– Így szól a régi közmondás, és ilyenkor, tavasz-tájt ez különösen igaznak bizonyul.
Szeretek flörtölni. Nőkkel és férfiakkal egyaránt. Flörtölök a zavartan piruló, nagydarab vízvezeték-szerelővel, aki távozáskor magát is meglepve édesnek nevez, a cukin kacagó konyhás nénivel, aki végül megkéri, hogy mutassam meg a tetoválásomat, és persze a pénteki partin a táncpartnere(i)mmel is…
A Tova és a Mazeh utca sarkán van egy könyvesbolt-kávézó Tel-Avivban. Itt szoktam írogatni, mert csend van és nyugalom, mert a könyvek és a kávé illata tökéletes harmóniát teremt, és mert kriminálisan helyes a pincérfiú. Egy igazi „aranyhal-orrú” – ahogy Zsuzsi barátnőm szokta mondani – zsidó srác, huszonöt év körül lehet. Olívaszínű a bőre, és göndör a haja, mint a kóc. Az ősszel megjelenő, Lélekbonbon című könyvem írása közben napról napra találkoztunk, és bár természetesen nem esünk egymásnak a bisztróasztalokon, sőt, a konyhába se surranunk be egy (tiltott) gyümölcskehelyre, de azért van köztünk valami. Valami, ami abban manifesztálódik, hogy kihozza nekem az alma-narancs-sárgarépa dzsúszt, amit én nemes egyszerűséggel „your special juice”-nak nevezek, ő pedig huncutul mosolyog.
Ilyen titkos afférja szinte mindenkinek van. Még annak is, aki maga sosem flörtölne vadidegenekkel, hiszen előbb vagy utóbb egy hozzám hasonló elven működő férfi (vagy nő) a legváratlanabb helyzetben megcirógatja, meglepi, ne adj‘ Isten megbotránkoztatja egy ártatlan kis flörttel. És még mielőtt bárki ítélkezne a womanizerek felett, hadd mondjam el: nem hiszem, hogy bármiféle gaztettet követne el az, aki nem szorítkozik egy „típusra”, hanem mindenkiben talál valamit, ami kicsit megbizsergeti. Az pedig már gender-filozófiai kérdés – és a világ legvaskosabb kliséje is egyben –, hogy ha egy heteroszexuális bika viselkedik így, az a sármőr rangot kapja meg, ha viszont egy nő vagy egy meleg srác szeret hangot adni a tetszésének, az illetőre legjobb esetben azt sütik rá, hogy nagykanállal eszi az életet. Rosszabb esetben pedig azt, hogy kurva. És hogy a férfitársadalom nevében is felszólaljak: lányok (és lágy lelkű meleg srácok), fogalmatok sincs róla, mennyi erőfeszítésébe kerül egy pasinak, hogy ne ereszkedjen a ciccegő építőmunkás, vagy a legendás hangyás pesti flört-bajnok, a Füttyös Gyuri kommunikációs szintjére. A hormonjaink kiabálnak. Nekünk pedig csendben kell maradnunk.
Tel-Avivban már kora nyár van, párás kánikula, és a város utcáin tíz srácból nyolc olyan, mintha egy fehérneműreklámból lépett volna ki, a maradék kettő pedig még mindig elmegy margarinreklámba. Nem csoda, hogy amikor egy verőfényes nyári délutánon az Alenby úton sétálgatva szembejött velem egy harmincöt körüli, tündéri szépségű nő, az orrára pöttyözött pici szeplők szinte erőnek erejével rántanak utána. Szaporára fogtam a lépteimet, megelőztem, majd a következő sarkon eltévedt turistát játszva megfordultam, hogy megszólíthassam: „Bocsáss meg, melyik a Gruzenberg utca?” Majd hagyom, hogy mosolyogva, kapkodva a levegőt útba igazítson – még akkor, is ha valójában nemcsak, hogy tudom, merre kellene mennem, de ráadásul a Gruzenbergben laktam évekig. Amikor pedig egy pohár sörrel többet iszom annál, mint amennyi még képes fékezni a flört-gépezetet, már a puszta hanglejtésemmel is iszonyúan meg tudom lepni a lányokat. Főként mostanság, hogy a borotválkozást szimpla hideg vizes arcmosásra cseréltem két hónapja. „Juj, Kristóf, most olyan férfias vagy. Biztos vagy benne, hogy meleg vagy?“– kérdezgetik. Csak azt nem tudják, hogy a dolog a kosárlabdázó-alkatú pultos fiúval is működött, akit ismerősömként köszöntöttem az első rendelésnél – mondván, hogy annyi közös haverunk van Facebookon. Természetesen a nevét sem tudtam.
Ezek a flörtök persze mindig, minden esetben ártalmatlan „remélem, még találkozunk“-kal végződnek, amit bár talán mindketten komolyan gondolunk, azt is tudjuk, hogy sosem valósul meg. Vagy ha igen, az egy egészen más szintű, sokkal mélyebb, és bármiféle romantikus vagy erotikus színezettől mentes beszélgetésbe torkollik majd. Mert ez az, amit igazán keresek és akarok. Ha azonban azzal kopogtatok, hogy „helló, milyen könyvet olvastál utoljára, ki a kedvenc festőd, és szerinted mi az élet értelme?”, nem flört-ficsúrnak, hanem szimplán elmeháborodottnak könyvelnek el. És bár ezt a lehetőséget sem zárhatom ki kategorikusan, mai társadalmunkban a szexus-motiválta antrék valahogy mégis sokkal sikeresebbek.
Szerelmem már van. Az ő helye a szívemben és az ágyamban örök, és ő is tudja, hogy ezek a szellemi szeretők nem veszélyeztetik a mi kettőnk közös világát. Ám ahogy a Moulin Rouge-ban is megénekelték: „Ennyi csak, mi tudható: szeretni kell, és szeretve lenni jó.” Bár sokan heveny önbizalomhiánynak tudják be egy-egy ártatlan pillarebegtetésemet, vagy különösen közvetlenre sikerült bemutatkozásomat, én hiszem, hogy valójában semmi más nem vezérel, mint hogy arról biztosítsam a világ lakóit: mindenkiben van valami izgalmas, szépséges és szexi. Miért ne éreztethetnénk ezt (majd‘) mindannyiukkal?
Steiner Kristóf
Instagram:
https://www.instagram.com/whitecityboy/
