Itthon

A Mi Hazánk feljelentést tett, mert szülők a gyermekeikkel mentek a pécsi pride-ra

A pécsi pride a Szent István térre futott be / fotó: Waliduda Dániel

 

“Most bemutatok öt fényképet” – mondta Lantos János, a Mi Hazánk Mozgalom politikusa a mai sajtótájékoztatón – az eredeti fényképeket a feljelentés részeként már eljuttatta a rendőrségre, ugyanis pártjával azt sérelmezik, hogy a pécsi pride felvonuláson több szülő is a gyerekével vett részt.

A politikus szerint a Pécs Pride “homoszexualitást népszerűsítő propaganda-rendezvény”, ezért ő úgy gondolja, a homofób irányba eltérített pedofiltörvény alapján oda gyerek nem vihető. Lantos szerint a feljelentést “állampolgári kötelessége” volt megtenni, amit mindenki másnak is meg kellett volna tennie.

A fő felelősség a rendezvény szervezőié, mondja Lantos, ezért a feljelentést is ellenük tette meg:

“Elvárjuk a rendőrségtől, hogy szerezzen érvényt a törvénynek.”

 

A törvényt áterőltető Fidesz politikusai – köztük Orbán Viktor – folyamatosan arra hivatkoznak, hogy kizárólag a szülő dönthet a saját gyermekéről, és arról, hogy miről hallhat:

“A szülőkön kívül senki másnak nem szabad beleszólnia a magyar gyerekek szexuális nevelésébe”

– ezt írta júliusban Orbán Viktor a Brüsszelbe küldött levelében.

 

A friss feljelentésről Lantost a 444 kérdezte:

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin