Az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án avatták fel a Trianon-emlékművet a Kossuth téren. Az Összetartozás emlékhelyén mondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnöknek azonban sikerült elejtenie egy olyan félmondatot, ami nem feltétlenül az összetartozás érzését kelti majd sok magyarban.
Mint az emlékezetes, az elmúlt napokban több homofób indíttatású gyűlölet-bűncselekmény is történt. Először radikális fociultrák szaggatták le és gyújtották fel a ferencvárosi önkormányzat szivárványzászlóját. A fővárosi polgármesteri hivatal és újbuda önkormányzatának épületéről Novák Előd vette magához a zászlókat, kedden pedig a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tucatnyi tagja próbálta megzavarni a magyarországi szivárványcsaládok helyzetéről szóló kerekasztal-beszélgetést.
Már az első zászlóletépések idején megszólalt az amerikai nagykövetség, és aggodalmukat fejezték ki a történtek miatt. „A szabad véleménynyilvánítás alapvető jog, amelynek megfélemlítés nélküli gyakorlását lehetővé kell tenni. Egyetlen társadalomban sem szabad tolerálni neonáci és más gyűlöletcsoportokat.”
Minden normális országban már az első zászlóletépés idején megszólal az állam valamelyik képviselője – jobb helyeken maga a miniszterelnök – és ítéli el a gyűlölet-bűncselekményeket. Itthon az a szomorú, hogy ilyet már nem is vár az ember, hanem magától értetődővé vált a hallgatás. Hallgatnak a miniszterek, a miniszterelnök, a köztársasági elnök.
A miniszterelnök most mégis megszólalt, csak épp a lehető legkevésbé elegáns módon. Hiszen az államalapítás ünnepén, pláne a nevében az összetartozást őrző emlékhely avatásán nem azt várják a magyarok egy miniszterelnöktől, hogy szavaival nemzetellenesnek nyilvánítsa félmillió honfitársát. Persze nem így direktben, hiszen a híres pávatáncához hasonlóan ügyesen forgatja a szavakat. Szerinte a Nyugat már lemondott az évezredes nagyság és sikerek mögötti felhajtóerőkről, a házasság és az utódok nyújtotta boldogságról, a nemzeti kultúrák szellemi energiájáról, ezt pedig így foglalta össze:
„Helyette istentelen kozmosszal, a családok szivárványosításával, migrációval és nyitott társadalmakkal kísérletezik.”
Kísérlet? Nem, miniszterelnök úr, nincs itt semmiféle kísérlet. Segítség van, amivel az azonos nemű párok tudnak hozzájárulni a társadalom jólétéhez. Ha egy életközösséget alkotó két nő vagy két férfi úgy dönt, hogy örökbe fogadna egy gyereket, akkor ők elsősorban egy gyermeken segítenek. Megadják neki mindazt a figyelmet, szeretetet és törődést, amit a legjobb árvaházban sem kaphat meg. És mintha megfeledkeznénk arról, hogy az a gyermek azért került árvaházba, mert a saját – heteroszexuális – szülei nem tudtak vagy nem akartak gondoskodni róla.
Ilyen helyzetben talán ne azokat tessék hibáztatni, akik segítenének.
Egy eltaszított gyermek boldogságát tudják megalapozni az azonos nemű párok. Ez a legfontosabb. De ezen a boldogságon túl minden egyes örökbefogadás a társadalom jólétét is elősegíti azzal, ahogy ezek a gyermekek a lehető legtöbb lehetőséget megkapják az élettől egy szivárványcsaládban.
„A szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz.”
– ezt írta Szent István királyunk Imre herceghez intézett intelmeiben. Ezer évvel később a magyar szivárványcsaládok pedig ugyanezt teszik. Boldog augusztus 20-át, miniszterelnök úr!
