Itthon

Több népszerű rajzfilm nemi szerepeit is hetekig vizsgálta a kormányhivatal

Több panasz érkezik a médiahatósághoz a homoszexualitás megjelenítésére és kiskorúak védelmére hivatkozva, mióta az országgyűlés tavaly nyáron megszavazta a homofób propagandatörvényt – számol be az rtl.hu. Bár a Médiatanács eddig egy eljárást sem indított, hazai LMBTQ-szervezetek szerint sokat rontott a helyzeten az új jogszabály.

A homoszexualitást megjelenítő kiadványok, mesék miatt a kormányhivataloknál lehet panaszt tenni, de az rtl.hu húsz hivataltól származó adatai szerint október 31-ig csak hat bejelentés érkezett, és egyik sem zárult büntetéssel.

Az esetek között volt olyan is, amely feltételezhető, hogy gúnyt űzött volna az új törvényből. Vas megyében például valaki azért tett bejelentést, mert szerinte a Csipkerózsika, az Oroszlánkirály, a Mulan és a Pumukli történetei megkérdőjelezik a hagyományos nemi szerepeket. A kormányhivatal ennek ellenére komolyan vette feladatát, tizennégy napig vizsgálta az ügyet. Végül azonban megállapította, hogy a beadvány nem volt elég alapos.

 

 

Ezzel szemben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nem unatkozik, az új törvényre hivatkozva jóval több, összesen 84 esetben érkezett hozzájuk bejelentés. Minden ügynél a homoszexualitás megjelenését kifogásolták különböző műsorszámokban, valamint cikkekben. Emellett 50 esetben „kiskorúak védelme érdekében” is érkezett panasz, így június vége és december 15. óta összesen több mint 130 bejelentés érkezett a hatósághoz.

A Médiatanács a vizsgálatok elvégzését követően eddig egyetlen esetben sem indított eljárást, de hozzá kell tenni, hogy 84 esetből 23-nál azért nem született még döntés, mert ezek az ügyek társszabályozó szervezethez vagy külföldi társhatósághoz kerültek.

Ha az NMHH arra jut, hogy a szabálytalanság csekély súlyú és először fordul elő, akkor a jogsértés tényének megállapítása mellett figyelmeztetik a médiumot és „kötelezik a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra, továbbá a jogszerű magatartás tanúsítására”.

Ismételt jogsértés esetén azonban legfeljebb kétmillió forintig terjedő bírság is kiszabható a jogsértő szervezet vezető tisztségviselőjére; a jogsértőt meghatározott időre kizárhatják a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pályázatain való részvétel lehetőségéből; meghatározott időtartamra felfüggeszthetik vagy törölhetik a médiaszolgáltatási jogosultságot; kötelezheti a jogsértést elkövető médiumot egy közlemény vagy a szabálysértésről szóló határozat közzétételére; a jogsértőt továbbá 3-200 millió forint közötti összegre is büntethetik attól függően, hogy melyik médium-kategóriába (jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltató, újság, tévé, rádió stb.) sorolható.

 

Nem hallgatunk – Négy emberi jogi aktivista a homofób törvény jövőjéről

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin