Hírek

Történelmi döntés: Oroszország többé nem tilthat be meleg rendezvényt

Sorsfordító ítéletet hozott kedd délután az Emberi Jogok Európai Bírósága. A strasbourgi székhelyű intézmény kimondta: Oroszország többé nem tilthatja be az LMBTQ közösség rendezvényeit, különös tekintettel a pride felvonulásokra, az ugyanis sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének több paragrafusát is.

A döntés kötelező erejű Oroszországra nézve, hiszen tagja az Európa Tanácsnak, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságát létrehozta és az Egyezményt is elfogadta. Az, hogy idáig eljutottunk, egyértelműen hét orosz aktivistának köszönhető, akik az elmúlt években 51 feljelentést tettek a bíróságnál. Fő érvük az volt, hogy az orosz állam és annak hatóságai a szexuális kisebbségek rendezvényeinek betiltásával megsértik a fent nevezett Egyezmény 11., 13. és 14. paragrafusát, azaz az LMBTQ emberek békés gyülekezéshez és önszerveződéshez való jogát.

 

Szivárványzászlók a moszkvai Vörös Téren

 

A Bíróság határozottan kijelentette: diszkrimináció érte az orosz LMBTQ közösséget és sérültek annak alapvető emberi jogai. Anyagi kompenzációt azonban – bár a hét aktivista ezt is kért – nem ítéltek meg.

A kérdés már csak az, Oroszország mikor és milyen mértékben tartja majd tiszteletben a Bíróság döntését, hiszen a szervezet már az úgynevezett melegpropaganda ellenes törvényt is diszkriminatívnak találta, mégsem történt előrelépés az ügyben.

Oroszország az elmúlt években számos alkalommal nehezítette meg az LMBTQ közösség elemi létezését. Online magazinunk is több szomorú példáról írt.

Idén márciusban betiltottak egy 20 éve működő népszerű orosz nyelvű meleg honlapot:

Oroszországban betiltották a népszerű meleg honlapot

A melegközösséggel ijesztgettek a választáson:

“Ha nem mész el szavazni, a buzik bebújnak az ágyadba!” – Oroszországban

Az ilyen és ehhez hasonló események fényében nem meglepő, hogy 2015-ben Madonna kijelentette: nem lép fel többé Oroszországban.

Madonna nem lép fel többé Oroszországban

Magazinunk korábban interjút készített egy orosz fiatalemberrel, Szásával arról, milyen volt számára meleg férfiként hazájában felnőni. Az őt bemutató portré itt olvasható:

Ilyen Oroszországban melegként felnőni

Previous post

Fontos a magyar férfiaknak az arcápolás és a szemöldökszedés

Next post

A svéd divaton innen és túl