Gasztronómia

A nyár itala: a gin tonic

A gin tonic nem véletlenül az egyik legszexibb dolog, amit mostanában a kezedben tarthatsz, legyen szó baráti beszélgetésekről vagy romantikus estékről, hiszen nem pusztán frissít, de a színek, illatok és ízek világába is elrepít, miközben változatos és bármikor képes meglepni.

A karakteres ízű gin tonic régóta él a köztudatban, és talán sokaknak az jut eszébe róla elsőnek, hogy hatásos a malária ellen. Ez igazából a tonic kinintartalmának köszönhető, viszont a kinin önmagában meglehetősen keserű, úgyhogy az 1800-as évek során Indiában állomásozó angol katonák adtak hozzá egy kis vizet, cukrot és gint is (utóbbi addigra már nagy népszerűségnek örvendett a szigetországban), a kombináció pedig átütő sikert aratott.

 

 

A gin lelkét a borókabogyó, vagyis annak kivonata adja: ezzel ízesítik az alkoholpárlatot, ami később kiegészül a különböző termékekre jellemző egyedi fűszerezéssel is. Sokáig nem igazán volt fontos, hogy milyen gin és milyen tonic találkozott a pohárban, az utóbbi években azonban egy nagyon erős fellendülésen ment keresztül az ital, és minden, ami ehhez kapcsolódik: a gin tonic iparággá vált. Lett saját pohara, jellemző kísérőfűszerei, és amíg régen az alkohol mellé ipari tonic került, ma már csak hazánkban harmincnál is többféle kézműves változat létezik.

Morafcsik Péter a hazai mixerszakma egyik legismertebb alakja és egyben a gin-kultúra népszerűsítésének egyik itthoni úttörője is. Koktélboltja polcaira csak az kerülhet fel, ami „megüti a mércét”, az ő esetében pedig ez prémium minőséget jelent. Péter nagyjából húsz éve az italok világában mozog, így talán nem csoda, hogy időben felismerte a nemzetközi trendek alakulását. Amellett, hogy kibővítette a boltban elérhető ginek és tonicok listáját, létrehozott egy dedikált Ginshopot, és elkezdett gin tonic fűszereket is gyártani – ezek mind kiváló minőségű, válogatott fűszerek, amik tökéletesen passzolnak az italhoz, ráadásként pedig az ízek kiteljesítése mellett még jól is néznek ki a pohárban.

A fogyasztás népszerűségének növekedését mi sem jelzi jobban, mint hogy Péter prémium fűszerei már az egyik hazai üzletlánc magasabb minőségi kategóriájú boltjainak polcain is megtalálhatók, így végképp nem kell messzire menni, ha valaki otthon is egyszerűen elérhető, színvonalasabb élményre vágyik. Lássuk be, jégre önteni a recept szerinti 1/3 rész gint és 2/3 rész tonic-ot, majd hozzátenni a választott fűszert nem túl bonyolult, az eredmény viszont egy frissítő koktél, ami nagyszerűen mutat a képeken, és amivel bármikor lenyűgözheted a vendégeidet – főleg, ha többfélét is készítesz.

Itt jön képbe a gin tonic egyik aduásza, ami nem más, mint a változatosság, hiszen mindenki eldöntheti, hogy milyen fűszerekkel, gyümölcsökkel és zöldségekkel egészíti ki a két alap hozzávalót. Válaszd a tradicionálisabb citromot, uborkát, lime-ot, vagy a csillagánizs, szegfűbors és perzsa rózsabimbó bármelyikét, esetleg a bazsalikom és a koktélparadicsom alkoholban talán elsőre furcsának tűnő kombinációját, az ital minden alkalommal tartogat valami újat, ráadásul tökéletesen tükrözi az egyéniségedet is.

Azért van pár szabály, amit kezdő kísérletezőként nem árt betartani. Ha például egy klasszikus, csak borókával ízesített gint választasz, ahhoz érdemes szintén letisztult, plusz ízt nem tartalmazó vagy enyhén citrusos jellegű tonic-ot tölteni és citrusokkal, esetleg egy kis plusz borókával fűszerezni. A gyümölcsös és gyógynövényes ginek karakteres, kicsit édesebb jellegéhez jól passzolnak a fanyarabb, kevés cukrot tartalmazó tonic-ok, míg a virágok lepárlásával készülő ginekhez nyugodtan válogathatsz például a bodzavirágos változatok közül.

Minden gin saját történettel bír. Van köztük, ami huszonkét különböző gyógynövényt tartalmaz, akad olyan, ahol a kék alapszínű ital a tonic hatására megváltoztatja a pH-értékét és lilás árnyalatúvá válik, de ha már itt tartunk, létezik rózsaszín csillámló verzió is. Végül, de nem utolsósorban van egy olyan altípusa is, ami az iparág abszolút erősségét mutatja, és amivel szinte egyetlen szeszesital sem tud versenyezni, ez pedig nem más, mint az alkoholmentes gin. Ez gyakorlatilag egy nagyon jó minőségű víz és különböző gyógynövények elegye, ami pontosan ugyanazt az ízt adja, mint egy alkoholtartalmú fűszeres változat – azzal a különbséggel, hogy jelentősen kibővíti azon alkalmak körét, amikor gondtalanul lehet részed a gin tonic-fogyasztás élményében.

A gin tonic változatossága, jó megítélése, nemzetközisége és részben a könnyű elkészítéséből adódó egyre növekvő felkapottsága egyértelműen azt mutatja, hogy az ital az elkövetkező évek során is domináns eleme marad az itallapoknak és az otthoni összejöveteleknek egyaránt.

Lancz Alexandra

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin