Nagyvilág

Török drag queen: „Szoktatom az embereket, hogy olyasmit lássanak, amit nem szoktak”

 

A 23 éves İlker Yazıcı számára nem volt egyszerű elfogadnia önmagát, végül azonban úgy döntött, a társadalmi nyomás ellenére önazonos marad. A Reutersnek adott interjúban elmeséli, milyen drag queennek lenni egy olyan országban, ahol állandó az uszítás az LMBTQ emberek ellen.

Yazıcı Törökországban él és Miss Putka néven lép fel drag queenként. Még középiskolásként jött rá, hogy meleg.

„Először sokat szenvedtem miatta. A Közel-Keleten nőttem fel. Nem egyszerű. Úgy éreztem, én vagyok az egyetlen, ahogy a legtöbb LMBT ember is érez” – mondja.

A RuPaul’s Drag Race műsor inspirálta, hogy elindítsa dragművészi karrierjét. „A drag egy politikai cselekvés. A közönség valószínűleg rám néz, és azt gondolja: ‘Mit csinál ez a holdkóros?’. Hozzászoktatom őket ahhoz, hogy olyasmit lássanak, amit nem szoktak látni.”

Az ankarai születésű İlker az első fellépésére elcsente édesanyja egyik blúzát, rövidnadrágot csinált egy farmerból és egy ismerősétől kölcsönzött parókát. „A rémisztő sminkem és jelmezem ellenére a közönség őrülten tapsolt, és úgy éreztem magam, mint egy sztár” – mondja. Aztán Isztambulba költözött, ahol orosz táncosok segítettek neki felkészülni az XLarge klubban való szereplésre.

Ma már magabiztos előadó, aki azt is kiharcolta, hogy a klub vendégei, akik először rá se hederítettek, tisztelettel tekintsenek rá. „Azt mondtam nekik, én itt dolgozom, viselkedjetek tisztelettel. Bocsánatot kértek.”

İlker formatervezést tanul Isztambulban, de azt tervezi, hogy Spanyolországba megy előadóművészetet tanulni. Vannak rokonai, akik tudják, mit csinál a klubban, konzervatív édesapjának azonban senki sem meri elárulni. Azt mondja, nincsenek fenntartásai a draggel kapcsolatosan, de így élni Törökországban nem egyszerű, a jövő kiszámíthatatlan a számára.

Recep Tayyip Erdoğan hatalomra kerülése óta egyre romlik Törökországban az LMBTQ közösség helyzete, az elnök és pártja nem csak lejárató propagandát folytat, de egyre-másra meg is nehezítik a queer emberek életét. Az elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy „nem ismeri el” az LMBTQ embereket, akiket többször is „deviánsoknak” és „perverzeknek” nevezett.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Putka The H2hOe (@putkatheuntuck) által megosztott bejegyzés

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin