatja a kormányzati gyűlöletpropaganda a hasonló projekteket, vagy hogy mi lehet a frissen elfogadott törvény jövője.

 

fotó: Tücsök György, Újbuda Fotó

 

Miért fontos az újbudai önkormányzatnak, hogy ez a kiállítás a kerületben is megjelenhet?

Azt gondolom, hogy mi, újbudaiak nyitott emberek vagyunk. Olyan emberek, akik kíváncsiak a világra, akik szeretik a kultúrát – hiszen van egy Bartók-negyedünk –, és a kultúra egy olyan habarcsa a társadalomnak, amely ösztönzi a nyitott kíváncsiságot, a sokszínűséget, és azt a vágyat, hogy megismerjük egymás gondolatait. Ezért mi, újbudaiak szeretünk kiállni a kisebbségeink mellett – hiszen ne felejtsük el, valamilyen formában mindenki egy kisebbséghez tartozik.

Ha egy picit ilyen politikusabbra veszem a figurát, akkor azt gondolom, hogy mi, budapestiek 2019-ben visszavettük a városunkat a hatalom embereitől, hogy helyette az emberek hatalmát tegyük vezető pozícióba. Akkor arról is döntöttünk, hogy megelégeltük a korábbi fideszes elnyomást. Megelégeltük azt a világképet, azt a maradiságot, ami egy előző századeleji társadalomképet próbál lenyomni a torkunkon. Ahelyett, hogy reflektálna arra, ahol most vagyunk, hogy az elfogadást, a toleranciát és a kölcsönös tisztelete építené. Azt gondolom, hogy mi sem volt természetesebb, mint hogy Újbuda is csatlakozzon megannyi más kerülethez és a Főpolgármesteri Hivatalhoz, hogy kiteszi a szivárványzászlót és hogy csatlakozik ehhez a bántalmazás-ellenes kampányhoz.

Mi a véleményed a kampány üzenetéről, ami ugye arról szól, hogy bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy bánjanak veled? És hogy igazából még 2021-ben is arról kell beszélnünk, hogy valakit bántanak azért, mert mást szeret.

Néha nagyon meglepődöm, hogy egy magát kereszténynek valló kormány mennyire – mondjuk úgy – nem ismeri a Szentírást. Persze, abban sok minden van, de mégis csak a krisztusi tanítás az alappillére, azaz hogy szeresd felebarátodat, és úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Ez azért érdekes, mert rengeteg vallásnak ez képezi az alapját: a tisztelet. Nem akarom a hinduizmus vagy a buddhizmus karmatudatát idecitálni, de mégiscsak erről van szó. Vagy mondjuk a taoizmusnak azt a gondolatát, hogy ahogyan az úton jársz, úgy reflektál rád a világ. Szóval számomra roppant furcsa.

A politikai rutinom persze pontosan tudja, miről van szó. Folyamatosan kell valami elterelés, valami feszültség a társadalomban, mert a miniszterelnök képtelen arra, hogy kohéziót teremtsen. Képtelen arra, hogy konszenzusra törekedjen, neki mindig győznie kell, neki mindig be kell bizonyítania, hogy jobb, mint más. Csak az a helyzet, hogy egy kamasz viselkedik körülbelül így. Felnőtt emberek megbeszélik a dolgaikat egymással, igyekeznek kompromisszumra jutni, és elfogadják, hogy egy másik embernek más a véleménye, mást utat jár be, és ezért el kell fogadnunk azt is, hogy máshogyan is közelít meg bizonyos dolgokat.

fotó: Tücsök György, Újbuda Fotó

 

Az elhíresült pedofiltörvény hatálybalépése után valósul meg ez a kiállítás most nálatok. Tartotok attól, hogy emiatt támadás éri majd az önkormányzatot, mondván hogy „melegpropagandát” engedélyez?

Hogy is mondjam… Úgyis támadnak minket folyamatosan mindennel – és nem csak szavakkal, de súlyos pénzügyi elvonásokkal, hatáskörelvételekkel is. Tehát ehhez már hozzászoktunk, és azt kell mondjam, nem félünk különösebben az újabb támadástól.
És készen állunk arra, hogy megvédjük az újbudaiak érdekeit, és hogy 2022-ben egy fordulattal jóvátételt hozzunk el ebbe az országba. De persze ez már az országos politika része.

Kerületi szinten nagyon fontos ez a kérdésed, mert nem vonatkoztathatunk el a kontextustól, amiben vagyunk. A bántalmazás ellen különösen ki kell állni, bármilyen politikai széljárástól függetlenül, mert elfogadhatatlan, hogy bárkit is verbális vagy fizikai abúzus érjen az életében. Már így is túl sokszor megtörténik – bármilyen ok miatt egyébként.

A mostani helyzet különösen nagy hangsúlyt ad ezeknek a kiállásoknak. Hiszen nem csak azt mutatják, hogy az újbudai LMBTQ kisebbségnek igenis van hangja az önkormányzat vezetésében – mert ne felejtsük el, az nem úgy van, hogy vannak az újbudaiak és vannak – valahol – ezek a meleg lobbisták. Nem igaz. Rengeteg újbudai LMBTQ ember van, aki újbudai és LMBTQ. És rengeteg ember van, akik egyébként őket támogatják. És nyilván van olyan, aki esetleg nem ismeri őket, mert nem tudja, hogy a szomszédja mondjuk például meleg, vagy aszexuális, vagy interszexuális.

Nekünk, városvezetésnek az egész közösséget kell képviselnünk. Nekünk, mint politikusoknak – és itt jön talán a legnagyobb hangsúly – be kell bizonyítanunk, hogy van másik út, mint amit a jelenlegi kormányzati elnyomás és agresszió képvisel. Be kell azt bizonyítanunk, hogy létezik olyan világ, ahol fel sem merülhet, hogy politikai haszonszerzésből bármilyen embercsoportot kipécézzünk. Mert ezt már láttuk, és tudjuk, hova vezet.

fotó: Tücsök György, Újbuda Fotó

 

Van egyébként bármilyen forgatókönyv arra, ha esetleg a kirakott plakátok miatt törvényszegéssel vádolnák a kerületet?

Kitettünk bántalmazás elleni plakátokat – veletek közösen – , együttműködésben. Én nagyon várom azt a bírói, jogászi álláspontot, amelyik megpróbálja megérvelni, hogy ez miért az a melegpropaganda, amely melegpropagandát nem definiál ez a törvény. Állunk elébe!

Karácsony Gergő épp tegnap mondta, gyertek, lőjetek ide! Gyertek, tényleg. Próbáljatok meg bíróság elé citálni minket azzal, hogy ez melegpropaganda. Megnézzük, kinek lesz igaza. Biztos vagyok benne, hogy ha kell, akkor Strasbourgig visszük az ügyet, és a végén el kell kaszálni ezt az egész törvényt úgy, ahogy van. Pontosan azért, mert az elnyomás és a bántalmazás eszköze, és pontosan azért, mert nem azokat védi, akinek a védelméről szólnia kellene. Több gyereket nyomorít meg, mint amennyit megvéd.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin