Mediterrán hangulat, szikrázó napsütés, gazdag kultúra és sokszínű gasztronómia – semmi esetre sem elhanyagolható tényezők, ha az utazástervezés során a Máltai Köztársaság mellett döntünk.
Az Európai Unió legkisebb tagállama nem véletlenül vált népszerű célállomássá hazánkban, főleg, mióta a fapados légitársaságok két és fél órán belül elrepítik utasaikat a fővárosba, Vallettába. Az előttünk álló hónapokra gondolva további előnyként említhetjük, hogy Máltán még a hidegebb, októbertől februárig tartó időszakban is 15 °C körül mozog a hőmérséklet, és akkor a látnivalók sokaságáról és a rengeteg helyi finomságról még nem is beszéltünk.
Érkezés után – napszaktól függően – érdemes betérni egy kávézóba vagy kocsmába az első helyi étkezés előtt, ahol egyből magával ragad a helyi laza, közvetlen hangulat. A déli országokban megszokottnak számító, beszélgetés közben szenvedélyesen gesztikuláló öregurak itt sem maradhatnak el, de teljesen random módon belefuthatunk valamelyik helyi rezesbanda és a tagok baráti köre által rögtönzött mini-fiestába is.
Látogatásod során ne hagyd ki a Kinnie-t, a máltaiak nemzeti üdítőitalát, ami fanyar, narancsos-gyömbéres-tonikos ízvilágával nagyszerű szomjoltó. Vacsorához válogathatunk az ország borai közül (a Marsovin és az Emmanuel Delicata a két legrégebbi pincészet, mindkettőt az 1900-as évek elején alapították), de érdemes megkóstolni a CISK nevű, helyben készült sört is.
Málta gasztronómiájában amúgy egészen különleges módon keverednek az angol, olasz és arab jellegzetességek, és függetlenül attól, hogy a „húst hússal”-típusú ételeket, a tengeri herkentyűket, vagy éppen a friss zöldségeket részesíted előnyben, itt biztosan találsz kedvedre való fogást.
Ha szereted az olívabogyót, a szárított paradicsomot és a kecskesajtot, az előételek lesznek a kedvenceid, előbbiek ugyanis többféle mártogatós szósz (a húsmentes étrendet követők számára nagyszerű választás lehet a disznóbabból készült bigilla) és elképesztően finom kenyerek (hobz) kíséretében kvázi kötelező elemei a tányéroknak. A sokféle helyi készítésű sajt közül kiemelkedő népszerűségnek örvend a gbejniet, amelyet Gozo, a köztársaságot alkotó négy sziget közül a legészakibb területén tartott kecskék és juhok tejéből készítenek.
Gyakran találkozhatunk az étlapokon a soppa ta’ l-armla, vagyis az özvegy levese, valamint a hallevest jelentő aljotta elnevezésekkel. Előbbi a szegény özvegyek számára is elérhető, olcsó alapanyagokból – sok zöldségből, paradicsomsűrítményből, tojásból, sajtokból –, míg utóbbi hal, rizs, fokhagyma, paradicsom és citrom felhasználásával készül. Elsőre talán szokatlannak tűnhetnek ezek a kombinációk, úgyhogy ha vonakodsz az újdonságoktól, tartalékold az energiád a főételekre!
Málta nem hivatalos nemzeti étele ugyanis nem más, mint a fenek fedőnév alatt futó nyúlhús, amelyet legtöbbször kétféle módon, sütve vagy párolva fogyasztanak, de gyakran előfordul a tésztaételek szószaiban is. Ha valami kevésbé extrém fogásra vágysz, és nem találsz kedvedre valót a tenger gyümölcsei között, talán szimpatikus lesz a bragjoli (olívás marhahús) vagy a tigiega mimlija (sült töltött csirke). Ha inkább a húsmentes ételek közül szemezgetnél, próbáld ki a brungiel mimli-t, ami nem más, mint az olívával, fokhagymával, paradicsommal, és éttermenként változó további hozzávalókkal töltött padlizsán.
A timpana-tviszont csak akkor válaszd, ha szénhidrát-napot tartasz, vagy ha evés után igencsak intenzív városnézést tervezel, különben egy tál sült tésztával vívott nyertes küzdelem után csak felesleges bűntudatod lenne. Képzeld csak el: adott egy tál makaróni, leöntve fűszeres szósszal, megszórva egy kis parmezánnal – eddig nincs benne semmi kivételes, ugye? Mennyivel másabb a kép, ha hozzátesszük, hogy az előbb említett tál valójában nem más, mint egy lepény, ami a tartalmával együtt a sütőben pirulva várja, hogy az asztalodra kerülhessen. Az étel némileg kalóriaszegényebb alternatíváit pastizzi (ricottával vagy borsóval töltött tésztabatyuk) vagy qassatat (ricottával vagy spenóttal töltött mini piték) néven keresd.
De ne feledkezzünk meg a szintén helyi különlegességnek számító kolbászokról sem! A zalzett tal-Malti főként sertéshúsból, házilag készült fokhagymás és ízlés szerint fűszerezett kolbász, amelyet a helyiek esetenként nyersen, míg a külföldiek többnyire szárítva, sütve vagy grillezve fogyasztanak.
A rengeteg finomság ellenére fontos odafigyelni a mértékletességre, hiszen vétek lenne kihagyni a desszertek nyújtotta élvezeteket. A legkülönlegesebb ezek közül talán az imqaret, ami datolyával töltött, olajban sült tészta, amelyet porcukorral szórnak meg és gyakran fagylalttal tálalnak. A változatosan összeállított, friss gyümölcssaláták az egészséges életmód kedvelőinek nyújtanak örömforrást, de talán még a legelhivatottabb diétázók is elcsábulnak az olasz fagylaltok és a brit hatás ihlette krémek sorát látva.
Az édesszájú látogatók számára Málta igazi ínyencségeket tartogat: a qagħaq ta’ l-għasel egy mézzel és melasszal készült gyűrű, igazi arab ihletésű csemege, de amit igazán szívesen bevezetnék itthon, különösen a téli időszakban, az a forró csokoládés-konyakos koktélba áztatott sült gesztenye, amit szerecsendióval és szegfűszeggel ízesítenek, és amit imbuljuta néven találsz meg, ha esetleg mostanában arra jársz.
Előfordulhat, hogy egy, a helyi finomságokat felvonultató menüsor elfogyasztása után a látványosságok megtekintése helyett szimpatikusabbnak tűnik a szieszta előnyben részesítése – avagy egy könnyű, a szállásig tartó sétát követő erőgyűjtés a következő étkezéshez. Bármi legyen is a döntésetek, egy dologban, remélem, megegyezhetünk: Málta nem hiányozhat egyetlen gasztrokalandor bakancslistájáról sem!
Lancz Alexandra
