Nagyvilág

A terrorszervezetek listájára került az LMBTQ mozgalom Oroszországban

 

Oroszország felvette az „LMBTQ mozgalmat” a szélsőséges és terrorista szervezetek listájára – írja a Reuters.

A szélsőséges és terrorista szervezetek listáját a Roszfinmonitoring nevű ügynökség vezeti, ezen több mint 14 000 személyt és szervezetet tartanak nyilván. Az ügynökségnek joga van például az ilyen minősítésű személyek és szervezetek bankszámláinak befagyasztására.

A listán szerepel például az al-Káida, az amerikai Meta vállalat (a Facebook és az Instagram tulajdonosa), vagy a nemrég elhunyt ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij közeli ismerősei is. Most felkerült erre a listára a „nemzetközi LMBT társadalmi mozgalom és annak szerkezeti egységei”.

A lépés összhangban van az orosz legfelsőbb bíróság tavaly novemberi döntésével, amely szerint az LMBTQ-aktivistákat szélsőségeseknek kell minősíteni.

Az LMBTQ közösség képviselői akkor attól tartottak, hogy a döntés letartóztatásokhoz és büntetőeljárásokhoz fog vezetni. Igazuk lett, hiszen már meg is kezdődött az első ilyen per egy melegbár tulajdonosai ellen, miközben számos személy ellen szabálysértési eljárás indult például szivárványos fülbevaló viseléséért.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin