A BoyOnGo rovat idei cikkeiben eddig a tavalyi egy hónapos ázsiai kalandjaim publikus részéről meséltem, de szerettem volna most már valami újat és aktuálisabbat írni, még ha az elmúlt hónapok sok mindenről szóltak, csak az önfeledt utazásról nem. Ahogy nem véletlen az sem, hogy végül nem fejeztem be a hosszú utazásom élménybeszámolóját.
Augusztusban azonban egy keddi reggelen gondoltam egyet, és teljesen spontán lefoglaltam egy repjegyet Máltára, és csütörtökön már indultam is szeretett kis mediterrán szigetországomba. Így most a vietnámi és csiangmaji élmények helyett a poszt-COVID utazási beszámolómat osztom meg veletek.
Tervek nélkül a legjobb
A spontán és nem tervezett utazások teljesen termesztések nálam, általában mindig így utazom, és így gyűjtöm a legjobb élményeket és új barátságokat is.
Volt egy repjegyem, az utazásom előtt egy nappal már szállásom is San Ġiljanban, a buli és az éjszakai élet városában. A többi meg jött magától.
A budapesti repülőteret régen láttam ennyire kihaltnak és üresnek, de valahogy cseppet sem riasztott el a látvány és az utazási kedvem sem ment el ettől. Viszont az indulás napján adták át teljes egészében az elkészült új fapados utasmólót, ami ugyan teljesen üres volt, viszont végre mondhatjuk, hogy „nyugati színvonalú” csarnokban várakoztam. Már az is furcsa volt, hogy a korábbi bádogdobozhoz alkalmanként a bokáig álló vízben sétálás helyett most mozgólépcsőn vezetett az út a beszállókapukhoz és mindössze pár lépést kellett megtenni a termináltól a gépig.
Mivel már harmadik alkalommal jártam Máltán – bár ez volt az első, amikor munka miatt mentem – elég rutinos voltam a reptérről a szállodába való bejutással. Az itthon is ismert Bolt taxitársaság Máltán is működik, ezért ugyanazzal az applikációval rendeltem egy taxit és mindössze 20 perc alatt már a szállásomon is voltam. Választhattam volna a helyi tömegközlekedést is, de mivel délután érkeztem és még szerettem volna napozni – és persze meginni az első italt –, ezért inkább a gyorsaság mellett voksoltam.
Szándékosan olyan szállodát választottam, aminek van medencéje, hogy a kora estéket még a „vízpart” mellett tölthessem némi alkoholos finomságot szürcsölve és D-vitamint vételezve a sápadt testemnek.
Málta melegen
Több máltai barátomnak is írtam, hogy érkezem, de végül nem tudtam mindenkivel találkozni, viszont David és a férje, Jason már az első estén vendégül láttak a Vallettában nemrég nyitott bárjukban, a San Ġiljanban lévő egyetlen máltai meleg szórakozóhely kistestvérében, a Michelangelo Lounge-ban. Csütörtök este és turisták erőteljes hiánya lévén nagyon kevés vendég volt az egyébként csodálatos panorámával bíró, óriási szabadtéri, a kikötőre néző terasszal rendelkező bárnak. Sokat beszélgettünk arról, hogyan érintette Máltát és a helyi meleg életet a vírus, és merre tovább, miközben a gin-tonic-ok megállás nélkül érkeztek, nehogy kiszáradjak a tikkasztó hőségben.
Nem sokkal később átmentünk a már említett, San Ġiljanban található Michelangelo Clubba, ami az akkor érvényes korlátozások miatt mindössze 30 vendéget tudott fogadni, így az ugyan nem nagy szórakozóhelyen elég szellősen voltak a vendégek. De ez egy cseppet se zavart, mert legalább volt hely táncolni.
Ahogy az lenni szokott, elég hamar sikerült ismét barátkozni: két nagyon fiatal, 19 éves német fiúval, majd később szaúdi, lengyel és angol srácokkal is beszélgettünk, és a végére a hely befogadóképességének harmadát már a mi társaságunk alkotta.
Máltán egyébként jelenleg nem is található több kifejezetten LMBTQ hely, viszont havi rendszerességgel várja a popzene kedvelőit a Lollipop parti, ami idén szintén elmarad. Az ország viszont nagyon nyitott és a máltai emberek nagyon kedvesek, ezért egy percig sem kérdés, hogy bármelyik bárban vagy szórakozóhelyen jól érezhetjük magunkat, de tudunk éppen ismerkedni is.
Tervek nélkül is kellemes végeredmény
A másnap délelőtti munkám után egy Máltán élő magyar fotóssal, Gergővel találkoztam, aki nagyon sok hasznos programötlettel látott el, amíg a 35 fokos melegben lecsúszott két Aperol Spritz és ez megadta a kezdő hangulatomat a strandoláshoz.
Elindultam a tűző napon gyalog az egyik strandra, forgalommal szemben – persze egy mellékúton –, a fülemben bömbölő zenével és olyan tervekkel, hogy én most kajakozni fogok.
Persze ehhez próbáltam nem kevés mennyiségű vizet meginni előtte, hiszen felelőtlenül alkoholos állapotban nem megyünk a vízbe. Pechemre az utolsó egyszemélyes kajakot előttem vették ki, így maradt a strandolás a Paradise Bay-ben, amit természetesen nem bántam meg, hiszen nagyon tiszta volt a tenger és a hőmérséklete is tökéletes volt a fürdéshez.
Gasztronómiai élmények Máltán
Nálam minden utazás elengedhetetlen kelléke, hogy belekóstoljak a helyi dolgokba. A félreértések elkerülése végett itt most nem a pasikra, hanem a gasztronómiai élményekre gondolok. A szigetország ikonikus étele a máltai nyúl, amelyet többféleképpen tudunk megkóstolni, én a kikötőben található nagyon hangulatos kis étteremben egy kicsit a pörköltre hasonlító változatot próbáltam ki.
A szigeten nagyon sok jó hely van, és valószínűleg Olaszország közelsége miatt több kiváló itáliai étterem közül is válogathatunk. Én Gergő ajánlására kipróbáltam a szintén az öbölben található Cuba nevű latin éttermet, ahova később is visszamentem, hiszen ez a konyha amúgy is közel áll hozzám.
Életem egyik legjobb élménye Máltán
Nem vagyok az a típus, aki szeret egész nap a tengerparton feküdni és süttetni magát, inkább az adott hely önálló felfedezését és az aktív programokat részesítem előnyben. Mivel Málta nevezetességeit már első látogatásomkor nagyjából végigjártam, ezért most úgy döntöttem, hogy valami izgalmas programot keresek magamnak. A Kék Lagúna meglátogatása szerepelt a terveimben, de azt nem tudtam, hogy mit is fogok ott csinálni. Gergő javaslatára vettem egy kezdő búvárszettet (szemüveg és pipa) és szombat délelőtt a Sliemma kikötőjéből induló Hop-On Hop-Off hajóval átmentem Comino szigetére. Az egész napra szóló jegyet a szállodában vettem meg 15 euróért. Ezzel elvileg – a buszhoz hasonlóan – a több helyen kikötő hajóval átmehettem volna Gozóra is, de fogalmam se volt még akkor, hogy egész napomat Cominón fogom tölteni.
Amikor megérkeztem, már rögtön kiszúrtam két helyet is, ahova el akartam menni. Végül egy rövid séta utána egy sziklás öbölbe másztam le, és – hátrahagyva a táskámat a snorkeling felszerelésemmel – nagyon óvatosan ugyan, de elkezdtem felfedezni az öblöt. A víz annyira tiszta volt, hogy több méterre le lehetett látni az aljára, viszont a kiálló sziklák miatt nagyon óvatosnak kellett lennem. Mivel elég sok nyaralásom alkalmával szereztem már különböző sérüléseket vagy kerültem extrém helyzetekbe, ezért most duplán próbáltam vigyázni magamra, ugyanis itt nem nagyon volt, aki hirtelen a segítségemre siessen, ha valami hülyeséget csinálok.
Az első nagy élmény akkor ért, amikor a búvárszemüveggel elkezdtem megcsodálni mindazt, ami a közvetlen környezetemben, a víz alatt történt. Körülöttem úszkáló halak, a sziklákon megtelepülő csodálatos növényzet fogadott, amelynek látványával nehezen tudtam betelni. Igazából észre se vettem, hogy már több mint egy órája a vízben lubickolok és úszkálók az öbölben sziklák között vagy éppen a természet formálta sziklakapu alatt.
A második célállomásomat már a hajóról kinéztem magamnak, a kezdő búvárkodás után utam a hajókikötő másik oldalához vezetett. Egy rövid technikai szünet – ebéd – után még sétáltam egyet a sziklák tetején, majd a kicsit zsúfolt strand felé vettem az irányt, ahol persze egy percet se terveztem időzni, ugyanis a szomszédos minisziget, Cominotto felé vettem az irányt, mégpedig úszva. Nem nagyon érdekelt, hogy milyen távolságra van a sziget, tudtam, hogy odáig simán eljutok. Mivel most ezt a cikket épp Budapestről írom, ezért egyértelmű, hogy a visszaút is sikeres volt.
De nem nagyon értem be annyival, hogy átmegyek, majd vissza, hiszen a túloldalon egy barlang hívogatóan csak arra várt, hogy én beússzak és átmenjek a túloldalára, ahol már a nyílt tenger fogadott.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak izgalmas pillanatok bent a barlangban, de óriási élmény volt, és az erős áramlatok idején inkább kapaszkodtam erősen a barlang falába és pihentem egy kicsit a haladás helyett. Igazából jobban zavart az a pár ember körülöttem, akik több alkalommal belém rúgtak úszás közben, vagy épp megálltak a barlang közepén és poénosnak tartották a videózást, miközben egyre erősödő áramlat érkezett. Miután visszaértem a barlang bejáratához, felmásztam még az egyik sziklára és lőttem én is pár szelfit, hogy megörökítsem a kalandomat, majd siettem vissza Cominóra, ahonnan nem sokkal később már ment is vissza a hajó Máltára.
Máltai kiruccanásom ismét bebizonyította számomra, hogy sokszor mennyire jó tervek nélkül és teljesen spontán utazni, és hogy egy négynapos, aktív, és izgalmakkal teli feltöltődés sokkal többet érhet egy egyhetes nyaralásnál.
Ne feledjétek: a világ csak arra vár, hogy felfedezzük!
Erdei Zsolt
Instagram: @ezsoltee
