Kultúra

Absolut Warhol – 5 pop art bomba a szürke őszi napokra

(x)

Andy Warhol  egyik műalkotás különösen aktuálissá vált egy izgalmas csavar és egy még izgalmasabb, akár sírontúli együttműködés miatt az Absolut Vodkával. Az artpop atyjának egy elveszett képe végre ismét nem elveszett, sőt már a nagyközönség számára is látható, és most picit még a miénk is lehet – sőt, még néhány alkotó is újraálmodta. Ennek megünneplésére, és mivel mégiscsak egy queer ikonról van szó, hoztunk 5 izgalmas képet, hogy kicsit poposabbá és artosabbá tegyük az október szürke napjait. És hoztunk egy izgalmas történetet is, ami jól bizonyítja: Warhol tényleg örökké él.

Andy Warhol azon modern művészek egyike, akiknek neve valóban mindenki számára ismerősen cseng, és akinek legalább egy képe „rent free” él az emberek fejében. Pedig Warhol mindent megtett azért, hogy ne váljon olyan mainstream névvé, mint Michelangelo, Van Gogh vagy Csontváry: társadalmilag izgalmas témákat dolgozott fel, nem felelt meg a konvencióknak, művészeti eszközei szokatlanok voltak, és néha tudatosan, néha tudattalanul botránkoztatta meg a tömegeket. Nem mintha ez bármikor is érdekelte volna. És lehet ebben rejlett a törékeny ereje.

Ladies and Gentlemen (1975)

Az 1975-ben abszolút botrányosnak számító Ladies and Gentleman sorozat transznemű emberek, cross dresserek és drag queenek portréit ábrázolja, akiket Warhol New York-i klubokban ismert meg, az underground világában. A modelleket gyakran névtelenül ábrázolta, így reflektálva a társadalmi marginalizációra, melyet az alanyok sokszor, vagy inkább általában a mindennapi életükben megtapasztaltak. Warhol mindig is megszállottja volt a hírnévnek és a társadalom által szélsőségesnek ítélt identitásoknak – itt ez a két téma találkozik a társadalmi igazságosság kérdéseivel. A sorozat fontos nyomot hagyott az LGBTQ+ közösségről a művészettörténetben. Az alkotásokat eredetileg vegyes kritikák fogadták, ma már a szexualitás és identitás sokféleségének ünnepléseként tartják számon őket.

Diamond Dust Shoes (1980)

A Diamond Dust Shoes sorozat Warhol szokatlan anyaghasználatáról ismert: gyémántporral bevont cipőábrázolások, amelyek egyszerre vonzóak és felszínesek. A cipők, mint ikonikus divattárgyak és státuszszimbólumok, Warhol pedig azzal, hogy gyémántporral vonta be őket, egyszerre dolgozta fel a luxus  az anyagi javak iránti vágy témákat. A sorozat különlegessége, hogy Warhol eredetileg valódi cipőket használt, majd azok nyomait szitanyomás technikával rögzítette. A művek egyszerre szólnak a divatipar, a szépség, és a státusz iránti megszállottságunkról, miközben magukban foglalják a gazdagság illékony természetét.

Torso Series (1977)

A Torso Series Warhol szexuálisan meglepően nyílt képsorozata, amely férfi testek szépségét dolgozza fel, picit nyersen, picit szókimondóan, picit művészien és picit erotikusan – már ha az erotikának mindenképpen kapcsolódnia kell a meztelenséggel és a testiséggel. Már maga ez a kérdés jól vetítődik fel a képekben.  Az erotikus képek részben tükröznek homoerotikus vágyat tükröznek, részben pedig esztétika szempontból vizsgálják a férfitestet. A Torso Series kifejezetten provokatív és kifejezetten… meleg. Az alkotások különösen érdekesek a 70-es évek kontextusában, amikor a nyílt szexualitás és a homoszexualitás ábrázolása még tabunak számított a mainstream művészetben – arról nem is beszélve, hogy maga Warhol sem arról volt híres, hogy ezeket nyíltan megélte volna.

Advertisements sorozat (1985)

Az Advertisements sorozat a fogyasztói kultúra színes kritikája: több reklámot is feldolgoz, beleértve a híres márkák logóit és ikonikus reklámjait. Ez a koncepció sosem állt távol Warholtól, gondoljunk csak a híres Campbell’s Soup képére. Warhol a sorozatban kihasználta a reklámok csillogó felületét, így felfedve a mögöttük rejlő ürességet, kiemelve, hogy a hirdetések és a reklámipar hogyan manipulálják az emberek vágyait és fogyasztási szokásait. Warhol egyaránt ünnepli és kritizálja a reklámvilágot, kihasználva annak vizuális nyelvezetét, megkérdőjelezve a művészet és a fogyasztás közötti határokat.

A pénz és a reklám persze közben Warholtól sem állt távol. De erről többet mesél a következő kép…

Blue Absolut (1985)

Andy Warhol és az Absolut vodka közötti együttműködés 1985-ben kezdődött, amikor Warhol először megfestette a márka híres palacksziluettjét. A művész híres volt a fogyasztói kultúra és a tömegtermékek iránti rajongásáról, így örömmel vállalta a felkérést, hogy egy olyan hétköznapi tárgyat, mint egy vodkaüveg, művészeti szintre emeljen.

Bár Warhol maga nem fogyasztott alkoholt, a legenda szerint gyakran használta az Absolut vodkát parfümként, ami különleges tisztelgés volt a palack elegáns megjelenése előtt.

2020-ban hatalmas szenzációt keltett, amikor egy aukción előkerült egy korábban elveszettnek hitt alkotás: a „kék” Absolut festmény. Róla van szó – bár már láthattátok a cikk elején:

A műalkotás sokáig csupán legendaként létezett, most pedig, hogy újra itt van közöttünk, felkeltette a művészeti világ figyelmét. A frissen megtalált festményt a stockholmi Spritmuseum mutatta be az október 17-én nyíló Andy Warhol: Money on the Wall című kiállításon, amely Warhol és a fogyasztói kultúra kapcsolatát helyezi a középpontba. Az esemény különleges eleme, hogy a „kék” Absolut festményt évtizedek után először láthatják együtt az 1985-ös eredeti Absolut Warhol festménnyel.

Ez az újrafelfedezés ihlette az Absolut legújabb, limitált kiadású palackját, amely Warhol „kék” festményének részleteit hozza vissza az életbe. A különleges dizájn október 1-től kapható a legnagyobb hazai üzletláncokban. Az új palack méltó tisztelgés Warhol popkultúra iránti szenvedélye előtt, amelyet számos művében ábrázolt, és amely mindig is a kreativitás határait feszegette. Ezzel az Absolut új kiadása emlékeztet arra az üzenetre, amelyet Warhol hagyott a világnak: „kreativitással minden lehetséges”.

A művészet az Absolut (és a marketing) által tovább él…

És ezt Warhol imádná, hiszen ő maga is úgy gondolkozott, hogy a „pénzkeresés is művészet”, miután többen kritizálták amiatt, hogy művészetét már életében komoly pénzzé tette.

Az Absolut új üvege új együttműködésekre ösztönzött: a márka elindította a „The Other Half” című nemzetközi kezdeményezést, amelyben Magyarországon a youngart online galériával közösen négy magyar művészt – Fleith Orsit (MixedFlo), Csorba Rékát, Mucsi Balázst és Szőke Péter Jakabot – kért fel, hogy saját stílusukban egészítsék ki Warhol festményét, vagy alkossanak valami újat. Radics Panka, a youngart galéria vezetője szerint ez az együttműködés lehetőséget ad a fiatal művészeknek, hogy közvetlenül reflektáljanak Warhol munkájára, ezzel tovább örökítve a művész és az Absolut elkötelezettségét a művészet és a kreativitás iránt. Az elkészült műveket az Absolut hamarosan egy online galériában teszi közzé.

A parti művészet

Az Absolut Warhol Art Party a kép, a kampány és a művészet ünnepeként valósult meg a budapesti Hengermalomban, Andy Warhol pop-art stílusának lenyűgöző bemutatójaként. A rendezvény középpontjában természetesen az ikonikus „Absolut Warhol Blue” festmény állt, emellett a youngart négy művészének alkotásait is kiállították, míg a látványvilágot az INOTA fesztivál fényművészeti kurátorai gazdagították.

Kálmán Mátyás és Besnyő Dániel fényinstallációi betöltötték a Hengermalom ipari tereit, és különleges fény-tér kompozíciókkal bűvölték el a közönséget. A „Refraction – Fényfolyosó” installáció a fény és árnyék játékával alakította át a teret, míg a „Personalized Warhol” AI-installáció a látogatók mozgását felhasználva hozott létre új vizuális mintákat. A silóban lebegő ezüst formák Warhol munkáinak játékosságát idézték meg. Az audiovizuális élményt a hazai elektronikus zenei szcéna DJ-i tették teljessé, hajnalig tartó pezsgést biztosítva a vendégek számára.

 

Tudj meg minél többet a kampányról itt!

Vagy nézd meg a kampányvideót itt:

Ha pedig megjött a kedved egy saját palackhoz… A videó után pedig egy exkluzív koktélrecept is belefér.

 

A cikk a Humen és a Pernod Ricard Hunagry Kft. tartalmi együttműködésének keretében valósult meg.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin