Hírek

Ellentétes oldalra került Románia elnöke és miniszterelnöke az LMBT jogokat illetően

Ellentétes oldalra került Románia elnöke és az ország miniszterelnöke, akik az azonos nemű párok jogait illetően nagyon nem értenek egyet.

ciolos-iohannis-9gvaz2ec63
Klaus Johannis és Dacian Cioloș

A román elnök, Klaus Johannis, aki a Nemzeti Liberális Párt vezetője is egyben, szerdai beszédében toleranciára és a kisebbségek elfogadására szólított fel. Miközben az ország épp az alkotmányban kívánná tiltani az azonos nemű párok házasságát, emlékeztetett mindenkit arra, hogy ő maga is Románián belül két kisebbséghez tartozik. Lutheránus vallásúként és a helyi német kisebbség szülöttjeként tagja a főleg ortodox keresztény románságnak.

Erre is reagálva a román miniszterelnök, Dacian Cioloș csütörtökön támogatásáról biztosította a hagyományos családokat.

Amikor Johannist megkérdezték, ő hogyan foglal állást a kérdésben, a következőket felelte: „Fontosnak tartom ismételten elmondani, miben hiszek. Vissza kell térünk a toleranciához és egymás elfogadásához. Nem vagyunk teljesen egyformák akár nemzetiségünket, akár vallásunkat tekintve. Nem támogatom a jogkorlátozást követelőket. Az egymás iránti bizalomban, nyitottságban és elfogadásban hiszek.”

Ezzel egy időben keményen kiállt a vallási fanatizmus ellen, mondván, hiba a szélsőséges hitnek engedelmeskedni. Véleménye szerint ha egyesek szerint kereszténynek lenni a vallási fanatizmust jelenti, akkor tévednek, és ezzel a társadalomnak is ártanak.

Vlad Viski, a romániai LMBTQ jogvédő szervezet, a MoziQ vezetője szerint Johannis személyében Románia történetében első alkalommal állt ki vezető politikus a sokszínűség mellett. Ugyanakkor Johannis csak általánosságban beszélt, külön nem tért ki az LMBTQ közösségre. Ettől függetlenül a romániai melegek örülnek az elnök szavainak, miközben az ellenző csoportok felháborodottan fogadták a beszédet.

A miniszterelnök támogatásával is bíró Összefogás a családért nevű szerveződés feltűnően agresszív módon reagált és elítélték Johannist. Az online médiát elöntötték a gyűlölködő kommentek százai, ami országban uralkodó szélsőséges homofóbia jele.

Már hárommillió aláírást gyűjtöttek össze, hogy az alkotmány mondja ki az azonos nemű párok házasságának tilalmát. Ha sikerrel járnak, ugyanígy be akarják tiltani az országban az abortuszt, a pornográfiát, és a szexuális felvilágosítás minden formáját az oktatási intézményekben.

Ezzel párhuzamosan folyik egy román-amerikai meleg pár beadványának elbírálása, akik külföldön kötött házasságuk Romániában történő elismerését kérik. Az alkotmánybíráság döntése jövő héten, október 27-én várható ügyükben.

 

No Title

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin