Kultúra

Barack Obama üzenete a Stonewall-lázadás évfordulójára

 

Az évforduló előtt néhány nappal a korábbi amerikai elnök videóüzenetben beszélt az elmúlt évtizedek fejlődéséről.

1969. június 28-án a hajnali órákban a New York-i Stonewall Inn melegbár vendégei megelégelték a folyamatos rendőri megaláztatásokat, és napokig tartó, spontán tüntetéssorozat vette kezdetét. Hatására LMBTQ szerveztek és újságok jöttek létre, egy évvel később pedig több amerikai nagyvárosban is megemlékeztek a tüntetések évfordulójáról – ezek a rendezvények jelentik az első pride felvonulásokat.

Az idei évforduló azért is különleges, mert öt évvel ezelőtt döntött úgy az USA legfelsőbb bírósága, hogy nem csak egyes szövetségi államokban, hanem az egész országban az alkotmány része az azonos nemű párok házasságkötéshez való joga.

„Csaknem 51 évnyi távolságra vagyunk attól az éjszakától, amikor a Stonewall Inn vendégei kiálltak a jogaikért és elindultak Amerika egyik legmeghatározóbb polgárjogi győzelme felé. A hatásukra létrejött mozgalom és az azt követő, évtizedes munka nyomán az egyenlő házasság országosan törvényre emelkedett öt évvel ezelőtt. És épp ebben a hónapban a Legfelsőbb Bíróság most arról döntött, hogy a munkáltatók nem diszkriminálhatják többé az LMBTQ munkavállalóikat. Mindez a fejlődés érdemes az ünneplésre és a megemlékezésre. Az LMBTQ jogok küzdelme és győzelme azt mutatja, hogy a tüntetések és a politika járhat kézen fogva. Hogy rá kell világítanunk az igazságtalanságra, és egyúttal ezeket a törekvéseket törvényekké és intézményes gyakorlattá kell formálnunk.”

 

 

Az egykori Stonewall Inn melegbár néhány hónappal az 1969-es lázadás után bezárt. Az épületben ezután évtizedekig különböző üzletek működtek, többek között szendvicsbár, kínai étterem, vagy épp cipőbolt. A kilencvenes évek elejére a környékbeli lakók már nem is tudtak semmit az épület jelentőségéről, majd az egykori Stonewall Inn egyik felében újra melegbár nyílt, akkor még egyszerűen csak Stonewall néven. Azóta kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel sikeresen üzemel, 2016-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánították – méghozzá épp Obama elnök.

Most azonban a bezárás fenyegeti, a koronavírus-járvány okozta 3 hónapos bezárás miatt csődbe mehet, ezért online adománygyűjtést indítottak. Biztató jel lehet azonban, hogy a kitűzött 50 ezer dolláros célt jócskán meghaladva már a 200 ezer dollárt is átlépte a felajánlott összeg nagysága.

 

 

Történelmi döntést hozott az amerikai Legfelsőbb Bíróság az LMBTQ-munkavállalókról

 

 

hirdetés
Previous post

Az USA moszkvai nagykövetsége szivárványzászlóval üzen

Next post

Az ígéretek ellenére a Grindr nem szüntette meg az etnikai alapú keresést