Kultúra

10 év Doctor Who, 10 LMBT karakter

A Russel T. Davies vezényletével tíz évvel ezelőtt újraindult Doctor Who amellett, hogy a leghosszabb ideje futó sci-fi tévésorozat a világon, és hogy ötvenéves pályafutása alatt a brit kultúra ikonikus részévé vált, az LMBT-reprezentáció terén sem teljesített rosszul.

dw1

 

A sorozat 1963-ban indult útjára, és bár 1989-től 2005-től szünetelt, rendkívül népes és lelkes rajongótábort tudhat magáénak. A történet főhőse a Doktor névre hallgató időutazó űrlény, aki a Földről kiválasztott társával rója az űr végtelenjét. Az, hogy 50 éve gyakorlatilag folyamatosan fut a történet, annak a fontos adottságnak köszönhető, hogy a Doktornak több élete van, azaz képes regenerálódni (a gyakorlatban ez színészváltást jelent). A Doktor és mindenkori társa kalandozásaik közben számos létformával fut össze, és közöttük is akadnak természetesen LMBT személyek.

Lady_Cassandra

 

Lady Cassandra O’Brien-nel rögtön az első évad második részében találkozhattunk: furcsa külsejét a rengeteg plasztikai műtétnek köszönheti, és amellett, hogy nagyon hiú, azt is megtudjuk róla, hogy eredetileg férfinek született.

tumblr_lh1ed0vwh31qhrvb1o1_500

Szintén az első évadban tűnt fel a rajongók egyik hatalmas kedvence Jack Harkness kapitány. A sármos pánszexuális pilóta gyakorlatilag mindenkivel flörtölt, aki élt és mozgott, és akkora népszerűségre tett szert, hogy külön spin-off sorozatot is kapott. A karaktert egyébként a nyíltan meleg skót-amerikai színész, John Barrowman alakítja.

gridlock

A 3. évad Gridlock című epizódjában néhány percig feltűnt két idős hölgy, May és Alice Cassini. May testvérekként mutatja be magukat, ám Alice azonnal kijavítja: „Tudod nagyon jól, hogy nem testvérek vagyunk, hanem házasok.” Ez a kis részlet arról a jelenségről emlékezik meg, ami nagyszüleink generációjában egy lehetséges módja volt a homoszexuális párok együttélésének: sokszor megtörtént, hogy a külvilág felé testvérekként vagy barátokként éltek együtt évtizedeken át.

dw-s6-bbcamericatrailer1-sheppard-hp3

A hatodik évadban találkozhatunk Canton Everett Delaware III karakterével, akit azért bocsátanak el az FBI-tól, mert házasodni szeretne. Miután segédkezik a világ megmentésében, Canton engedélyezteti Nixon elnökkel (mivel mindez a 60-as években történik), hogy összeházasodhasson fekete kedvesével. Ez még könnyen megy, ám amikor felveti, hogy az illető nem nő, hanem férfi, az elnök csak ennyit válaszol: „A Holdra jutás egyelőre elég, nem gondolja, Mr. Delaware?” 

DoctorWho6_7-4

Ugyanebben az évadban szerepelnek a „vékony meg a kövér házas, meleg, amerikai anglikán tengerészek.” Igen, ők használják saját magukra ezt az elnevezést. Mindössze néhány pillanatig voltak képernyőn, de kiváló példák arra, hogy azt LMBT személyek mindenhol jelen vannak, és ők is csak hétköznapi emberek.

madame-vastra-and-jenny

A tengerészekkel egy időben ismerkedünk meg a sorozat egyik legkedveltebb párjával: Madame Vastrával és Jenny Flinttel. Ha már a Doctor Who világában vagyunk, természetesen nem szimplán különböző bőrszínű, de egyből különböző fajból származó lények között szövődik romantikus kapcsolat. Jenny földi ember, akit a családja kitagadott szexuális orientációja miatt, Madame Vastra viszont egy őskori gyíkember – az egymásra találás pedig a viktoriánus Londonban történik, ahol a két nő szobalány-úrnő viszonyban mutatkozik az ismeretlenek előtt.

MissyDoctorWho

Végül, de nem utolsósorban itt van a legutóbbi évad Missy-je, aki ugyancsak „transznemű” karakter – de hogy ez hogyan derül ki róla, és hogy miért tettem idézőjelbe fenti jelzőt, ahhoz meg kell néznetek a sorozatot 🙂

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin