Nagyvilág

Tom Daley: Ha most nem fogunk össze, egyre több jogunkat veszítjük el

Tom Daley arra figyelmeztet, hogy „valami monumentális dolog fog történni”, ha a transznemű élsportolókról szóló „úgynevezett vita” tovább eszkalálódik.

A műugró, aki a 2020-as tokiói olimpián nyerte negyedik (és első arany) olimpiai érmét, korábban már felszólalt az olyan szabályozások ellen, amelyek tiltják, hogy transz sportolók versenyezzenek valamely élsportban.

A FINA (a nemzetközi vízi sportok, köztük a műugrás és az úszás adminisztratív szerve) például júniusban, budapesti elnökségi ülésén jelentette be, hogy nem állhatnak rajthoz transznemű úszók a szövetség női versenyein.

A döntés hallatán Daley dühös volt: „Bárkinek, akinek azt mondják, hogy nem versenyezhet, vagy nem csinálhat valamit, amit szeret, csak azért, mert olyan, amilyen, az nem járja. Ez olyasvalami, amit nagyon fontosnak tartok – esélyt adni a transz embereknek.

A The Guardiannek nyilatkozva Daley elmondta, hogy szerinte a transz sportolók tiltása az első lépés egy csúszós lejtőn egy egyre bizonytalanabb légkörben. „Az LMBTQ közösség most bizonyos kérdések miatt megosztott” – mondta – „és ez az a pillanat, amikor a jobboldal elkap minket. Megpróbálnak megtörni minket.

És ha azt hiszed, hogy csak a transz emberek jogait akarják elvenni, akkor tévedsz. Ennél sokkal messzebbre fognak menni, és nekünk, mint LMBTQ közösségnek össze kell tartanunk, hogy ezt megakadályozzuk.

Daley azt is kijelentette, hogy a szélsőjobboldali populizmus globális térnyerése még élesebb megvilágításba helyezi ezeket a problémákat: „Az Egyesült Államokban a női jogok területén történnek visszalépések. Aztán megkérdőjeleződött az azonos nemű párok házasságának egyenjogúsága. Nem tiltják be a reparatív terápiát az Egyesült Királyságban a transznemű emberek részére. Úgy érzem, hogy a queer mozgalomban most egy sorsfordító pillanatban vagyunk, ami a jogaink megtartását illeti, amelyeket egyre inkább csorbítanak.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tom Daley (@tomdaley) által megosztott bejegyzés

 

Daley az idei Nemzetközösségi Játékokon, amelyeknek Birmingham ad otthont, nem versenyez, de a megnyitó ünnepségen „történelmi” szerepet vállalt, és a progresszív szivárványzászlóval körülvéve vezetett be különböző LMBTQ sportolókat az arénába.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin