Hercsel Adél legújabb könyvében, a Láthatatlan pokolban a családon belüli erőszak témáját járja körbe, az áldozatok szempontjából bemutatva, milyen terror alakulhat ki egy kapcsolatban a négy fal között. A könyv nem válogat, ahogy a bántalmazás sem. Az erőszak különböző árnyalatairól – legyen az fizikai vagy lelki – heteroszexuális nők és férfiak, de egy homoszexuális férfi is mesél. Sok közös van bennük, de leginkább az, hogy azok áldozatai, akiket szeretnek. A szerzővel a magyar helyzetről, a női és férfi bántalmazók közötti nemlétező különbségekről és a könyv meleg szereplőjéről beszélgettünk.
Az előző könyved a megcsalásokról szólt, most pedig a családon belüli erőszak került a központba. Érzek egyfajta küldetéstudatot, ami annak a bizonyos lepelnek a lerántásáról szól.
Szeretném azt gondolni, hogy valóban lehet misszió-jellege az olyan típusú riportkönyveknek, amelyekben maguk az érintettek – a Magyar szeretőkben a párjukat megcsalók, a Láthatatlan pokolban pedig a családon belüli erőszak áldozatai – szólalnak meg. Ha párhuzamot akarok vonni a megcsalás és a bántalmazás között, az biztos, hogy mindkét témával kapcsolatban rengeteg a tabu, a tévhit és a hamis, ám előszeretettel megfogalmazott ítélet. Elegáns megoldásnak tűnt úgy küzdeni ellenük, ha nem kiabálok, hanem megkeresem és értő figyelemmel meghallgatom, összegyűjtöm azoknak a történeteit, akik olyasmiben szereztek tapasztalatot, amiről „nem beszélünk” vagy épp összevissza beszélünk. Hiszek benne, hogy ezek a kerek egész történetek érdemben megválaszolják a miérteket, megmutatják az összefüggéseket, és árnyalják a képet. Az alaptalan és érdemi tudás nélküli vádaskodás helyett érteni szerettem volna mind a megcsalás, mind a bántalmazás kiterjedt társadalmi jelenségét.
Honnan jött az ötlet, hogy pont ezt a témát dolgozd fel?
Amikor tavaly ősszel a Weinstein-botrány hatására itthon is elindult a #MeToo-kampány, igencsak megdöbbentem, hogy micsoda elemi erővel tör felszínre rengeteg elfojtott fájdalom, indulat és sérelem. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi mozog a társadalom kollektív tudatalattijában, a mélyebb rétegekben. Szerettem volna a maguk teljességében megismerni a rövid Facebook-posztok mögötti történeteket. A felszínre hozáson és a kibeszélésen túl azt a hatást várom a könyvtől, hogy közösséget teremtsen, vagyis a bántalmazásban érintettek a sorstársaik történeteit olvasva kevésbé érezzék magukat egyedül, kevésbé érezzék szégyellnivalónak a velük történteket. Másrészt szerettem volna hitelesen bemutatni, hogy egyáltalán hol kezdődik a bántalmazás, hogyan bomlik ki a bántalmazó folyamat, és milyen kisebb-nagyobb vagy épp maradandó károkat okozhat. Rengeteg szenvedéstől meg tudnánk kímélni magunkat, ha pontosan ismernénk a bántalmazás eszköztárát és a bántalmazó folyamat működését. Általában semmiféle oktatást, tudást nem kapunk ezzel kapcsolatban, ezért ahelyett, hogy már az első intő jeleknél felbontanánk a kapcsolatot a bántalmazóval, leginkább utólag, a saját kárunkon tanulunk.
Magyarországon mekkora problémát jelent a családon belüli erőszak?
Az adatot, hogy Magyarországon a nők 30-40%-a válik élete során valamilyen erőszak áldozatává, egy 1998-ban készült nagy, országos kutatásból tudjuk, hasonló kaliberű hazai felmérés azóta sem készült – bár nagy változások azóta sem történhettek, mert az arányokat egy 2012-es EU-s kutatás is alátámasztotta. Ebből is az derült ki, hogy a bántalmazásoknak nagyobb részét a nők a saját partnerüktől szenvedik el. Ezek a kutatások viszont kizárólag a nők tapasztalataira kérdeztek rá, a bántalmazott férfiak arányáról így szinte semmit sem tudunk. Ha a kriminológiai statisztikákat nézem, akkor azt mondhatjuk, hogy a zaklatás tényállása, amely közel egy évtizede része a magyar jogrendnek, jelenleg a leggyakoribban elkövetett bűncselekmények egyike. A gyerekbántalmazási esetek mindössze 5 százaléka kerül napvilágra, a többi örökre a bántalmazó és az áldozat titka marad. Ezen a téren különösen nagy a látencia.
A családon belüli erőszak kapcsán rögtön mindenki a nőkre gondol, holott a férfiak is lehetnek áldozatok. A könyvedben meg is szólalnak férfiak. Mennyire mások az ő tapasztalataik?
Egyáltalán nem volt nehéz férfi áldozatokat találni, sőt. Számtalan olyan férfivel beszéltem, aki kisfiúként vált például bántalmazó anyja áldozatává. Az egyik férfi interjúalanyom pedig alig élte túl a felesége egyik fizikai támadását. Nagyon megrázó történet. Én egyébként nem látok érdemi különbséget abban, ahogy egy nő vagy egy férfi áldozattá válik. A bántalmazás nem gender, hanem hatalom kérdése, így a frontvonal alapvetően nem nő és férfi, hanem agresszor és áldozat között húzódik. Bántalmazó abból lesz, aki a másikat különféle eszközökkel elnyomva elkezd módszeresen hatalmaskodni a másik felett.
Azt szokták mondani, hogy a férfiakra inkább a fizikai erőszak jellemző, a nőkre pedig a lelki terror. Igaz ez? Egyáltalán, ezzel a gondolattal nem üzenjük azt, hogy ha egy nő megüt egy férfit, az nem baj?
Kapcsolódva az előző kérdéshez, itt sem tennék különbséget nők és férfiak között. A Láthatatlan pokol történeteiben ugyanúgy szerepelnek fizikailag bántalmazó nők, ahogy lelki terrort űző férfiak. Nagyon tetszik a mondás, hogy a szavak jobban tudnak ölelni, mint a kéz, és jobban szúrni, mint a kés. Arról nem is beszélve, hogy a bántalmazás a legtöbb esetben folyamat, ami legtöbbször ártatlannak tűnő, manipulatív megjegyzésekkel , ha tetszik, lelki terrorral indul, majd a másik ellen irányuló, durva fizikai agresszióban csúcsosodhat ki. A bántalmazó folyamat lényege, hogy a hatalmaskodó, uralkodó fél eleinte nagyrészt indokolatlanul kritikus, bántó megjegyzésekkel, leértékelő, illetve birtokló gesztusokkal módszeresen tönkreteszi a másik önbecsülését, ami zöld utat nyit ahhoz, hogy az áldozat végül szó nélkül eltűrje, természetesnek vegye azt is, ha naponta elverik vagy lelökik a lépcsőn.
A könyvedben megszólal egy meleg férfi is. Mennyire lógott ki a története a heteroszexuális felek történetei közül?
Egyáltalán nem lógott ki, a bántalmazó dinamika ebben a kapcsolatban is tökéletesen ugyanúgy zajlott, mint egy heteroszexuális kapcsolatban. Például pont ebből a történetből rajzolódott ki a legjobban, hogy a bántalmazók tipikus eszköze az elszigetelés, amikor intrikával és/vagy állandó bűntudatkeltéssel és veszekedéssel teljesen leépítik az áldozatuk szociális hálóját; végül már annyira kalitkában tartják az illetőt, hogy már dolgozni sem hagyják. Sokan nem gondolnak bele, hogy már az is bántalmazás, ha az egyik fél nem hajlandó kivenni a részét a házimunkából, és minden feladatot a másikra hagy. Ez a működés ugyanúgy kialakul két férfi közt is egy meleg kapcsolatban.
Mi a helyzet a családon belüli erőszakkal a melegek között? Sok korlátolt sztereotípiára gondolhat az ember, például, hogy a melegek gyenge, finom emberek, ezért nem bántják egymást. Vagy a másik véglet: a melegek is férfiak, biztosan könnyebben jár el a kezük, főleg, hogy másik férfit üthetnek meg, amit abszurd módon jobban elfogad a társadalom.
A bántalmazás okozta rettegés és szégyen univerzális, ahogy az is, hogy bántalmazóvá válni mindig döntés kérdése. Még akkor is, ha ezt nem tudatosítjuk magunkban. A bántalmazással foglalkozó egyik nagy elméleti iskola szerint a bántalmazás jelensége a máig fennálló patriarchátus természetéből fakad, abból, hogy a férfiak elnyomják a nőket. A másik iskola, az úgynevezett családelmélet szerint a bántalmazás jelensége a családtagok vagy az egyik családtag szegényes kommunikációs készségére, a konfliktuskezelés elégtelenségére vezethető vissza. Miközben a feminista elméletnek is megvan a maga igazsága, a könyvben szereplő történetek inkább a konfliktus-elméletet igazolták. Miután a melegek is élhetnek kvázi házasságban, vagyis bejegyzett élettársi kapcsolatban Magyarországon, illetve ha kerülőutakon is, de ma már ők is vállalhatnak gyermeket, azt látom, hogy a családon belüli erőszak náluk is nagyrészt abból ered, hogy nem tanuljuk meg a helyes konfliktuskezelést, és nem tudunk kellően pontosan és asszertíven kommunikálni a gondolatainkról és az érzéseinkről.
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
