Lifestyle

10 hely a szexre – pro és kontra

Szexelni bizony nem csak az ágyban lehet, még ha ott is ildomos. Következő cikkünkkel eszünkbe sincs tippeket adni, de tegye fel a kezét, aki nem volt még olyan helyzetben, hogy a vágy megvolt, csak a helyszín hiányzott. Összegyűjtöttünk tíz helyet, proval és kontrával. Persze továbbra is támogatjuk az ágyat, de ha máshova is kalandoztok, két dologra figyeljetek: fő a biztonság és fő a higiénia. Sok helyen bizony mások is járnak majd…

1. Házibuli egy másik embernél

Pro: Egy házibuliban mindig van valahol szabad helyiség, arról nem is beszélve, hogy még a partnert is megtalálhatod rá. Plusz utána pont jól eshet egy kis alkohol és felszabadult bulizás. Szóval minden egyben van.
Kontra: Azokba a szabad helyiségekbe mások is benyithatnak, ha pedig lebuktok, ti lesztek a téma három buli után is. Ezért jobb már előre kitalálni mit mondtok, a wc-be bezárkózva például azonnal rá lehet vágni, hogy te csak segítetted szegény párát, aki rosszul lett a sok cukros üdítőtől.

01 house party

2. Házibuli saját magadnál

Pro: Otthon, édes otthon, tudod mi, hol, merre, ráadásul kis szerencsével néhány ajtóhoz még kulcsod is lehet, a privátabb élmény érdekében. Utána pedig ugyanúgy mint az első pontban, jöhet egy kis alkohol és önfeledt ünneplés.
Kontra: Itt is rátok nyithatnak, sőt, ki is hallgathat – esetleg meg is leshet – titeket az egész vendégsereg. Plusz amíg nem vigyázol a lakásra, mi történik vajon benne? Tán más hajtja végre az első pontot?

02 house party

3. A lakótársad ágyában

Pro: Ha kupi van a szobádban és nincs időd összepakolni, akkor gyorsan más vonzó ágyat kell keresni – a közelben pedig a lakótársadé lesz.
Kontra: Vajon mikor mosta utoljára a lepedőt? Az ágyneműt? És milyen foltok lehetnek benne? És ha lebuktok vajon hány újjászületés kell ahhoz, hogy ne emlgesse fel? És ha bosszút áll?

03 lakótárs

4. Lépcsőház

Pro: Ha a tetőn csináljátok, felejthetetlen az élmény, ráadásul éjszaka ki járkál már ott? Arról se feledkezzünk meg, hogy sok-sok lépcsőház tárva-nyitva áll…
Kontra: Ha menekülni kell, azt gyorsan kell csinálni. Fontos a jó kondi…

04 lépcsőház

5. Pince

Pro: Magasságból a mélységbe. Előbb a tetőn jártunk, most viszont ereszkedjünk alább. A pince nyáron hűvös, egész nap csendes és akár még hangosak is lehettek.
Kontra: Kosz, élősködők, bogarak, és a vak sötétben ki tudja mit fogsz meg… és utána mit fogsz meg… Ha pedig lebuktok, nincs hova menekülni. És persze racionális emberként valljuk be, a pincében lehetnek akár szellemek is…

05 lépcsőház

6. Természet

Pro: Innen jöttek az őseink, itt vagyunk a leginkább otthon, ráadásul itt van a legnagyobb tér. Ismeritek a remete és a természet viszonyát… Nap szívja, eső veri.
Kontra: Nehogy azt hidd, hogy egyedül vagytok! Egyrészt az emberek folyamatosan menekülnek a városi szmog elől, másrészt ott vannak a bogarak, akik ugyancsak érzékeny helyeket fedezhetnek fel rajtatok. Ha pedig a magány kedvéért alaposan bemerészkedtek a mező vagy erdő közelébe, jobb ha nem jön a vihar, mert akkor a remete-szex második pontja érvényesül.

06 természet
7. Lift

Pro: Akit a lebukás veszélye izgat, annak ez tökéletes megoldás, de arról sem feledkezhetünk meg, hogy ha egy helyben állunk és elindul a műszer, pont lesz időnk felöltözni. Persze csak ha nem azon az emeleten szállnak be hirtelen. Egy százemeletes házban pedig még út közben lebonyolíthatjátok akár az egész dolgot kis ügyességgel. Annyira fontos manapság a time management…
Kontra: Bárki, bármikor hívhatja, rátok nyithat és vagy be kell fejeznetek, vagy még le is buktok. Ráadásul valljuk be, országunk liftjeinek többsége nem arról híres, hogy kényelmes és kellemes illatú. Ha pedig esetleg túl sokat mozogtok, még üzemhiba is beállhat. Bár akkor aztán lesz időtök befejezni, amit jobb befejezni.

07 lift

8. Autó

Pro: Egy kihalt parkoló, egy autópálya leálló sávja, egy kietlen kis út… Messzi helyekre eljuthatunk autóval, ahol tényleg csak mi ketten vagyunk.
Kontra: Ez leginkább csak szárazabb időjárásban működik. Télen behajtani az árokba nem az az igazi felemelő élmény, de egy defekt vagy egy baleset is veszélyfaktor.

08 autó

9. Vonat

Pro: A hasznos időtöltés becsülendő dolog, a vonatút pedig hosszú tud lenni. Akár a fülke, akár a wc, menthetetlenül van a száguldó tájnak valami romantikája.
Kontra: Ha lebuktok, a kalauz minden bizonnyal még a jegyeket sem fogja kérni mielőtt leszállít titeket. És a vonat wc-k illata… Nos fogalmazzunk úgy, hogy nem nagyon stimulál.

09 vonat
10. Mozi

Pro: Ha unalmas a film és sötét van, még el is mehet vele néhány jelenet és nem, nem látnak rátok.
Kontra: Viszont nagyon csendben kell lenni, arról nem is beszélve, hogy bármikor beindulhat az a film. Egy pedig mindenképpen megjegyzendő: azokon az üléseken más is fog ülni és fő a tisztaság! Haza is lehet menni…

10 mozi

Szerző: Kárász Sámuel

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin