Színes

52 éve kezdődött minden – Ma van a Nemzetközi Pride Nap!

Ma 52 éve, 1969 június 28-án robbant ki a Stonewall-i felkelés New York egyik meleg szórakozóhelyén, amit azóta is az LMBTQ közösség történelmének egyik legfontosabb napjaként tartanak számon. Sőt, ekkor kezdődött a Pride története is.

Az első nem hivatalos pride felvonulásra 1969. július 27-én, egy hónappal a Stonewall-lázadás után került sor. A New York-i eseményen körülbelül kétszázan vettek részt és inkább volt spontán gyülekezés, mint szervezett demonstráció.

 

Az első hivatalos pride felvonulásra 1970-ben, New Yorkban került sor. Több, mint egy tucat szervezet vett részt a szervezésben. A hónapokon át tartó előkészítést követően végül 2000 ember vonult utcára a Christopher Street Liberation Day nevű eseményen.

 

A Stonewall-i események után egy évvel rendezték meg a legelső hivatalos Pride felvonulást az LMBTQ emberek egyenlő jogaiért és a társadalmi elfogadásért, amiről azóta is minden évben ezen a napon emlékezünk meg. Bár azóta számos országban történt előrelépés, fontos emlékeztetni magunkat, hogy az LMBTQ közösség küzdelmei a negatív megkülönböztetés és diszkrimináció ellen továbbra is fontosak és aktuálisak.

Szomorú példája ennek, ami az elmúlt hónapokban és években Magyarországon zajlott. Gondoljunk csak a transzneműek jogi ellehetetlenítésére, a szivárványok betiltására, vagy a nemrég elfogadott propagandatörvényre.

 

 

Az első hivatalos pride felvonulásra Stonewall után egy évvel, szintén New Yorkban került sor. Több, mint egy tucat szervezet vett részt a szervezésben. A hónapokon át tartó előkészítést követően végül 2000 ember vonult utcára a Christopher Street Liberation Day nevű eseményen.

1974-től a pride szervezők a Gay Liberation Day kifejezést kezdték használni. 1972-től egyre több LMBT-fiatal támogató családtagja is feltűnt a felvonulásokon, különösen olyanoké, akik korábban homofób, vagy transzfób erőszak áldozatai voltak. Az itt látható fénykép Dick Ashworth-ról készült 1974-ben, aki feleségével, Amy-vel vett részt a pride-on. Amy a hetvenes években az egész országot bejárta, hogy segítségen létrehozni a támogató szülők szervezetének (PFLAG) helyi sejtjeit.

 

Dick Ashworth

 

A nyolcvanas évek első felére a New York-i pride a legnagyobbá nőtte ki magát. A résztvevők között egyre több híresség is felbukkant és a hetvenes évek tiltakozását egyre inkább az ünneplés hangulata váltotta fel. Ám viharfelhők is gyülekezni kezdtek: nevet kapott az AIDS, amely akkoriban elsősorban meleg férfiak között terjedt és 1983-tól aktivisták már a stigmatizáló előítéletre és az egyre drámaibb halálozási adatokra is felhívták a figyelmet.

 

 

A résztvevői létszám a kilencvenes években tovább nőtt. Az AIDS elleni küzdelem pedig egy cseppet sem hagyott alább. A következő, 1991-es fényképen az ACT UP szervezet tagjai a manhattani Szent Patrik Székesegyház előtt tiltakoznak, több pénzt követelve AIDS-kutatásra.

 

 

A kilencvenes években az AIDS elleni küzdelem mellett egyre nagyobb figyelmet kapott a queer és transz emberekkel szembeni szexuális erőszak, valamint a gyűlöletbűncselekmények megugró száma miatti tiltakozás.

A kétezres évek pride felvonulási a házassági egyenlőség követeléséről szóltak. A legörömtelibb a 2015-ös volt: a Pride Hónap kezdetén Barack Obama kijelentette, hogy támogatja az azonos nemű párok házasságát, június 26-án a Legfelsőbb Bíróság határozatában mind az 50 szövetségi államra kiterjesztette a meleg és leszbikus párok ehhez való jogát.

 

Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok akkori alelnöke, ma elnöke meleg párt ad össze rezidenciáján 2016 nyarán

 

Magyarországon a ma ismert, a jogegyenlőség megteremtését és az LMBTQ emberek elfogadását elősegíteni kívánó fesztiválok előzménye a Pink Piknik éves rendezvénye volt, amit először 1992-ben szerveztek meg. A többször melegbüszkeség-napként, illetve gay pride-ként hivatkozott pikniket 1997 szeptemberében váltotta fel az első valódi felvonulás.

 

1997. szeptember 6. Az első magyarországi pride felvonulás mára ikonikussá vált fotója (forrás: Háttér Archívum)

 

Az idei, 26. Pride hónap országszerte több mint 100 programmal várja az érdeklődőket. A fesztivál lezárásaként július 24-én szombaton rendezik meg a Budapest Pride Felvonulást. A gyülekező 14 órakor kezdődik, a menet 15 órakor a Madách térről indul, majd a Tabánba érkezve Civil Faluval, beszédekkel, zenével ér majd véget a rendezvény. A szervezők idén is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a felvonuláshoz a menet teljes hosszában, bárhol be lehessen majd csatlakozni.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin