„Nagyon tetszik valaki, de nem tudom eldönteni, meleg-e, vagy sem. Meg tudnád mondani?” Ismerős kérdés lehet ez valamennyi meleg lány és fiú számára. A tudomány jelenlegi állása szerint ráadásul nem is alaptalan a feltevés, miszerint valóban képesek vagyunk megítélni mások szexuális orientációját. De mi állhat pontosan a gaydar, avagy melegradar hátterében?
A melegradar
A gaydar, vagy más néven „melegradar” egy olyan intuitív képességet takar, amelynek birtokában valaki képes meghatározni mások szexuális irányultságát akár már egyetlen pillantás alapján. Nem véletlenül – gondolhatnánk –, hiszen ismerünk olyan sztereotípiákat, amelyekkel találkozva azonnal könnyűszerrel kirakjuk a puzzle-t. Gondoljunk csak a meleg férfiak egy részénél tapasztalható feminin jegyekben gazdag gesztikulációra, vagy a „butch” stílusban öltözködő leszbikus nőkre. Azonban az esetek többségében a szexuális irányultság nem ölt testet egyértelmű jelekben – a mindennapok tapasztalatai alapján mégis elmondható, hogy a homoszexuális emberek könnyebben „ráéreznek” mások szexuális orientációjára.
Képkockáktól a szexuális orientációig
A gaydar tudományos igényű vizsgálata korábban kezdődött, mint gondolnánk. Ismereteink szerint a legelső tanulmány 1987-ben látott napvilágot, ebben Lawrence Simkins pszichológus professzor és kutatócsoportja arra a megállapításra jutott, hogy a gaydar nem több egyszerű városi legendánál. Azonban az 1990-es évek után publikált kutatások eredményei sorra cáfolták Simkins állításait.
1999-ben Nalini Ambady pszichológus és kutatótársai arra kértek fel egy 25 önkéntesből álló csoportot, hogy a Kinsey-skálán határozzák meg saját szexuális orientációjukat. Ezt követően egy 1 perces videót készítettek róluk, miközben a következő kérdésre kellett válaszolniuk: „Hogyan egyezteti össze az egyetemi tennivalókat a magánéletével”? Az 1 perces videókból 10 másodperces részleteket vágtak ki, majd ezeket a részleteket lenémítva levetítették további 35 önkéntesnek. Utóbbiak feladata az volt, hogy a 10 másodperces néma bejátszások és saját megérzéseik alapján döntsék el a videókban látott emberek mindegyikéről, hogy hol helyezkedhetnek el a Kinsey-skálán. Ambady eredményei szerint a 35 főből álló „ítélőbizottság” 70 százalékos pontossággal találta el a másik önkéntes csoport tagjainak szexuális orientációját csupán a 10 másodperces, néma videórészletek alapján.
A későbbiekben ezen eredményeket Michael Bailey pszichológus professzor szintén alátámasztotta további vizsgálatokkal. Bailey arra is rámutatott, hogy ugyanezt a kísérleti felállást alkalmazva akár gyermekkori, hétköznapi élethelyzeteket megörökítő felvételek alapján is „ráérezhetünk” mások jövendőbeli szexuális orientációjára.
Madarat tolláról…
Későbbi vizsgálatok azt találták, hogy a gaydar akkor is hasonló hatékonysággal működik, ha nem látunk többet a kérdéses személy arcánál. Sőt, Nicholas Rule átfogó kutatásai arra a meghökkentő eredményre jutottak, hogy számos esetben elegendő csupán az arc egyes részleteit – különösen a szemeket – szemügyre vennünk, hogy megítéljük mások szexuális orientációját. A kísérletek kiterjesztése rámutatott, hogy a felismerés a másodperc törtrésze alatt, 40 milliszekundum eltelte után bekövetkezhet. Ez a rendkívül rövid reakcióidő arra utal, hogy gaydar azonnal és automatikusan megkísérli felmérni az újonnan látott emberek beállítottságát.
A gaydar azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy. A homoszexuális férfiak és nők gaydar képessége statisztikailag jobban teljesít, mint a heteroszexuális férfiaké és nőké. A heteroszexuális nők valamennyivel pontosabban képesek megítélni mások szexuális orientációját, mint a heteroszexuális férfiak, és ez a képességük a peteérés időszakában jelentősen felerősödik. A jelenség hátterében valószínűleg az állhat, hogy a nők a peteérés időszakában jobban vonzódnak az olyan férfiakhoz, akikben látják a gyermeknemzés potenciálját, és ezzel egy időben a spektrum másik végletét – tehát a homoszexuális férfiakat – is jól azonosítják. A homoszexuálisok hatékony gaydar-adottságát valószínűleg az magyarázza, hogy a heteroszexuálisokhoz képest több tapasztalatuk van más melegekkel kapcsolatban, illetve – a heteroszexuális nőkhöz hasonlóan – evolúciós előnyt jelenthet, ha gyorsabban felismerik a hasonló szexuális érdeklődésű társaikat.
Egyes kutatások nem az arcot, a testtartást vagy a járást vették górcső alá, hanem a beszédet, a használt intonációt és a betűk kiejtési módját. Sue Lenville, a Marquette Egyetem tudósa számos különbséget határozott meg a meleg és a heteroszexuális férfiak beszédstílusa között. A legszámottevőbb eltérést az S hang kiejtésénél tapasztalták, melyet meleg férfiak átlagosan hosszabban és magasabb csúcsfrekvenciával ejtenek ki. A felmérésben részt vevő személyek meglepően magas, 79,6 százalékos pontossággal voltak képesek meghatározni valaki szexuális orientációját a beszédstílusa alapján.
Kritikus hangok
William Cox és munkatársai szerint az ember szexualitására semmilyen testi karakterisztikus jegy nem utalhat. A szexuális orientáció villámsebességű megítélése csupán a társadalomban élő sztereotípiákon alapszik, és azok hiányában a megítélés már közel sem tekinthető pontosnak. Például egy divatosan vagy világos színekbe öltöző férfit gyakrabban ítélnek melegnek, míg az ettől eltérő ruházatú homoszexuális férfiakat nagyobb eséllyel heteroszexuálisnak. Ugyanez a kutatás rámutat arra is, hogy a tanulmányok nem veszik figyelembe a meleg férfiak valójában alacsony arányát a társadalomban (hamis pozitív paradoxon), amelynek következtében a laborokban mérhető nagy pontosság a való életben magas pontatlanságot jelent.
A mesterséges intelligencia és a szexualitás
William Cox véleményének ellentmondanak azonban a képfelismerő mesterséges intelligenciával elért eredmények. 2017-ben egy algoritmus segítségével a Stanfordi Egyetem munkatársai, Michal Kosinski és Yilun Wang társkereső oldalakon fellelhető profilok képeit felhasználva összehasonlította heteroszexuális és homoszexuális nők és férfiak arcvonásait. Bár a mesterséges neurális hálózat 74-81 százalékos pontossággal volt képes meghatározni a fényképeken szereplők szexuális orientációját, ezek az eredmények még mindig nem meggyőző bizonyítékai annak, hogy léteznek a homoszexuálisokra jellemző testi jellegzetességek. Elképzelhető, hogy a mesterséges intelligencia a képek szöge, a fényviszonyok, vagy a képeken szereplők általános ápoltsága alapján döntött, és nem például jellegzetes arcvonásokat azonosítva. Fenti jellemzőket figyelembe véve nyilvánvalóan jelentős különbségeket találhatunk a társkeresőkre feltöltött szelfik és a vizsgálatra önkéntesen jelentkező heteroszexuális emberek képei között.
Valóban megéri?
Joggal merül fel a kérdés, hogy valóban bölcs dolog-e feltárni olyan fizikai tulajdonságokat, melyek „ránézésre” árulkodnak valaki szexuális orientációjáról. Kosinski és Wang tanulmányuk végén aggodalmukat fejezték ki, miszerint rossz kezek között, például illiberális és homofób társadalmakban a homoszexuálisokat arcról felismerő mesterséges intelligenciát egy társadalmi réteg szisztematikus üldözésére, akár kiirtására használhatnák.
Rendelkezhetünk tehát szexuális orientációnkra jellemző testi adottságokkal? Esetleg a testtartás, a járás, a hanghordozás, esetleg a sztereotip viselkedési formák az árulkodó jegyek? Ahogyan Kosinski és Wang írja, a válasz valószínűleg ezen jellemzők bonyolult összjátékában keresendő. Az intenzív tudományos kutatások ellenére a kérdés a mai napig nyitott maradt, és egyáltalán nem biztos, hogy bölcs dolog pontot tenni a végére.
Bukva Mátyás
Instagram: cats.on.c0caine
