A függőségről legtöbbünknek egy olyan ember jut eszébe, akinek az alkohol, a nikotin, a drog, a szex, esetleg a szerencsejáték határozza meg a mindennapjait. Néhányan talán megemlítenénk még a társfüggőséget és a „munkaholistákat” is. Egy-két embernek pedig eszébe jutnának azok az ismerősei, akik harminc éves koruk után még mindig a szüleiknél laknak. Ezzel szinte mindenki részéről le is lenne tudva a téma.
A függőség csaknem mindenki szerint látványos, és hosszú távon negatív irányban befolyásolja az ember életét. Alkoholista, aki rendszeresen fogyaszt alkoholt, esetleg nap mint nap részegre issza magát. Nikotinfüggő, aki dohányzással károsítja az egészségét. A drog-, a szex- és a szerencsejáték-függőség is mindenki számára ismert. A felsoroltak közül mindegyik függés egyértelműen meghatározható, az adott ember környezetében pedig előbb vagy utóbb nyilvánvalóvá válik.
A társfüggőség már kicsit nehezebben definiálható és árnyaltabb. Különböző teszteket dolgoztak ki arra, hogy valaki meg tudja magáról állapítani, hogy társfüggő-e vagy sem. Nehéz megállapítani, hogy két ember csak az anyagiak, az egyoldalú gondoskodás, a különféle elvárások, vagy éppen a magánytól való félelem miatt van együtt, vagy azért, mert tényleg szeretik egymást. A kívülállók számára nem mindig egyértelmű, hogy egy kapcsolatban hosszú távon mind a ketten annyit adnak, mint amennyit kapnak, és ettől lehet akár harmonikus is az életük.
Ugyanez a helyzet a munkaholizmussal is, ami előbb vagy utóbb kiégéssel párosul, ahogy végső soron mindenfajta függőség. Itt viszont már tényleg nehéz megtalálni a határvonalat. Nem könnyű rájönni, hogy egy ember miért mindig csak a munkájával foglalkozik. A munkáján keresztül méri le saját értékét? Önmagának vagy másoknak akar bizonyítani? Vagy tényleg élvezi és szereti, amit csinál? Az utóbbi nem kiégéshez, hanem önmegvalósításhoz vezethet. De hol a határ?
Amikor egy látszólag felnőttnek tűnő ember a szüleinél lakik, akkor szinte lehetetlen megállapítani, hogy az anyagiak miatt nem válik le a szülőkről vagy azért, mert szüksége van az állandó gondoskodásra, a biztonságra.
Emiatt a szülőktől való-, a társ-, vagy munkafüggőség sokak számára észrevétlen, ezért nem is jelent problémát. Minden érintett és a külvilág is meg tudja magyarázni, ezért el is tudja fogadni. Nem úgy, mint a látványos, egyértelműen káros hatású függést az alkoholtól vagy a drogtól. Hiába van rossz hatással az ember életére, kapcsolataira, egészségére bármilyen típusú függőség, az emberek mégis megbocsájtó különbséget tesznek közöttük. Sőt, némelyiket észre sem veszik.
Emiatt talán a legtöbb embernek eszébe sem jut, hogy nemcsak az egyértelműen meghatározható, nevesített, látványos függőségek nehezítik meg mindennapjainkat. Pedig már akkor is külső körülmények befolyásolják az életünket, ha ugyan jókedvűen keltünk fel, mégis rossz hangulatban telik a napunk, mert például reggel esik az eső vagy mert félreöntjük a kávénkat, ne adj’ Isten leszúr a főnökünk és még a kollégák is kellemetlenkednek. Ez bizony rányomja a bélyegét az egész napunkra.
Nem mi határozzuk meg a kedélyállapotunkat, amikor mérgesen néz ránk a párunk és emiatt hirtelen rossz kedvünk lesz. Akkor sem, amikor ránk mosolyog a titkos szerelmünk, mi pedig boldogok vagyunk, mert nem tudjuk, hogy ő igazából a szánk szélén lefolyó lekváron szórakozik. Ezek közül mindegyik esetre igaz, hogy nem saját magunktól függ a napunk, hanem egy másik embertől, az ő hangulatától, esetleg az időjárástól, de mindenképpen rajtunk kívülálló körülménytől.
Az életünk sok-sok napból áll, és ha a napjainkat nem mi, hanem a külső körülmények vagy más emberek befolyásolják, akkor az egész életünkkel is ez lesz a helyzet.
Szinte minden ember csak akkor gondolja valakiről, hogy függő, ha egy vagy több, de látványos, egyértelműen meghatározható tényező befolyását látja rajta. Miközben az általa látott, szeretett ember önmaga nem tud függetlenedni a mindennapok külső hatásaitól. Mondhatjuk úgy is, hogy nem tud szabadon élni. A legtöbb embernek hiába indul jól a napja, ha utána az időjárás, a kiömlő kávé, a másik ember véleménye, hangulata befolyással lehet rá. Ha pedig így telnek a napjai, előbb-utóbb nem is lesznek olyan reggelei, amik jól indulnának. Ebbe ugyanúgy bele lehet fásulni, -betegedni, mint az úgynevezett súlyos függőségekbe. Ettől ki lehet égni. Talán még súlyosabban, mert észrevétlenül őrli fel az embert. Senki nem keres orvost, pszichológust azért, mert a napjait nem ő határozza meg és nem ő dönt a saját sorsáról. Senki nem gondolja, hogy ez probléma, sőt mindenkinek ez a természetes, legtöbb esetben már fel sem tűnik.
Ezért érdemes belegondolni, hogy nemcsak a mindenki által ismert függőség lehet káros és kerülendő. Ugyanolyan ártalmasak a mindennapi függőségeink. Ha nem tudunk a külső körülményektől függetlenül élni, megőrizve a belső békénket, akkor nem vagyunk szabadok. Akkor a rossz időjárás, mások rossz kedve, vagy éppen apró félreértések irányítják az életünket, és nem mi saját magunk. Az a szerencsénk, hogy mindannyian eldönthetjük, mit választunk, és a döntéseink miatt senki mást nem hibáztathatunk. Hiszen minden csakis tőlünk függ, senki mástól.
KáVé
