Nyugaton a média már megfeledkezett a menekültekről. Az egy éve a török partoknál vízbefúlt hároméves kisfiú képe bejárta a világsajtót, őszinte megdöbbenést és együttérzést keltve a háborúk, természeti katasztrófák és diszkrimináció elől menekülők iránt. Nyugaton még a hagyományosan jobboldali lapok vezércikkeiben is. De az együttérzés ma mintha csak a már meghalt menekülteknek járna. A média az életben lévő menekültekre a társadalomra nehezedő teherként tekint, vagy rosszabb esetben bizonyos országokban, mint nálunk, egyenesen démonizálja őket.
Kezelje azonban bárhogyan is a menekültkérdést a média, minden történet, minden statisztika mögött egy emberi sors áll. Subhi Nahas városa felett átvette a hatalmat egy az Iszlám Állammal szimpatizáló félkatonai csoport. Nem volt választása, menekülnie kellett, de a túlélésért vívott harca jóval a Szíriát öt évvel ezelőtt lángba borító polgárháború előtt kezdődött. Idlib városában nőtt fel két bátyjával és négy lánytestvérével. Elég korán észrevette, hogy különbözik a többiektől.
„Szerettem nézni a fiúkat, de ezt megtartottam magamnak. Úgy nőttem fel, hogy valaki másnak kell lennem a világ előtt, mint aki valóban vagyok.”
A dolgok akkor fordultak rosszra, amikor az őt depresszióval kezelő terapeutája elmondta a családjának, hogy a fiúk meleg. A mai napig visel egy heget, amit akkor szerzett, amikor egy vita hevében saját apja beverte a fia állát a konyhapultba.
„Soha nem éreztem a biztonságot, még a saját otthonomban sem, ahol az apám fizikailag és lelkileg is bántalmazott a melegségem miatt. Folyton úgy éreztem, hogy minden az én hibám, velem van a baj, hogy meg kell változnom. Szíriában a háború előtt sem volt se meleg élet, se közösségek. Azzal az érzéssel nőttem fel, hogy teljesen egyedül vagyok, hogy én vagyok az egyetlen meleg ember a bolygón.
Az egyszerű emberektől jobban féltem, mint az elvakult harcosoktól. A jéghideg tekintetüktől, ahogy segítik és biztatják a harcosokat, hogy melegeket öljenek. És én ott élek közöttük.”
2012-ben leszállították egy buszról egy ellenőrzőpontnál. A többiektől elválasztva egy külön helyiségbe vitték, ahol homofób viccekkel sértegették.
„Azonnal kiszúrták, hogy máshogy járok, hogy máshogy beszélek. Iszonyúan rettegtem.”
Pár óra múlva minden magyarázat nélkül elengedték. Bár nem bántották, eldöntötte, hogy ki kell jutnia az országból. Egy meleg barátja három hónappal korábban átjutott Libanonba, és ő segített neki, hogy neki is sikerüljön. A szüleinek azt mondta, egy állás miatt megy el otthonról, és egy hátizsáknyi ruhával és 300 dollárral a zsebében elmenekült Szíriából.
Hat hónapig maradt Libanonban, ahol humanitárius munkát végzett. Aztán Törökországba ment, ahol a gazdasági helyzet is jobb volt, és a melegeket is jobban tolerálták. De még itt is veszélyben volt, mert egy volt osztálytársa beállt az Iszlám Államhoz és elhatározta, hogy levadássza Subhit. Amikor ezt megtudta, nem mert egyedül kilépni az utcára sem.
Menekültként befogadták az Egyesült Államokba. Jóllehet az orientációja miatti folyamatos félelem enyhült, a növekvő menekültellenes közhangulatban nem egyszerű új életet kezdeni, de Subhi új otthonra talált. Tolmácsként dolgozik és társadalmi munkában segíti a menekülteket. És már olyasmit is megélhet, amiről Szíriában álmodni sem lehet: kilenc hónapja él párkapcsolatban.
„Naponta követem a híreket, aggódom az otthon maradt családom és a barátaim miatt. És közben elszomorít, ahogy egyre nő a menekültellenesség, amit hazugságokkal és félremagyarázásokkal szítanak. Soha nem könnyű a beilleszkedés, az átmeneti időszak, még egy olyan biztonságos városban sem, mint San Francisco.”
Az elmúlt években több jelentés is készült arról, hogy számos országban megalázó kihallgatásoknak vetik alá az LMBTQ menekülteket, hogy bizonyítsák orientációjukat, vagy ami sokkal rosszabb, visszaküldik őket olyan veszélyes országokba, ahol az életük lesz veszélyben.
Senki sem teszi fel a kérdést, hogy mit is kellene tenniük az LMBTQ menekülteknek. Maradjanak otthon, és várják meg, amíg az Iszlám Állam harcosai ledobják őket egy tetőről?
Az Egyesült Arab Emírségek egyik televíziója épp a napokban készített interjút egy szélsőséges férfivel, aki az Iszlám Állam soraiba állva három hónap múlva inkább elmenekült tőlük.
„Az alatt a három hónap alatt a legborzalmasabb dolgokat láttam, amiket csak elképzelni lehet. Megölnek és lefejeznek ártatlanokat, az egyszerű emberektől elveszik a vagyontárgyaikat, és brutálisan megkínoznak és megerőszakolnak bárkit, akit valaki csak megvádol azzal, hogy homoszexuális.”
